Legyőzhetetlen szexszimbólum volt, halálközeli élmény sem állhatott az útjába

GettyImages-168603254
2024.03.10. 06:59
Talán még az elemi ösztöneink sem súgnák meg azt, hogy az egykori szexszimbólum, Sharon Stone ma már a 66. születésnapját ünnepli, pedig mintha tegnap lett volna, amikor a filmvásznon először megjelenve milliók szívébe lopta be magát. Az idő azonban rohan, így a jeles nap alkalmából mai kvízünkben a színésznő karrierjének fontos állomásait elevenítjük fel. Tesztelje tudását ön is!

Korának egyik legnagyobb szexszimbóluma volt, ragyogása pedig nehéz életútja ellenére máig megmaradt Sharon Stone amerikai színésznőnek, aki ma már a 66. születésnapját ünnepli. 

Ez amiatt is hatványozottan különleges, mert Sharon Stone – aki a legtöbbeknek a Casino és az Elemi ösztön filmekből lehet ismerős – az 1990-es és a 2000-es évek ünnepelt sztárja volt, azonban a karrierjét egy nem várt esemény derékba törte.  

Stone és a népszerűség

A színésznő 2001-ben ugyanis kis híján meghalt, csupán egy százalékot adtak neki az orvosok a túlélésre, miután az agyában elpattant egy ér, és kilenc napon át vérzett. Stone akkoriban pályafutása csúcsán volt, öt évvel korábban kapta meg első Oscar-jelölését a Casino című filmért, illetve akkori férjével, Phil Bronsteinnel abban az időben fogadták örökbe első fiukat, Roant – akit később Laird és Quinn követett.

Szerencsére hosszas lábadozást követően a színésznő felépült, és hamarosan újra filmszerepeket kapott, régi sikereit azonban már nem tudta másolni. A lapok hasábjain ennek ellenére sokszor feltűnik, elmondása szerint pedig a mai napig érzi a vállán a népszerűséggel járó terhet

Ha vacsorázni megyek, és, mondjuk, tizenöten ülünk az asztalnál, találd ki, kinek jut a számla? Minden egyes alkalommal nekem kell állni a 3 ezer dolláros (körülbelül 1 millió forintos – a szerk.) vacsorákat. Nagyon drága dolog híresnek lenni

– ecsetelte Stone.

És hogy mit lehet tudni a születésnapos filmcsillag karrierjéről és filmjeiről? Ezekre mai kvízünkben ön is választ adhat, emellett pedig új információkkal is gazdagodhat! Hallgasson az elemi ösztöneire...

(Borítókép:  Columbia TriStar / Gettty Images Hungary)