Kapi Levente balesettel indította modellkarrierjét

2024.03.05. 13:18
A Marika néni nevű fiktív nagymama karakterével ismertté vált TikTok-sztár jelenleg Törökországban egyengeti újdonsült modellkarrierjét, ami nem indult zökkenőmentesen.

Kapi Levente, aki azzal vált igazán ismertté a TikTokon, hogy humoros videókat készít többek között egy Marika néni névre hallgató, fiktív nagymama szerepében, a tavaly őszi Budapest Central European Fashion Weeken debütált kifutómodellként.

A TikTok-sztár modellkarrierje a budapesti divathét után beindult, és jelenleg Isztambulban dolgozik egy nemzetközi ügynökséggel. A törökországi élményeiről a Borsnak azt nyilatkozta, hogy fogalma sem volt arról, hogy milyen modellként dolgozni.

„Tényleg hihetetlen ez az egész, ami velem történik. Igazából fogalmam sem volt, milyen is ezen a szinten modellként dolgozni, vagyis pont annyit tudtam erről a világról, amennyit olvasni lehetett. Hát most a mély vízben vagyok, és egész jól sikerül úsznom” – mondta Kapi Levente a lapnak, aki azt is elárulta, hogy érzi magát Isztambulban, ahol már az első napja balesettel indult.

Isztambul maga a csoda! Kezdem már megszokni, hogy itt éjjel-nappal ezerrel pörög az élet, és minden nagyon hangos. A forgalom az számomra teljesen értelmezhetetlen. Kicsit olyan, mintha szabályok nélkül zajlanának a dolgok az utakon. Az első nap mindjárt egy karambollal kezdtünk. Hogy ki volt a hibás, arról fogalmam sincs, de eléggé megijedtem, mivel mindkét kocsi alaposan összetört

– magyarázta.

Kapi Levente úgy folytatta, hogy a sofőrje és a másik jármű vezetője is kipattant a volán mögül, és neki úgy tűnt, hogy verekedésig fajulnak a dolgok, de végül nem így lett.

„Kiordibálták magukat, majd mindenki visszaült a saját autójába, és mentünk tovább” – tette hozzá.

@leventekapi @BCEFW - @ARTISTA ♬ original sound - Day

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport