Itt a bejelentés, indul az Ázsia Expressz új évada

DSC5732
2023.09.18. 12:17
Bejelentették az Ázsia Expressz új évadának kezdési időpontját: a reality október 7-én és 8-án egy premierhétvégével indul, ezt követően pedig hétköznap esténként a Tények Plusz után követhetik nyomon a hírességek útját és megpróbáltatásait a formátum rajongói. Idén szembetűnő változás, hogy az Ördög Nóra által vezetett műsor negyedik évada rendhagyó módon nem Ázsiában, hanem Közép-Amerikában forgott, ahol Mexikón és Guatemalán keresztül vezetett a kalandvágyó celebek útja.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, újra képernyőre tűzi népszerű kalandreality-műsorát, az Ázsia Expresszt a TV2. Idén rendhagyó módon azonban nem Ázsiában, hanem az amerikai kontinensen vívtak meg egymással és az elemekkel az ismert személyiségek, a kontinensváltás miatt pedig a műsort részben át is nevezték: Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát címmel kerül majd adásba az új évad, mostantól pedig már az sem titok, hogy a celebpróbáló belga formátum új „futama” rendhagyó módon egy premierhétvégével indul:

október 7-én és 8-án is lesz este 19 órától Ázsia Expressz, ezt követően október 9-től hétköznaponként a Tények Plusz után követhetik nyomon a nézők a szereplők küzdelmeit.

A műsor indulását egy sajtótájékoztató keretében hétfőn jelentette be Fischer Gábor, a TV2 Csoport programigazgatója. Az eseményen az új széria már korábban bemutatott szereplői is részt vettek – idén

  • Kucsera Gábor és Tóth Dávid;
  • Kempf Zozo és Pető Brúnó;
  • Hegyes Berci és Vágner Fanni;
  • Nagy Alekosz és Varsányi Réka;
  • Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka;
  • Sipos F. Tamás és fia, Dani;
  • valamint Kecskés Enikő és Kafiya Rea Milla modellek

vállalkoztak arra, hogy a műsorvezető, Ördög Nóra irányításával megküzdenek a 10 milliós fődíjért.

A játékosok útja március végén Mexikóban indult, április közepén pedig az Index is csatlakozott az akkor épp Guatemalában forgató csapathoz, ahol bepillantást nyerhettünk abba, milyen kemény meló összerakni egy olyan televíziós műsort, amelynek folyamatos mozgásban veszik fel a jeleneteit. A helyszínen a csatorna kiemelt kreatívproducere, Katona Andor több részletet is elárult a műsor gyártásának menetéről, de a saját szemünkkel is meggyőződhettünk arról, mit jelent összerakni egy olyan realityt, amit folyamatos mozgásban vesznek fel – negyven fokban.

(Borítókép: Ördög Nóra. Fotó: Kaszás Tamás / Index)