Lukács László a Carson Comáról: Biztos rendes srácok, de ahogy kinéznek, a haja is milyen?

2023.10.05. 18:49
Tíz zenészről, illetve együttesről mondta el tömör véleményét Lukács László, a Tankcsapda frontembere.

Elsőként a Motörhead neve hangzott el. Lukács az RTL-nek azt mondta, kétszer is volt szerencséjük velük játszani, a bandatagokkal egy-két sört is legurítottak, elmondása szerint órákig tudna róluk és a legendás metálzenekarról mesélni.

A Rammsteinről a következőket mondta a magyar énekes: „A világ egyik leglátványosabb zenekaráról beszélünk, ezt kár ragozni. Szerintem a maguk műfajában, az úgynevezett ipari metálban ők a legnagyobbak, ez nem kétséges”.

Lukács László ezután Cseh Tamásról beszélt. Szerinte sokkal többek kéne, hogy ismerjék a magyar gitáros, énekes, zeneszerző és szövegíró munkásságát, mint ahányan most ismerik.

Krúbiról azt mondta, tudja, hogy őt nagyon sokan ismerik és szeretik, ami szerinte nem lehet véletlen. Azt viszont megjegyezte, hogy az ő zenéje nem áll hozzá túl közel.

Billie Eilish egy fiatal csaj, aranyos meg minden, de nagyon távol áll tőlem” – mondta Lukács László a többszörös Grammy-díjas amerikai énekesnőről.

Lukács László ezután Kis Grófóról fejtette ki gondolatait. Bevallása szerint az a fajta zenei közeg is nagyon távol állt tőle, amiben az említett énekes mozog.

Azt is megtudhattuk, hogy a Tankcsapda énekese nagyon kedveli az Irigy Hónaljmirigy munkásságát.

Lovasi Andrásnak nagyon sok nagy nótája van” – mondta Lukács László a Kiscsillag zenekar gitárosáról, énekeséről, zeneszerzőjéről.

Ezek után hangzott el a Carson Coma neve. „Biztos rendes srácok, bár nem ismerem őket személyesen. De nekem az, ahogyan kinéznek, a haj is milyen?” – mondta az 55 éves énekes nevetve, miközben a fejét csóválta.

Végezetül pedig Tóth Gabiról mondott pár szót Lukács László: „Nem akarom őt a védelmembe venni, mert nincs is szüksége rá, de az biztos, hogy nagyon tehetséges énekesnő” – mondta a Tankcsapda frontembere a kamerába.