Hegyes Berci: Ehhez azért pofátlannak kell lenni

Javában zajlik az Ázsia Expressz, amit idén új helyszínen, Közép-Amerikában forgattak. A szereplőket és a stábot az Index is meglátogatta, miután elérték Guatemalát, ahol Kucsera Gábor és Tóth Dávid után a Dancing with the Starsból ismert versenytáncossal, Hegyes Bercivel és kedvesével, Vágner Fannival is váltottunk pár szót. A beszélgetés során kiderült többek között, hogy 

• milyen céllal vágtak bele a versenybe;
• mennyire érzik veszélyesnek a műsor negyedik évadának helyszínét;
• mennyire fontos számukra a győzelem;
• mi az, amit pofátlanságnak tartanak a feladatok közül;
• mit kezdenek magukkal mobiltelefon nélkül;
• van-e bármi, ami miatt feladnák a versenyt
• és hogy kiket tartanak a legnagyobb riválisaiknak. 

Egy reality azért elég éles váltás a Dancing with the Stars után.

Hegyes Berci: A Dancingben is van reality rész, amikor a sztárokat felkészítjük a produkcióra, de tény, hogy a csillivilli ruhák és a bálozás helyett itt kőkeményen a porba fekszünk, pofátlanul kéregetünk, stoppolunk meg bekéredzkedünk mások lakásába.

Hasonló produkcióban nem szerepelt, az Ázsia Expresszt miért vállalta el?

Hegyes Berci: Korábban is láttam már ezt a műsort, és nagyon tetszett, hogy különféle kihívások elé állítja az embert. Gyakran elgondolkodtam, vajon én hogyan tudnám megoldani azokat a problémákat, amelyek a verseny folyamán szembejönnek. Gondolok itt például a stoppolásra, az ételkéregetésre, arra, hogy szállást keresve idegen lakásokba kell bekopogtatni, és persze a különböző ügyességi feladatok megoldására. Egyébként az Exatlon is érdekelt korábban, mert a sport és a mozgás mindig is az életem része volt, de abba a műsorba nem hívtak. Persze az Ázsia Expressz is bőven próbára teszi az ember a teljesítőképességét, a tűrőképességét, illetve a türelmét is, és emellett kreativitásra is szükség van, hiszen

„el kell adnom magam”, hogy boldoguljak.

Ugye én 19-20 éve tánccal foglalkozom, versenytáncosként ismernek az emberek, bár most már nem versenyzek aktívan, hanem oktatom a táncot – de minden a tánc, illetve a mozgás körül forog az életemben. Kíváncsi voltam, hogyan tudnám megmutatni más oldalamat is, meg hogy egyáltalán mit tud kihozni belőlem ez a műsor. Amióta elindultak a forgatások, arra jöttem rá, hogy rengeteg dolog van, amiről azt gondoltam, lehetetlen megcsinálni, mert nincs hozzá elég akaraterőm, de bebizonyosodott, hogy képes vagyok rá. Tulajdonképpen átlépem a saját határaimat, és pont ez az, ami igazán tetszik ebben a műsorban – hogy olyan dolgokat tudok megmutatni, és olyasmikben tudom kipróbálni magam, amikre eddig sosem volt lehetőségem.

Az, hogy a kedvese legyen a versenyben a párja, kinek az ötlete volt?

Hegyes Berci: Már korábban is gondolkoztam azon, hogyha elhívnának ebbe a műsorba, kivel vágnék bele, és már akkor is egyből Fannira gondoltam. Másodsorban Lissák Laura jutott eszembe, mert a táncos műsorban nagyon jóban lettünk, együtt is tanítunk egyébként. Végül a szerkesztők úgy hívtak fel, hogy Fannival menjek a castingra. Túl sok gondolkodási idő nem volt, még aznap alá is írtuk a szerződést.

És ezt rögtön jó ötletnek tartotta ön is, Fanni?

Vágner Fanni: Nyilván azért már beszélgettünk arról korábban, mi lenne, ha esetleg egy ilyen műsorba hívnák Bercit. Én úgy voltam vele, miért is ne. Vállaljuk be.

