Reviczky Gábor: A szervezetem annyira hozzászokott a méreghez, hogy nélküle rövid időn belül meghalnék
Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész mostanra több kemoterápiás kezelésen is túl van, az első hármat jól tűrte, de a negyedik és ötödik kezelés már megviselte, a hatodiktól pedig kimondottan rosszul volt, legyengült, szédült, sorozatos ájulásai voltak, és sokat romlott az állapota – végre azonban jobban érzi magát.
Reviczky Gábor ezúttal a Meglepetés magazinnak nyilatkozott, ahol elmondta, eredményei jók, de teljesen gyógyultnak még nem nyilváníthatják – és bár orvosai azt tanácsolják, hogy vegyen vissza a dohányzásból, a színész azt nem tudja abbahagyni.
Hétéves korom óta dohányzom. Most is elszívok naponta egy-két dobozzal. A professzor azt javasolta, hogy csökkenteni kellene az adagot, de teljesen nem hagyhatom abba a cigarettázást, mert a szervezetem annyira hozzászokott a méreghez, hogy ha leszoknék, nagyon rövid időn belül meghalnék
– fogalmazott.
Reviczky Gábor elmondta, egyébként cukrot sem eszik, helyette inkább rézüstben készített szilvalekvárt fogyaszt, mert azt szereti. Később hozzátette, hogy maga az elmúlás egyébként nem foglalkoztatja.
A korábban Indiából kikért pálmalevelemből az olvasható ki, hogy 79 éves koromig élek. Hiszem is, meg nem is. Nem foglalkozom az elmúlással, hiszen csak a test hal meg, a szellem tovább él
– vélekedett a 74 éves színész.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Titokban újabb gyereke születhetett Elon Musknak
Az anya eddig azért nem hozta nyilvánosságra a hírt, hogy megvédje a gyerek magánéletét.
2 órája
- FOMO
Fenyő János halála körül 27 év után is egyre több a kérdőjel
Egy dolog biztos, a gyilkost jogerősen elítélték. De ki volt a megbízója?
február 11., 18:18
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
7 órája
- FOMO
Donald Trump bosszút állhat a luxusiparon, amiért nekimentek a feleségének
Aggódik a szektor, és most már jó kapcsolatra törekedne az elnöki családdal.
február 12., 15:05
- FOMO
Nem jelent meg a bíróságon Tupac Shakur feltételezett gyilkosa
Az egyetlen gyanúsított a fiatal rapper lelövésében.
február 13., 11:13
- FOMO
Nem amiatt bukták az évszázad perét, mert rasszista volt, hanem mert hazudott róla
Hármukon múlott, hogy O. J. Simpson megúszta a kettős gyilkosságot.
február 12., 13:23
- FOMO
A katona, aki első magyarként ment Szomáliába harcolni
Az Indexnek A Kiképzésben szereplő Farkas András törzszászlós nyilatkozott.
február 11., 20:27
- FOMO
Kétezer meztelen ember ringatózik egy hajón a Karib-tengeren
A méregdrága úton rendkívül szigorú szabályok uralkodnak.
február 13., 18:02
- FOMO
Kanye West is kampányol Donald Trumpnál P. Diddy kegyelmi ügyében
Több tucatnyi szexuális visszaélés miatt életfogytiglan várhat a rapperre.
február 8., 06:30
- FOMO
Havas Henrik teljesen kikészült a Honvédkórházban tapasztaltaktól
Az operált térdével fél óra után tudott csak leülni.
tegnap, 12:27
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
4 órája
- FOMO
Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának
Egy másik csecsemő halálát is megjátszotta.
február 8., 10:20
- Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán
Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.
6 órája
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
47 perce
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
33 perce
- FOMO
Kid Rock ocsmányul beszólt a közönségnek, majd leviharzott a színpadról
„Tudjátok, mit? Ba**ódjatok meg!”
február 11., 09:55
- FOMO
Szabadulhat az amstetteni rém
Josef Fritzl évtizedekig fogságban tartotta a lányát, most az egykori ház közelében venne magának új otthont.
tegnap, 11:16
- FOMO
Van visszaút a százmilliós csalással vádolt Hawk Tuah-lány számára?
A botrány óta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől Haliey Welch.
február 10., 11:00
- Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.
1 órája
- FOMO
Taylor Swiftet kigúnyolta a közönség, Donald Trump szerint a MAGA nem felejt
Az énekesnő nem aratott osztatlan sikert a Super Bowl nézőinél.
február 10., 15:47
- FOMO
Sztárparádé és elképesztő kaszkadőrmutatványok a Lánchíd felett, látványos akciójeleneteket forgattak Budapesten
Helikopterek köröztek a Duna felett, és a híd tetején rohangáltak a kaszkadőrök.
február 9., 16:26
- FOMO
Csak egy szörnyeteg képes arra, amire P. Diddy
Az előadóról megjelent dokusorozat szerint eldobható tárgyként kezelte a nőket.
február 8., 12:23
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
7 órája
- FOMO
Bróker Marcsi úgy verte át az embereket, hogy közben az ő élete is romokban hevert
Tíz év után közelebbről is megismerhetjük a karcagi brókerbotrány hősnőjét.
február 10., 14:42
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Címlapon
Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz
A kormánypárt szerint nagyon tetszett a Tisza Párt elnökének, amit csináltak, amíg pénzelték.
2 órája
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40