Beperelték a rajongói Madonnát, mert nem kezdte el időben koncertjét
Kétórás csúszással kezdte Barclays Center-i koncertjét Madonna december 13-án, ami két rajongóját olyannyira felháborította, hogy pert indítottak az énekesnő ellen – írja a The Guardian.
Este 20:30-ra hirdették a kezdést, ennek ellenére a 65 éves művész csak 22.30-kor jelent meg a színpadon. Hajnali 1 óra után hagytuk el a koncert helyszínét, amikor már csak ritkásan közlekedik bármilyen tömegközlekedési eszköz. Ez a hatalmas csúszás abban is hátráltatott minket, hogy másnapi kötelezettségeinknek is eleget tegyünk, annyira fáradtak voltunk
– áll a keresetben.
Michael Fellows és Jonathan Hadden felperesek „elfogadhatatlannak és tiszteletlennek” nevezték Madonna viselkedését.
A késések nem ritkák a koncert világban.
Madonna pedig már nem először találta szembe magát hasonló vádakkal.
2019-ben egy floridai rajongó azzal érvelt, hogy a Madame X turnéjáról való késés szerződésszegés volt; és 2020-ban ismét beperelték, ezt szintén New York-i koncertlátogató indítványozta. Később mindkét pert önként elutasították.
Madonna jelenlegi Celebration turnéját tavaly júliusról ütemezték át, miután az énekesnő bakteriális fertőzés miatt kórházba került. A turné áprilisi utolsó mexikói állomásáig tart.
A jelenlegi perrel kapcsolatban megkeresték az énekesnőt és csapatát, de még nem nyilatkoztak.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Bella Ramsey-t autizmussal diagnosztizálták a The Last of Us forgatásán
A felismerés felszabadító érzés volt számára.
március 22., 16:19
- FOMO
Megindító bejegyzésben emlékszik édesanyjára Bényi Ildikó lánya
Jövő héten vesznek végső búcsút a legendás műsorvezetőtől.
március 22., 12:06
- FOMO
Noszály Sándor: Szerencse, hogy túléltem
Őszintén vallott az elmúlt hónapokról a korábbi teniszező.
március 22., 14:06
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- FOMO
Azt hitték, hazamennek, de egy kegyetlen dél-amerikai börtönbe kerültek
Bírósági ítélet nélkül mondták ki bűnösnek az illegális bevándorlókat is.
március 22., 10:48
- FOMO
Olyan katasztrófa árnyékában áll a világ, amire már most is késő reagálni
A tavalyi év minden korábbi hőmérsékleti rekordot megdöntött.
március 21., 20:00
- FOMO
Ben Affleck kitálalt, ezért váltak el Jennifer Lopezzel
Nem volt botrány, sem szappanopera.
tegnap, 19:16
- FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki
A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.
március 21., 19:10
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- FOMO
Státusszimbólummá vált a sminkelés a 11 éveseknél, végük, ha nem követik a trendet
A Sephora kids jelenség népszerűsége nem csökken.
március 22., 14:49
- FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja
Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.
március 21., 16:02
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- FOMO
Havi ötmilliót keres, mégis a pincében él Molnár Anikó
A korábbi Nagy Ő a gyermekkori lakhelyén él.
március 21., 17:56
- FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában
A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.
március 20., 08:02
- FOMO
Boldogabbá tesz minket a kedvesség, mint a magasabb fizetés
Csütörtökön jött ki a világ boldogsági rangsora, amelyen Magyarország a 69. helyet szerezte meg.
március 21., 17:09
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra
„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”
március 20., 10:06
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak
Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.
március 20., 11:31
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- FOMO
Lenne mit tanulniuk a magyaroknak, ha vendégszeretetről van szó
Magyarország az InterNations listájának alsó felében kullog.
március 22., 18:52
- FOMO
Bagdy Emőkének válaszolt Kocsis Tibor: Kevés félelmetesebb dolgot tudok elképzelni, mint Budaházy Edda
Az énekes szerint a fiatalokat egyáltalán nem zavarja az azonos neműek szerelme.
március 22., 21:43
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett
Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.
március 21., 14:35
- FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma
67 éves lett Gary Oldman.
március 21., 05:59
- FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat
Mike Okay kihúzta a gyufát.
március 20., 19:24
- FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze
Órákon belül több felajánlás is érkezett.
március 20., 16:55
- FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia
Az énekesnő második házassága is tönkrement.
március 21., 06:10
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
tegnap, 09:16
- FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket
Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.
március 20., 21:03
- FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről
A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.
március 20., 17:35
- FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője
Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.
március 20., 15:29