Csúnyán elrontott dalnak köszönhette csúcspontját a The Voice

2C4A7901
2023.09.10. 06:00
Már a felvezető Fókusz Pluszból lehetett sejteni, hogy az RTL-en futó The Voice második adásában szerepet kapnak az úgynevezett blokkoló gombok: ezek segítségével az egyik coach meg tudja akadályozni, hogy a másik is piros gombot nyomhasson ugyanarra a jelöltre. Nem ez hozta el azonban a mélységet és a magasságot a műsorba, és nem is a szép számú kiváló produkció valamelyike, hanem egy csúnyán elrontott dal.

A két rapper coach, Manuel és Curtis akasztotta össze a blokkológombját szombat este, de közben olyan kedvesen és aranyosan szólogattak be egymásnak, amilyen egyébként az egész műsor hangulata, hangvétele is. Igaz, Miklós Erika operaénekes coach egyszer rájuk szólt, hogy Eri néni majd megtanítja őket, hogyan kell udvariasan viselkedni, ezzel együtt a The Voice második adásában is a kedvesség és a minőség dominált.

A The Voice ugyanis az a tehetségkutató, ahol még a válogatón sem hallunk minősíthetetlen produkciókat, hiszen a lényeg az, hogy a székben háttal ülő coachok – Mikósa Erika, Trokán Nóra, Curtis és Manuel – úgy hallgassák az énekeseket, hogy közben leesik az álluk a csodálkozástól, és alig várják, hogy megfordulhassanak.

Az egész este során összesen kétszer fordult elő, hogy senki nem nyomott gombot: a cowboy fiút sajnáltuk érte, de ő végül jó tanácsokkal távozott, a Curtis dalát csúnyán elrontó rappernek viszont azt mondta Manuel, hogy találjon valami más elfoglaltságot is, amiben kiteljesedhet, mert az éneklés nem az ő útja. De ez is kulturált keretek között zajlott, nem fordult csetepatéba.

Curtis a piros gombba verte a fejét

A második adásban – ahogy ez az előválogatókon lenni szokott – ugyanabban a ruhában jelentek meg a coachok, mint az első körben: Trokán Nóra sakktáblaszerű szettben, Manuel ementáli sajthoz hasonlító, lyukacsos mellényben és a baseballsapka alól kilógó hajdíszekkel, Miklósa Erika farmerben és extrém magas sarkú szandálban, Curtis pedig pólóra vett ingben foglalta el a helyét a székben.

Az első énekes Kovács Aliz (18) volt, aki mezítláb állt a színpadra – a cipőjét az anyukája szorongatta a váróban.

Imádom a cipőd!

– mondta neki Trokán Nóra, miután minden coach megfordult, sőt Miklósa Erika és Curtis a produkció közben még a színpadra is fölment, annyira el voltak ragadtatva. Curtis saját dalokat akart írni az energiabomba lánynak, Manuel joker kártyához hasonlította, Nóra szerint a lány az égbe emelné a csapatát, Aliz azonban – a kortesbeszéde után – Miklósa Erikát választotta, aki azt ígérte, hogy a személyes brandépítésben tud majd neki segíteni. Curtis csalódottságában a piros gombba verte a fejét.

Blokk és libabőr

Ezek után törtét meg az évad során az első blokkolás: Curtisnek annyira tetszett Bakti Ádám (19) rappelése, hogy megnyomta azt a gombot, ami megakadályozta, hogy Manuel is piros gombbal ismerje el a produkciót, és ezzel jogot formáljon arra, hogy a rapper őt válassza.

Tesó, hogy lehetett ilyet csinálni?

– kérdezte Manuel, akinek a csalódott arca Curtist egy kóbor kutyáéra emlékeztette, aki elől elvették a tányért. „Imádtam!” – mondta. 

Nóra élvezte a két fiú huzakodását, „Figyelj, akkora botrány van most!”, kiabálta közben. Bakti Ádám egyébként elmesélte, hogy egy barátjával kezdtek el rappelni, aki meghalt, neki is meg akarja mutatni, hogy nem adja fel. Manuel szomorúan jegyezte meg, hogy az első adásban „megszerzett” Jaber Gáborral együtt már két kulcsfigura van Curtisnél, és elhatározta, hogy még ebben az adásban beveti ő is a blokkológombot – amit minden coach csak egyszer tehet meg –, természetesen Curtis ellen.

