Középiskolásként még ígéretes nagymenő volt, mégis piti bérgyilkos lett belőle
További FOMO cikkek
- Egyre súlyosbodik a botrány P. Diddy körül, és ez még csak a jéghegy csúcsa
- A legmagasabb polgári kitüntetésével díjazta Tom Cruise-t az amerikai haditengerészet
- Plágiummal vádolják Adele-t, törölnie kell az egyik slágerét
- Nem az olvadás, a műanyagszemét verheti be az utolsó szeget az Antarktisz koporsójába
- Forgács Gábor lánya: Most nem kapcsoljuk be a tévét, még nehéz lenne, ha meghallanám a szinkronhangját
A legtöbben a Grease és a Ponyvaregény miatt ismerték meg John Travolta arcát és nevét, a siker biztos jele, hogy a filmek ikonikus jelenetei sokszor mémek formájában köszönnek vissza a közösségi média felületein. A színész pedig annak ellenére sem áll le, hogy ma már a 70. születésnapját ünnepli. De mégis hogyan építette fel ezt a karriert?
John Travolta 1954. február 18-án született Englewoodban, New Jersey-ben, Salvatore Travolta és Helen Cecilia gyermekeként. Már fiatal korában érdeklődést mutatott a színjátszás és a tánc iránt, hatévesen táncórákat vett Gene Kelly testvérétől, Fred Kellytől, tizenhat évesen pedig még az iskolát is otthagyta, hogy ideje nagy részét a színészetre tudja fordítani.
Filmszínészi karrierje a pálya tudatos hajszolása ellenére egy szerencsés véletlennek köszönhetően indult be. Allan Carr producer ugyanis már régebb óta sikertelenül kereste a tökéletes férfi főszereplőt a Grease című filmjéhez, míg egy napon szállodai szobájának tévéképernyőjén meg nem látta az akkor még szinte ismeretlen John Travoltát, amint a Welcome Back, Kotter tévésorozatban szerepel. Azonnal felhívta a film másik producerét, Robert Stigwoodot, hogy kapcsoljon az adott csatornára.
Innentől már minden ment, mint a karikacsapás, a személyes találkozó során Travolta rögtön olyan mély benyomást gyakorolt rájuk, hogy nem csak egy, hanem három filmre szóló szerződést kötöttek vele, amelynek első darabja az 1977-es Szombat esti láz volt. Az egy egész generáció életérzését megragadó film hisztérikus sikert aratott, John Travolta pedig egyik napról a másikra az ismeretlenségből Oscar-díj-jelölt szupersztárrá vált, amit egy évvel később a Grease még fokozni is tudott.
Az 1980-as években Travolta karrierje azonban a kezdeti sikerek ellenére kissé leült, és egyik alkotással sem sikerült elnyernie a közönség és a kritikusok elismerését. A kudarcok ellenére folytatta a színészkedést, a 90-es években pedig már úja az egyik legkeresettebb hollywoodi színész lett. Travolta nagy visszatérését Quentin Tarantino 1994-es Ponyvaregénye hozta meg számára, a film nemlineáris narratívája és szokatlan történetmesélése újradefiniálta a kultfilm fogalmát. Mindez Travoltának széles körű elismerést és a második Oscar-díj-jelölést is jelentette. Azóta csupa izgalmas alkotásba hívják, a legváltozatosabb műfajokban.
Karrierje során Travolta többször is tanúbizonyságot tett sokoldalúságáról, számos műfajban játszott, a drámáktól a vígjátékokon át az akciófilmekig. A korábbi sikereit ugyan nem tudta megismételni, ám hosszú évekig az egyik legjobban kereső filmsztárok egyike volt: filmenként akár 20 millió dollárt is fizethettek a szerepeiért, és 1997-ben az Empire magazin minden idők 100 legnagyobb sztárja közé választotta.
De mit lehet még tudni az éneklő és táncoló fenegyerekről? Kvízünk kitöltésével ön is utánajárhat!
(Borítókép: John Travolta a Grease című filmben. Fotó: CBS Photo Archive / Getty Images)