És ezt nem érzik veszélyesnek? Úgy értem, Hegyes Bercit versenytáncosként ismerik az emberek a Dancing with the Starsból, de az, amikor valaki a magánéletét is kiteszi a képernyőre, már egy egészen más történet.

Hegyes Berci: Szó sincs arról, hogy a nyilvánosság előtt akarnánk élni a magánéletünket, korábban sem volt ez jellemző ránk. Nyilván megosztottunk már jó pár közös fotót a közösségi médiában, de a privát dolgainkat sosem tettük ki. Amiatt sem aggódtunk, mit fognak szólni az emberek majd ahhoz, amit a műsorban látnak. Mi úgyis tudjuk, mi az igazság közöttünk, és ha a forgatások alatt olyan helyzet adódik, hogy véletlenül összeveszünk, vagy nézeteltérésünk támad valamiben, meg tudjuk beszélni egymással. Volt is rá példa egy alkalommal, amikor már nagyon a tűrőképességünk határán jártunk – fáradtak, éhesek, szomjasak voltunk, és emiatt kicsit összezörrentünk. Számítottunk rá, hogy ez elkerülhetetlen lesz majd, de ez az eset sem volt annyira durva, hogy kígyót-békát mondjunk egymásra.

Vágner Fanni: Meg azonnal kezeltük. A kamera előtt egyből meg is beszéltük a dolgot.

Hegyes Berci: Így van. Szerintem azért ebben erősek vagyunk. Azt gondolom, azért is ilyen stabil a kapcsolatunk, mert jól kommunikálunk egymással. Legalábbis én így érzem.

Egyébként mit lehet tudni a kapcsolatukról?

Hegyes Berci: A Dancing with the Starsban ismerkedtünk meg három évvel ezelőtt, a műsorban Fanni a fodrászok szakmai vezetője, ő csinálta az én hajamat, meg az összes többi szereplőjét is. Egy társaságba keveredtünk, aztán valahogy úgy hozta a sors, hogy egyre többet járogattunk össze. Elkezdett kialakulni egy tök jó barátság közöttünk, ami aztán szerelemmé mélyült.

És önnek, Fanni mennyire kényelmes a kamerák előtt?

Vágner Fanni: Eleinte nagyon furcsa volt, mert ugye én a másik oldalon vagyok legtöbbször. De hozzá lehet szokni, szerintem elég gyorsan belelendültem. Az azért még mindig furcsa, hogy az alvást leszámítva egész nap vesznek minket folyamatosan. Nincs olyan, hogy ki van kapcsolva a kamera, a mikroport is folyton éles rajtunk, tényleg durva így élni a mindennapjainkat. Ha valaki elgyengül, kiakad vagy szomorú, azt is mind felveszik, nincs öt perc, amikor egy kicsit elvonulhat az ember.

Hegyes Berci: Nekem az elején inkább az volt az érdekes, hogy azokhoz a feladatokhoz, amelyeket kitalálnak ebben a műsorban, valamennyire azért pofátlannak kell lenni. Az, hogy ingyen ott aludjak valakinél, hogy valaki ingyen elvigyen A-ból B-be, vagy hogy ingyen odaadja az ételét – ilyen szívességeket nekem például elég rossz érzés kérni.

Vágner Fanni: Mert nem így nevelkedtünk.

Hegyes Berci: Az összes ilyen feladatnál eszembe jut, hogy vajon mit fognak szólni mások, ha megnézik a műsort, és azt látják, hogy ingyenélősködök. De végül is ez a feladat, erre vállalkoztam, amikor igent mondtam a felkérésre, így hát megpróbálom megcsinálni a saját tudásom, belátásom szerint, amennyire csak lehet, megtartva az eleganciámat – bár, mondom, nagyon nehéz egyensúlyozni a kettő között. Így a sokadik játékhétnél azért már úgy érzem, lazult ez a merevség bennem. Mondok egy példát. Amikor beszállunk valakihez egy autóba, hogy A-ból B-be elvigyen, ugye nagyon fontos, hogy gyorsan odaérjünk, különben nem lesz medál, vagy nem jutunk tovább a játékban. Ha valakitől már kértünk egy olyan szívességet, hogy vigyen el az autójával egy szakaszon, nem akarom még azzal is traktálni, hogy amúgy ez egy verseny, menjen már gyorsabban. Persze néha azért már ezt is elengedjük, hogy bent maradjunk a játékban.

