A Balatonnál unatkozni télen? Még mit nem!

BFALU20170106222
2024.01.17. 12:31
A Balaton nyáron – ahogyan a népszerű dal is utal rá – olyan nekünk, mint a Riviéra, a temérdek program, vendéglátó- és szálláshely pedig gondoskodik arról, hogy mindenki találjon magának megfelelő elfoglaltságot. Az élet azonban télen sem áll meg a magyar tenger partján, így az elkövetkezendő hetekre a Best of Balaton közönsége és kurátorai összeállították a kihagyhatatlan programok és helyszínek listáját.

A Best of Balaton program a MOL Nagyon Balaton szervezésében ajánlataival már 2021 óta hívja fel a figyelmet arra, miért érdemes ellátogatni a legnagyobb tavunkhoz és annak környékére. A Best of Balaton kínálata deklaráltan személyes, hiszen a kurátorai kivétel nélkül hiteles és népszerű celebek, akik köztudottan rajonganak a Balatonért.

Gianni Annoni, Gyurta Dániel, Lábas Viki, Marsalkó Dávid, Till Attila, Trokán Nóra, Ördög Nóra és Vecsei H. Miklós eddig kilencven izgalmas ügyet, helyet és személyt ajánlott, kivétel nélkül olyanokat, amelyek és akik miatt nagyon szeretik a Balatont. 

Tavaly decemberben a csapat arra volt kíváncsi, melyek azok a téli programok és vendéglátóhelyek, amelyek kihagyhatatlanok, ha valaki a Balatonhoz látogat ezekben a hónapokban. Több száz ajánlat érkezett, ezeket a két ünnep között nézték át a kurátorok, akik ezúttal a rövid határidő miatt nem pontozták a beérkezett ötleteket, ám egy listát összeállítottak az általuk kiválasztott ajánlatokból. 

Gianni télen is a balatoni ízek szerelmese

A kurátorok közül ennek apropóján most Gianni Annoni is mesélt az Indexnek arról, hogy miért nem érdemes kihagyni a Balatont télen sem.  

Jó látni, hogy kiváló minőségű éttermek és hotelek vannak már a Balaton környékén. Nekem nagy szerencsém volt, hogy a veszprémi gourmet fesztiválon több környékbéli étteremmel is megismerkedhettem, például a Kistücsök Étteremmel. Fantasztikus ízvilággal és identitással rendelkeznek ezek a vendéglátóhelyek, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a Balaton vonzó úti cél legyen

– mondta lapunknak az olasz származású, hosszú évtizedek óta hazánkban élő szakács.

A konyhában járatos szakember szerint a téli, balatoni turizmus akkor működik igazán, ha az emberek megértik azt, hogy nem szabad azokat a dolgokat elvárni a téli szezonban, mint amiket nyáron megszoktak a víz partján. 

„Nagyon szeretünk a Balatonra járni, nyáron én is megveszek a fröccsteraszokért és a hangulatos borospincékért. Olaszországban egy tó menti területről jövök, emiatt tudom, hogy teljesen el kell szeparálni a nyári és a téli szezont egymástól. Nyáron az ember felfrissülni, bulizni, szórakozni, a nyüzsgés miatt megy oda. Azokban a hónapokban főként a parton zajlik az élet, télen viszont az attól távolabb eső, természetbéli helyek és vendéglátóegységek kerülnek a középpontba, a kikapcsolódás, a csend és a nyugalom jegyében. Teljesen mást igényel az év 12 hónapja. A Balaton mindig, ám mindig másképp varázslatos” – vélekedett Gianni Annoni. 

És hogy miért választja a szakács télen is a Balatont? 

Ilyenkor könnyen le lehet menni a gyerekekkel, a családdal, nincs tömeg. Az időjárásra sem lehet panasz, fel lehet őket öltöztetni meleg ruhába, a séták után pedig ilyenkor forró csokit, forralt bort iszunk. Szerencsére egyre több étterem van nyitva már legalább hétvégente a téli időszakban is, így mindenképp érdemes ezt kihasználni

– tette hozzá. 

Ördög Nórát mindig megnyugtatja a tó közelsége

A Balaton-parti kisboltjuk miatt a főváros és a magyar tenger között gyakran ingázó Ördög Nóra a saját bőrén tapasztalja, hogy az élet egész évben zajlik a Balatonnál, a műsorvezető pedig emiatt szeretné, ha mind a 12 hónapban akkora figyelem irányulna a tóra, mint a nyári forgatagban. 

Mindig is nagy szószólója voltam annak, hogy élvezzük ki egész évben a Balatont. Természetes és normális, hogy nyáron van igazán nagy pörgés a tónál, de ha igazán őszinte vagyok, én sokkal jobban szeretem a Balatont ősszel és télen. Ilyenkor mintha egy teljesen más világba csöppennénk. Az a nyugalom, amit ez a hatalmas víztömeg kiad magából, tényleg hatással van az emberre. Én nyáron is ezt érzem, mindig megnyugszom, hogyha a Balatonon vagyok, de akkor pezseg az élet, az egy teljesen másfajta hangulat. Télen viszont gyógyító energiákkal bír a tó, így az ünnepek között vagy a januári időszakban abszolút le tudja nyugtatni az embert

– magyarázta lapunknak a műsorvezető, hozzátéve: egyre több vendéglátóhely igyekszik a nyári szezonon kívül is minél többször nyitva lenni. 