A miskolci Mata Krisztiánt (18), aki L. L. Junior dalával jó hangulatot csinált a stúdióban, szintén Curtis szerezte meg, pedig Miklósa Erika elmesélte, hogy evett már Krisztián korhely halászlevéből, Miskolcon járva ugyanis be szokott térni abba a halászcsárdába, ahol a fiú dolgozik.

Aki így tud énekelni, az halászlében is jó!

– mondta Erika, és bár Krisztián inkább az éneklést választaná a szakácskodás helyett, ő is párhuzamot tud vonni a főzés és a zene között: mindkettőhöz jó alapanyag kell.

Folytatódott aztán Curtis sorozata, ugyanis a 37 éves olasz Cinzia Conso – aki férjével és lányával érkezett versenyezni Magyarországra – szintén őt választotta, lévén a magyar rapper ugyanolyan színes (colorful) egyéniség, mint ő. Curtis ebből azt a következtetést vonta le, hogy Olaszországban is nagy sztár. Az olasz versenyző produkciójára egyébként mind a négy coach megfordult, állva tapsolt, sőt mutatták, hogy még libabőrösek is lettek, Nóra a műsor során először még el is érzékenyült. Erika pedig flottul kezdett a versenyzővel olaszul csevegni. „Most kellett volna blokkolni” – mondták Manuelnek.

A cowboy és az old school rap

Fóris Szonja (15) nagy családi támogatással indult neki a versenynek, elkísérték, sőt még a stúdióba is bementek a szülei, testvérei. A coachok érezték a hangján, hogy izgul, de nem győzték dicsérni. Curtis szerint nem mindennapi a kisugárzása, és szívesen írna dalt neki, majd azt is megállapította, hogy Szonjának milyen szép családja van. Megtudtuk, hogy otthon dicsőítő énekeket szoktak énekelni, édesapja lelkész. Szonja végül Trokán Nórit választotta, akit a kamaszkori önmagára emlékeztette a 15 éves versenyző, mert ilyen idősen még ő sem tudta, hogy mi szeretne lenni.

Eddig minden versenyzőnél megfordult nem is egy coach, de amikor a 16 éves Farkas Norbert várakozó szüleitől éppen azt a mondatot vágták be, hogy „csak megfordulnak”, elkezdtünk izgulni érte. A countryzenéért rajongó kalapos, veszkócsizmás cowboy aztán hiába énekelt és gitározott, egyetlen coach sem nyúlt a piros gomb után. Miután megfordultak, adtak néhány jó tanácsot Norbertnek, hogyan tudna érzelemmel teli, jobban felépített produkciót előadni, így aztán ő ezeket megfogadva távozott.

Haga Jázmin (16) viszont lenyűgözte a coachokat az általa preferált old school rappel.

Annyira menő meg laza vagy, hogy rendesen mindjárt zavarba jövök

– mondta Manuel, aki mivel nála még nem volt rapper, nem hagyott afelől kétséget, hogy meg fog küzdeni ezért a lányért. Miklósa Erika állva fejezte ki Jázminnak, hogy „nagyon akarlak”, Curtis pedig azt mondta neki, hogy bármelyik színpadon helyet kaphat, ahol ő is fellép. Jázmin, akinek az édesapja is rapper, végül Manuelt választotta. Manuel és Curtis egy kicsit ismét összemérte az erejét: „én egyszer már megmutattam egy tehetségkutatóban”, mondta Manuel, „én meg az összes nagyszínpadon”, válaszolta Curtis.

Megtörtént a bosszúblokkolás

A verseny ezen pontján, Toldi Sándor (19) produkciója alatt történt meg a bosszú: Manuel blokkolta Curtist, így ő nem választhatta a szép hangú fiút, akit nagyon félt a családja az éjszakától, és aki mindenkit lenyűgözött. Miklósa Erika azt mondta, hogy ez az „odatetted” kategória, és szerinte sokat tudna segíteni neki abban, hogy ő legyen „mindenki Sanyikája”. Sándor elmondta, hogy sokféle munkát végzett már, tetőfedés, fodrászkodás, és ez rímelt Manuel életére, aki, mint mondta, szintén sokféle fizikai munkát végzett, és tudja, milyen mélyről jönni. Curtis azt javasolta Sándornak, hogy Manuelt válassza, „még ha egy rohadék is”. Így is történt.