Fontos a győzelem?

Hegyes Berci: Nem annyira, de azt sem akarom, hogy sportoló lévén ne tegyek bele mindent, amit tudok. Az, hogy megnyerjük az egész versenyt, a mi esetünkben csak egy plusz lenne. Egyébként már bőven túlteljesítettük azt, amiért belevágtunk ebbe a műsorba. Szerettünk volna legalább a feléig eljutni, ami már megvan, innentől kezdve igyekszünk benn maradni, ameddig tudunk. Ha mégis megnyernénk, annak persze borzasztóan örülnénk mindketten. Ebben a játékban viszont a szerencsefaktor is fontos tényező, nem lehet teljes egészében a saját teljesítményünkre alapozni. Hiába vagyunk például az egyik ügyességi játékban nagyon jók, ha utána nem sikerül autót fogni, mert egyszerűen nem jön arra senki. Ez ugye már nem rajtunk múlik. Épp ezért meg is beszéltük, hogy nem fogunk ráfeszülni annyira a játékra, inkább kiélvezzük az ittlétet. Mexikó és Guatemala is gyönyörű, tényleg fantasztikus helyeken járunk.

Említette, hogy a tánc, illetve a mozgás mindig is az élete része volt. Ez előnyt jelent ebben a versenyben?

Hegyes Berci: Én azt gondolom, hogy igen. Nem fáradok el annyira a menetelésben és a cipekedésben. Úgy érzem, elég jó kondiban vagyok.

Vágner Fanni: Ez így van. Ha egy-egy feladatban futni kell, brutálisan sprintel.

Hegyes Berci: Persze volt olyan feladat is, amelyiknél ez inkább hátrányt jelentett. Például amikor felraktak ránk egy okosórát, hogy megmérjék, hány kalóriát égetünk el. Ahhoz, hogy kalóriát égessünk, nagyon nagy pulzusszám szükséges, meg elég komoly fizikai munka. Na már most mi, és például Kucsera Gáborék hiába futottunk helyben, végeztünk kitöréseket vagy guggolgattunk, ez nem terhelt meg minket annyira, mint azokat, akik egyébként nem sportolnak. Így nyilván ők több kalóriát égettek el.

Van-e bármi, ami miatt föladnák a versenyt?

Vágner Fanni: Maximum akkor, ha valamelyikünk nagyon durván megsérülne, csak ilyen esetben. A feladatokhoz egyébként már hozzáedződtünk, hiszen hetek óta a komfortzónánkon kívül mozgunk mindketten.

Hegyes Berci: Ha például megint meg kellene enni valami undorítóságot, akkor maximum kihagynánk a feladatot, vállalva azt, hogy ez nekünk időhátrányt fog okozni.

Volt ilyen?

Hegyes Berci: Volt egy olyan feladat, hogy dobni kellett dobókockával, hogy hány adag ételt kell megenni. Mi kidobtuk a kukacból a hármat, ami három egydecis pohárnyi kukacot jelentett. És azt kőkeményen meg kellett enni, meg kettő szöcskét is, öt darab habanero paprikát, meg kettő agyvelőt csirkelábbal.

És nem lettek rosszul?

Hegyes Berci: De. Mindketten hánytunk. 

Fanni: Ráadásul én refluxos vagyok. Berci elkezdte enni a kukacokat, öntötte a szájába, és láttam ahogy rágja úgy, hogy tele volt szöcskével meg kukaccal az arca. Mondom, jó, akkor én bevállalom a habanerót, de az meg annyira erős volt, hogy gyomorgörcsöt kaptam és fetrengtem utána a földön.

Hegyes Berci: Itt azért egészen extrém dolgokat kellett csinálni, és hát kíváncsi vagyok, hogy mik várnak még ránk. 

Mentálisan egyébként mennyire érzik megterhelőnek a versenyt ?

