A világ legértékesebb ingatlanja, ami még Donald Trumpét is lekörözi

2023.10.22. 12:45
Ken Griffin vállalkozó korábban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy több mint 10 hektárnyi területet vásárolt a floridai Palm Beachen, majd a rajta álló ingatlant ledózeroltatta. Jelenleg az a célja, hogy a birtokokat egybenyitva egy gigavillát építtessen. Úgy tudni, amint elkészülnek a munkálatokkal, az ingatlan értéke akár 1 milliárd dollárra is felkúszhat.

Semelyikünk számára nem ismeretlen az a játszma, amit a világ leggazdagabbjai játszanak egymással, ahogy túllicitálva a másikon igyekeznek maradandót alkotni. Ha autóról van szó, a legdrágább számít, ha házról, akkor pedig a legmonumentálisabb. Úgy tűnik viszont, hogy a közeljövőben nem akad majd kihívója Ken Griffin vállalkozónak, aki 34,5 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik, és korábban több, Palm Beachen található ingatlant is felvásárolt. Az 55 éves férfi a birtokon álló házakat lebontatta azzal a céllal, hogy a területeket egybenyitva, 150–400 millió dollárt rászánva egy megabirtokot alakítson ki.

Becslések szerint az értéke az egymilliárd dollárt, azaz jelenlegi árfolyamon a 364,7 milliárd forintot is elérheti, amivel nem csupán az Egyesült Államok, hanem az egész világ legdrágább ingatlanjává fog válni – ráadásul nem messze található attól a partszakasztól, amit a milliárdosok házai díszítenek.

Ha közel félmilliárd dollárt költött arra az elmúlt évtizedben, hogy Palm Beachen többhektárnyi földet vásároljon, és várhatóan további 150 millió dollárt költ egy teljesen új otthon felépítésére, akkor az az ingatlan jelenleg legalább 1 milliárd dollárt érhet

– fejtette ki egy informátor. 

Lekörözi Trumpot

Griffin összesen 10,9 hektárnyi, óceánparton álló ingatlant vásárolt meg az elmúlt években. Ahogy arról a szóvivője, Zia Ahmed egy nyilatkozatban beszámolt, a milliárdos birtokában lévő ingatlanok túlnyomó többsége Dél-Floridában található, a Palm Beach-i otthonok pedig a legértékesebbek közé tartoznak a világon. Elmondása szerint ez a floridai polgárok által megszavazott növekedés- és üzletpárti politika miatt van, ami az egekbe emelte a környék házainak az értékét. A milliárdos még tíz évvel ezelőtt vágott bele tervei megvalósításába, 450 millió dollárt fektetett az ingatlanok vásárlásába, amelyek egy része a Blossom Way, míg a másik az Ocean Boulevard szakaszhoz tartozik, amiket egybenyitva egyetlen hatalmas birtokot fog kapni.

Az erről szóló engedélyeket még 2022 nyarán kapta meg, ennek értelmében pedig a megvásárolt 10,9 hektárból az egybenyitott területek körülbelül hármat fognak elfoglalni. A birtok egyébként nagyobb területet ölel fel, mint Donald Trump közelben található üdülőhelye. A nyilvánosságra került első tervek szerint Griffin egy óceánparti kastélyt tervez a területre, ami 4645 négyzetméteres lesz. A modern stílusú otthont igen extravagánsra tervezik, mivel a pincén kívül vendégház is tartozik majd hozzá. Az előkerült képek szerint a ház előtt, amelynek földtől plafonig érő ablakai lesznek, hatalmas medence terül el, amelynek két oldalán pálmafák vannak, amik egészen az ingatlanig vezetnek. A nagy üvegablakoknak köszönhetően pedig még a medencéből is látható lesz az Atlanti-óceán.

Tízéves múltra nyúlik vissza

Minden 2012 decemberében kezdődött, amikor a milliárdos megvásárolt négy ingatlant a Blossom Wayen 129,6 millió dollárért, amivel egy egészen hosszú, 170 méteres óceánpart került a birtokába. Az említett Blossom Wayen összesen hat ingatlan van a tulajdonában, ezek mellé 2017-ben társult a 1290 S. Ocean Blvd. szám alatt álló kastély, amiért 85 millió dollárt fizetett ki. Ezzel a vásárlással birtoka 4,8 hektárra bővült, viszont további tervei voltak, és egy évvel később újabb közel egy hektárral toldotta meg a már amúgy is grandiózus területet.

2019-ben aztán egy kastélyért adott 99,13 millió dollárt, majd egy másik ingatlanért 104,99 millió dollárt, ezek a beruházások plusz 1,8 hektárt jelentettek, ám Griffinnek egyre több ambíciója van. A megvásárolt területekből összegyűlt 10,9 hektárból csak hármat fog elfoglalni az egybenyitott birtok, a többi rész beépítetlen marad, teret hagyva a jövőbeni bővítéseknek és fejlesztéseknek. Úgy tudni, a milliárdos a területen az édesanyjának, más családtagjainak, illetve a vendégeknek is építtet egy-egy lakrészt.