Doan Viktória – Tory (19) vietnámi származású, de itt született, Magyarországon. Trokán Nórának nagyon tetszett az az erő, ami a hangjában van, és a szexis hangszíne, ezért megnyomta a piros gombot, és el is nyerte a csapatába. Viktória Rihannától a Love On The Brain című számot énekelte.

A műsor csúcspontjai

Egyetlen versenyző volt az este folyamán, aki egyértelműen negatív kritikát kapott: Lénárd Zoltán (27), művésznevén LZ, aki három műszakban dolgozik anyagmozgatóként. Ismét csak kezdhetett feszengeni a néző, amikor arról beszélt, hogy nem szeret magyar előadók koncertjére járni, mert lehetne ő is a színpadon, de amikor elárulta, hogy Curtis-dalt hozott, ami, reméli, tetszeni fog a rappernek, és elkezdődhet a közös munka, a néző már sejtette, hogy itt valami nagyon nagy bukta lesz. „Mi ez?” – kérdezte Curtis, miután tudatosult benne, hogy a saját dalát hallja, és közölte, hogy ez inkább paródia.

A dal további részében (itt nem állítják le versenyzőket soha) Curtis értetlenül nézett, majd közölte, hogy vannak olyan dalok, amelyekhez tiszteletből és elvből nem szabad hozzányúlni, mert úgy jók, ahogy meg vannak írva. Itt pedig egy lírai szerelmes számot próbált a versenyző elrappelni, de ez nem sikerült. Zoltán meghallgatta a kritikát, sőt Manueltől még azt is, hogy az éneklés mellett találjon más elfoglaltságot is, amiben ki tud teljesedni, mert nem ez az ő útja.

Miklósa Erika aztán nem hagyta annyiban, és megkérdezte Curtist a dal születésének körülményeiről. Megtudtuk, hogy a Lehetne újra február című dalt az elvonón írta, amikor várta, hogy február legyen, és találkozzon a gyermekével és a párjával. Ezek után pedig el is énekelte a dalt, és túlzás nélkül ez lett az est csúcspontja, mindenki meghatódott a stúdióban is.

Igaz, a műsor tartogatott még egy dobást: Eszes Nina (19) a Summertime című dalt hozta Ella Fitzgeraldtól, mert ez a családjára emlékezteti. Egyrészt a boldogságra, másrészt a csalódottságra, a szülei ugyanis egyéves korában elváltak, és a csontjában érezte akkor a fájdalmat, amit az apukája hiánya okozott. Az édesapjával egyébként jóban vannak, el is kísérte a lányát a versenyre. Nina négy széket kapott, Manuel azt mondta, ennél tökéletesebb, tisztább voice-t még nem hallott, és „ha valakivel meg lehet nyerni ezt a versenyt, akkor az te vagy”. Curtis is korteskedett, hogy együtt menjenek az úton, de Nina végül Nórit választotta.

A műsor jövő hét szombaton, 20 órakor folytatódik, a második kör után így állnak a válogatók végére 14 fősre bővülő csapatok:

  • Curtis: Dani János, Jaber Gábor, Bakti Ádám, Mata Krisztián, Cinzia Conso,
  • Trokán Nóra: Kalocsa Lilla Anna, Fóris Szonja, Doan Viktória – Tory, Eszes Nina,
  • Manuel: Deák Rebeka Brigitta, Kovács Harmat, Haga Jázmin, Toldi Sándor,
  • Miklósa Erika: Homoki Gábor, Beck András, Szabó Bence, Kovács Aliz.

A válogatók után a párbaj, majd a kiütés köre következik, ahonnan már csak a 12 legjobb juthat az élő show-ba. A műsor győztese felléphet majd a Sziget Fesztiválon, emellett 36 millió forintot vihet haza, ami a hazai tehetségkutató műsorok valaha volt legnagyobb pénznyereménye.

(Borítókép: Miklósa Erika, Trokán Nóra, Curtis és Manuel. Fotó: RTL Sajtóklub)