Vágner Fanni: Mi azért számíthatunk egymásra, ami borzasztó nagy előny, de persze így is van olyan pillanat, amikor elszakad a cérna.

Hegyes Berci: Ételt ugye nem nagyon kapunk, maximum müzlit meg egy almát vagy banánt – amit ezen kívül eszünk, nekünk kell megszerezni. Nálam pedig az éhség nagy úr, ha korog a gyomrom, a türelmem is hamarabb elfogy. Sokszor, miután elvégeztél egy feladatot, fáradt meg éhes vagy, esetleg elestél, és vérzik a térded, a tetejében pedig fuvar sem jön – na, olyankor azért én is megkérdőjelezem, mit keresek ebben a műsorban. Nem gondoltam volna, hogy ennyire megterhelő lesz. Ugye az is mindig bizonytalan, hol tudunk megszállni – nagyon sok helyen találkozik az ember csótánnyal. Szóval tényleg sokkal keményebb ez a játék, mint amire számítottunk. De azért mostanra már megedződtünk, szerintem a harmadik hét volt a holtpont.

Vágner Fanni: Igen, akkor éreztem azt, hogy minden energiatartalékom elfogyott. Rengeteget dolgoztunk, kiszavaztak minket, hajszára kellett mennünk, de azóta összekaptuk magunkat.

Hegyes Berci: Most már az visz tovább minket, hogy túl vagyunk a felén. Azt már fél lábon is kibírjuk bogarakkal a szánkban.

És az milyen hatással van önökre, hogy nem internetezhetnek?

Hegyes Berci: A legjobb dolog, hogy nincs telefonunk, és nem kezdünk el instázni vagy facebookozni.

Vágner Fanni: Így sokkal jobban tudunk egymásra koncentrálni. Rengeteget beszélgetünk, én imádom. 

Hegyes Berci: Nem stresszelünk annyit fölöslegesen olyasmiken, amik szembejönnek a közösségi médiában. 

Vágner Fanni: Valahol élvezem is, hogy kicsit ilyen tudatlanságban élünk, és nem árasztanak el minket a különféle információk. Ha tehetném, lecserélném a telefonomat a régi 3310-esre, amin tudok beszélni a szüleimmel, a tesómmal és a barátaimmal, és ennyi. Ettől az egész napos pötyögéstől rosszul vagyok.

Egyébként jártak már ezen a vidéken korábban?

Vágner Fanni: Én voltam már Mexikóban, de csak a turistarészeken, Quintana Roon. Persze ott is láttam olyan részeket, amelyek az egész Mexikót tükrözik, és ahol konvojokban jártak a rendőrök, platónként tíz gépfegyveressel. De teljesen más, amerre most járunk. 

Hegyes Berci: Az ember a játék során megtanulja, hogy jobban értékelje, ami otthon várja, mert itt tényleg nagy a szegénység. Láttunk olyan helyeket, ahol nagyon kevés inger éri az embereket – amikor utaztunk Mexikóból Guatemalába, úgy néztek a buszra, mint valami űrhajóra. Ilyenkor tényleg azt gondolom, hálát kell adnunk azért, amilyen környezetben élünk otthon. 

Vágner Fanni: Viszont cserébe itt nagyon kedvesek az emberek. A család számukra az első, ami annyira szimpatikus nekem. Egyszerre ülnek le vacsorázni az asztalhoz, nem az van, hogy a gyerekek szétszélednek, és úgy kell összeszedni őket, hogy ne telefonozzanak vagy gépezzenek már.

Érezték magukat veszélyben a játék során?

Hegyes Berci: Stoppoláskor azért elég sokszor előfordult, hogy az autópálya kellős közepén tettek ki, és a leállósávban kellett hadonászni, hogy valaki álljon már meg, és vigyen minket tovább. Volt, hogy ránk is sötétedett, és fejlámpával világítottunk. Szóval maximum ilyenkor éreztük kicsit veszélyben magunkat, az autók miatt – de az emberek miatt sosem.

Vágner Fanni: Este már nem bóklászunk, van egy határ, amíg a stábbal mozoghatunk, de egyébként nem mehetünk ki. 

