Az Imagine Dragons építtette fel egy ukrán fiú házát
![50400143 ea83f4df07ab27bf1db00e765767a0d1 y](https://kep.index.hu/1/0/5415/54151/541516/54151629_3999297_4fe4fdb781a250ee729a5f3bf25b363b_wm.jpg)
Februárban lesz két éve annak, hogy Oroszország inváziót indított Ukrajna ellen, a két ország szembenállása pedig már megannyi áldozattal járt. A halálesetek mellett házak százai látták kárát a konfliktusnak, köztük a 15 éves Szasko és családja otthona is a háború következtében vált lakhatatlanná. A történetüket egyesek az Imagine Dragons 2022-ben megjelent slágeréből, a Crushedból ismerhetik, amelyben arról énekel banda frontembere, hogy a fiatal fiú az orosz erők miatt vált nincstelenné. A zenekar ugyanakkor mindamellett, hogy a família történetét feldolgozva szólalt fel a háború ellen, segítséget is ígértek a számukra, amit valóban megkaptak.
Az Imagine Dragons figyelmét a vezető fotósuk, Ty Arnold hívta fel Szaskóra, akivel a férfi egy ukrajnai útja során találkozott, és meghatotta őt, milyen megpróbáltatásokon ment keresztül. A TMZ információi szerint Arnold szerette volna, hogy az egész világ megtudja, milyen borzalmakon mentek át, ekkor jött szóba az az ötlet, hogy egy dal készüljön róluk.
A zenekar ezt követően együttműködést kötött a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök által létrehozott UNITED24 szervezettel, amely az ukránok számára gyűjt adományokat. A Crushed megjelenésével egyre több adományozót tudhattak magukénak, egy valaki közülük pedig kifejezetten Szaskón és családján szeretett volna segíteni, újjáépítve a lerombolt házukat. A lap értesülései szerint a szervezet állta ennek minden költségét, és úgy tudni, Ty Arnold a múlt héten adta át új otthonuk kulcsát a fiatal fiúnak és az édesanyjának.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)