Megpróbálták tönkretenni, a világ egyik legsikeresebb énekesnője lett

GettyImages-1730708627
2023.11.03. 07:32
Három hét késéssel ugyan, de mától a magyar mozik vásznára is felkerült Taylor Swift rekordokat döntő koncertfilmje, a Taylor Swift: The Eras Tour. A közel háromórás film a jövőre Európába is ellátogató The Eras turnéba nyújt betekintést, amire a jegyek egy nap alatt elfogytak – így ha nem sikerült az elsők között lecsapnia egyre, ez lesz a legjobb lehetősége arra, hogy átélje azt, amit a külföldi sajtó minden idők egyik legjobb koncertsorozatának nevezett.

2022. október 21-ét írunk, reggel hat óra van, a legnépszerűbb zenestreaming-platformokon pedig megjelenik Taylor Swift tizedik stúdióalbuma, a Midnights. Az akkor 32 éves Swift már évek óta nem állt színpadra, így a levegő szinte izzott, mindenki érezte, hogy 2023 lesz az az év, amikor Swift visszatér. Az énekesnő legutóbb a 2018-as The Reputation Stadium Tour keretein belül járta körbe a világot. 2020-ban is szeretett volna turnéra indulni, az akkori koncepció a The Lover Fest nevet viselte, aminek névadója hetedik stúdióalbuma, a Lover volt; a koronavírus-járvány azonban közbeavatkozott.

Tavasszal egyértelművé vált, hogy a stadionok – és akkor először szabadtéri fesztiválok – színpadjaira tervezett turné nem lesz kivitelezhető, aminek hátterében nem csak a korlátozások álltak. A járvány, a növekvő halálesetek és a bezártság miatt egy az egyben megváltozott az emberek hangulata: a többség nem olyan zenéket szeretett volna hallgatni, amelyek a felhőtlen vidámságot és a szerelmet ünneplik – ezzel pedig Swift is tisztában volt.

Az új helyzet, mint mindenkire, rá is hatott, a szürke hétköznapokat azzal dolgozta fel, amihez a legjobban értett: zeneírással. A több hónapos bezártság végül két olyan albumot szült, amelyek teljesen eltértek az elődöktől, a pop koronázatlan királynője Jack Antonoffal és Aaron Dessnerrel (a The National alapítójával) közösen megalkotta a Folklore-t és az Evermore-t, két olyan indie-folk lemezt, amihez foghatót korábban nem láthattunk az énekesnőtől.

Előbbi akkora siker lett, hogy az 2021-ben elnyerte az év legjobb albumának járó Grammy-díjat is.

Ahogy oldódtak a korlátozások, úgy repült vissza Swift is a stúdióba – még ebben az évben kiadta a Fearless és a Red, két korábbi korongjának felújított változatát, amik zárójelben a (Taylor's Version) jelzőt is megkapták. Ezzel együtt tehát már ötre nőtt az olyan albumok száma – Lover, Folklore, Evermore, Fearless (TV), Red (TV) –, amelyekkel bőven turnézni indulhatott volna, egy évvel később, 2022-ben pedig még hozzájuk csapódott a Midnights is.

De hogy lehet színpadra vinni egy olyan produkciót, ami ennyi albumot, ennyi stílust (country, pop, indie-folk) vonultat fel úgy, hogy az koherens maradjon? – merült fel Swiftben és csapatában a kérdés. Ekkor született meg a The Eras Tour gondolata, ami végül egy olyan turné lett, ami nemcsak a korábban elhanyagolt lemezekkel foglalkozott, hanem az énekesnő teljes diszkográfiájával, mind a tíz korábban kiadott stúdióalbumot (Taylor Swift, Fearless, Speak Now, Red, 1989, Reputation, Lover, Folklore, Evermore, Midnights) felkarolva.

Az eredményt először 2023. március 17-én tapasztalhatta meg a nagyérdemű, ami egy grandiózus, több mint 3,5 órás show lett, aminek keretén belül Swift közel 45 dalt ad elő.

A Forbes jelentése szerint 149 állomásával a The Eras Tour minden idők legnagyobb koncertturnéja lehet bevétel szempontjából, ami egyáltalán nem meglepő azok után, hogy a külföldön október 13-án vászonra kerülő Taylor Swift: The Eras Tour című koncertfilm ugyancsak számos rekordot megdöntött – többek között ez lett minden idők legtöbb bevételét termelő koncertfilmje. Jól látható tehát, hogy Swift most éli csak igazi aranykorát, annak ellenére, hogy 2016-ban még úgy tűnhetett, a karrierjének vége lesz.

Annak okán, hogy mától idehaza is megtekinthetővé vált a Taylor Swift: The Eras Tour film, összeállítottunk egy kvízt, aminek kitöltésével könnyedén tesztelheti tudását a világ leghallgatottabb énekesnőjével kapcsolatban. Sok sikert kívánunk!

(Borítókép: Matt Winkelmeyer / Getty Images)