Hegyes Berci: Meg ha bekéredzkedünk valahova aludni, azt minden esetben lecsekkolja egy biztonsági ember.

A játékostársaikkal jól kijönnek?

Hegyes Berci: Érdekesen alakul, hogy ki mennyire népszerű a csapaton belül. Az első héten Alekosz akkora port kavart – még Nóri is megjegyezte, hogy az Ázsia Expressz során sosem fordult elő, hogy mindenki egyvalakire tegye a voksát a kiszavazásnál. De később ez teljesen megváltozott, mert bebizonyították, hogy normálisak is tudnak lenni, ha komolyan veszik ezt az egészet. Kucsera Gábor meg Tóth Dávid nagyon jó fejek és gyorsak – látszik rajtuk, hogy sportolók, és pontosan tudják, hogyan kell mozgósítaniuk a pluszenergiáikat, hogy A-ból B-be eljussanak. Brúnó nagyon nagy forma, ő és Zozó szerintem a legviccesebb karakterek, velük nagyon jóban vagyunk. Enikőt meg a Kafit nem igazán ismertem korábban, rajtuk érződik, hogy versengenek velünk, meg van, hogy rossz néven vesznek dolgokat, de amúgy meg aranyosak. Néha azt mondják, kétszínűek vagyunk, máskor meg barátkoznak velünk. Mi azon az állásponton vagyunk a Fannival, hogy

csak magunkkal foglalkozunk, és így próbálunk előrejutni a versenyben.

Az látszik, hogy Brúnóék és Kucsera Gáborék között van egy erős kapocs – Zozó meg Dávid, ugye, csapattársak voltak az Exatlonban, és azóta is megmaradt a jó barátság közöttük. Ezzel nincs is semmi baj, ők egy olyan egységet alkotnak, hogy úgysem fogják hátráltatni vagy kiszavazni egymást. Ezzel nem nagyon tudunk mit kezdeni. Egy idő után viszont ez az egység úgyis megbomlik, hiszen a játéknak csak egy páros lehet a győztese. Mi abban tudunk bízni, hogy itt vagyunk a legnagyobb szövetségeseként egymásnak. Erre próbálunk alapozni.

Kik a legnagyobb ellenfeleik? 

Hegyes Berci: A Brúnó–Zozó és a Kucsera–Tóth páros. Ők a legjobbak és a legügyesebbek, akik megszorongathatnak minket. Persze rengeteg szerencse is kell ehhez a játékhoz, például a stoppolás miatt.

Van bármi, amit megtanultak magukról a játék során?

Hegyes Berci: Rengeteg ilyen van. Én azért is vállaltam el ezt a műsort, mert a Dancing with the Starsban be vagyok skatulyázva abba a szerepbe, hogy én vagyok a jól nevelt, elegáns nagymama kedvence, aki szépen bánik a hölgyekkel, tisztelettudó, illedelmes, és nagyon érzelmes típus. Meg szerettem volna mutatni ebben, hogy másmilyen is tudok lenni. Azt már most megtanultam, hogy amiről azt gondoltam, lehetetlen, és nem tudom megcsinálni, arra igenis képes vagyok.

Vágner Fanni: Túl sok újdonság nincs, amit ne tudtunk volna magunkról vagy egymásról. Szerintem mind a ketten baromira talpraesettek vagyunk, mindent megcsinálunk, csak nem ilyen hirtelen. Itt azért a kényszer nagyon nagy úr. Rájössz arra, hogy minden lehetséges – nekem régóta az a mottóm, hogy aki mer, az nyer, és itt tényleg az lép érvénybe, ha valamit meg mersz csinálni, az be is jön.

Hegyes Berci: Annyi még, hogy a játék által sikerült egy kicsit rafináltabban gondolkodnom. Az elején azért még bennem volt, hogy mit szólnak majd az emberek, ha ezt vagy azt megcsinálom. De sokkal rafináltabbnak kell lenni, hogy az ember előrébb kerüljön az életben. Törtető ezután sem leszek, de talán kevésbé tudnak majd átverni mások a későbbiekben.

(Borítókép: Ázsia Expressz – forgatás. Fotó: Pogonyi Nóra)