„A vendégek hálásak azoknak a helyeknek, amelyek kitartanak és nyitva vannak télen is. Boldogan ülnek be vacsorázni vagy csak egy forró csokira. Mi is érdekeltek vagyunk ebben a történetben, és tapasztaljuk is, hogy ha szép idő van, süt a nap, akkor ha nem is nyári forgalmat, de nagyon komoly vendégjárást lehet tapasztalni a tó körül. Ráadásul, ha ehhez hozzáadódik valami extra időjárási körülmény is, mint például nemrég az a csodálatos jégvilág, akkor még népszerűbb desztinációvá válik. Tartottunk az őszi szünetben és most, szilveszter környékén is kültéri pizzapartikat, és tényleg sokan voltak. Ha vannak események, programok, akkor láthatóan megmozdulnak az emberek” – mesélte a műsorvezető.

Az aktív kikapcsolódásra vágyóknak sem kell kizárólag nyárra korlátozniuk a balatoni látogatásukat, hiszen télen egyre több helyen nyílik lehetőség a szezonális sportok űzésére.

„Természetesen az abszolút téli sláger a korcsolyázás. Általában a tó sajnos nem fagy be annyira, hogy ezt meg lehessen tenni, de nagyon sok Balaton-parti településen vannak már nagyon hangulatos korcsolyapályák. Balatonfüreden például egészen a partra kivitték a korcsolyapályát egy folyosóval. Egészen elképesztő, jó hangulatú dolgok ezek” – emelte ki a Best of Balaton kurátora. 

Bőven van miből válogatni

A Balatonnál téli kikapcsolódást keresőknek bőven van miből válogatniuk, ugyanis éttermekből, programajánlatokból sincsen hiány a kurátorok és a közönség tippjeinek köszönhetően.

Vendéglátóhelyek, amelyek télen is nyitva vannak (zárójelben az ajánló kurátor neve):

  • A Konyhám Stúdió 365, Fonyód (Lábas Viki)
  • Aszófői Halsütő (Vecsei H. Miklós)
  • Bergmann Cukrászdák, Balatonfüred (Ördög Nóra)
  • Bistro Sparhelt, Balatonfüred
  • Bock Bisztró, Vonyarcvashegy (Fülöp Zoltán)
  • Casa Christa, Balatonszőlős (Lobenwein Norbert, Fülöp Zoltán, Gianni Annoni, Ördög Nóra)
  • Csopaki Resti by Laurel (Marsalkó Dávid, Lobenwein Norbert, Trokán Nóra, Gianni Annoni)
  • Figula Pincészet, Balatonfüred (Fülöp Zoltán, Pantl Péter, Starcz Ákos, Ördög Nóra)
  • Folly Arboretum és Borászat, Badacsonyörs (Vecsei H. Miklós, Gyurta Dániel)
  • G&D Kézműves Cukrászda és Pékség, Balatonkenese
  • Hatlépcsős Étterem, Balatonfüred (Vecsei H. Miklós)
  • Homola Pincészet, Paloznak (Trokán Nóra, Ördög Nóra, Fülöp Zoltán)
  • Ikon Borászat, Balatonlelle-Rádpuszta
  • Kistücsök Étterem, Balatonszemes (Lábas Viki, Gianni Annoni)
  • Laposa Borterasz, Badacsonytomaj (Vecsei H. Miklós)
  • Majtényi présház, Balatonlelle-Kishegy (Fülöp Zoltán, Ördög Nóra)
  • Mala Garden, Siófok (Ördög Nóra, Gyurta Dániel, Lobenwein Norbert)
  • Mónisüti Cukrászda, Gyenesdiás
  • Neked Főztem, Zánka (Gyurta Dániel)
  • Nekem a Balaton, Balatonakarattya, Balatonfüred
  • Oliva Étterem, Veszprém (Lobenwein Norbert)
  • Papírkutya, Veszprém (Pantl Péter, Starcz Ákos, Marsalkó Dávid)
  • Pavilon, Balatonboglár (Lábas Viki)
  • Pörc – Bisztró és Delikát, Balatonkenese (Ördög Nóra, Gyurta Dániel, Gianni Annoni, Marsalkó Dávid)
  • Rozmaring Kiskert Vendéglő és Pizzéria, Siófok (Lobenwein Norbert)
  • The Rusty Coffee Box, Balatonakarattya (Gyurta Dániel, Lábas Viki, Marsalkó Dávid)
  • Veganeeta Home, Balatonalmádi (Gianni Annoni)
  • Villa Kabala, Szigliget (Starcz Ákos, Gyurta Dániel)
  • Zománc Bisztrócska, Vászoly (Gianni Annoni)

Téli kirándulócélpontok a Balaton körül:

  • Balaton-felvidéki és az Országos Kéktúra útvonal, Pétfürdőtől Badacsonyig és Keszthelytől Balatonhenyéig (Till Attila, Trokán Nóra, Lábas Viki, Lobenwein Norbert)
  • Balatonvilágos és Balatonakarattya Magaspart  (Ördög Nóra, Gyurta Dániel, Trokán Nóra, Marsalkó Dávid)
  • Futás, kocogás a Balaton körül (Ördög Nóra)
  • Kaáli Autó-Motor Múzeum, Dörgicse
  • Szent György-hegyi bazaltorgonák (Gyurta Dániel)
  • Tapolcai-tavasbarlang (Starcz Ákos, Lobenwein Norbert)
  • Tihanyi apátsági éjjeli séta (Vecsei H. Miklós)
  • Xantus János Gömbkilátó, Balatonboglár (Fülöp Zoltán)
  • Zalaszántói Béke Sztúpa

További információk a www.bestofbalaton.hu weboldalon érhetők el. 

(Borítókép: A befagyott tó Balatonboglárnál 2017. január 6-án. Fotó: Faludi Imre / MTI / MTVA)