Az Arénát is beveszi a Follow the Flow, a főpróbán jártunk

DSC8179
2024.03.14. 15:32
Az eddigi leghosszabb műsorával, temérdek meglepetéssel, és persze a sokak által ismert slágereik sorával, első alkalommal áll színpadra a Papp László Budapest Sportarénában március 16-án a Follow the Flow. Szerdán ellátogattunk a zenekar próbatermébe, ahol a tagok a mérföldkőről és hírnévvel való viszonyukról is meséltek, sőt egy óriási LED-falról is lerántották a leplet.

A Szakács Gergő, Molnár Csaba, azaz „Fura Csé” és Vincze Gergely „BLR” alkotta trió az elmúlt években megkerülhetetlen részévé vált a fesztiválszezonoknak, az ország szinte minden pontján megfordultak már, videoklipjeiket pedig több tízmillióan tekintették meg a YouTube-on. 

Ez a fajta siker azonban nem jött könnyen a Follow the Flow tagjai számára, pedig egyénileg már a zenekar megalakulása előtt is értek el kisebb-nagyobb sikereket. Fura Csé és BLR rapperként korábban több slágert is készített – utóbbi esetén elég csak a Curtisszel és Majkával jegyzett Belehalok című dalra gondolni –, Szakács Gergő pedig több tehetségkutatóban is szerencsét próbált. Végül egymásra találásukat követően tudták megvalósítani a hőn dédelgetett álmokat – mint amilyen a Papp László Budapest Sportarénában rendezendő nagykoncert, amelynek szerdai próbáján az Index is jelen volt. 

A Sportaréna eddigi legnagyobb LED-falával támad a csapat

Egy arénás fellépés előtt persze egy előadónak sem egyszerű nyugodtnak lennie, a Follow the Flow tagjain azonban az érthető fáradságon kívül egy pillanatig sem lehetett érzékelni, hogy egy ilyen volumenű show előtt állnak – kedélyes mosollyal, a rájuk jellemző szerénységgel és visszafogottsággal fogadtak minket a csapat szerdai próbáján. Lapunk kérdésére elmondták, nagyon boldogok, hogy sikerült ilyen rövid idő alatt az aréna színpadáig jutniuk, ami egy merőben más kávéház lesz az eddigi fesztiválos és szabadtéri nagyszínpados koncertjeikhez képest. 

„Örülünk, hogy eljutott ide a produkció. 2017 végén még nem gondoltuk, hogy idáig vezethet az utunk, azóta viszont rengeteg minden történt velünk, gyökeresen megváltozott mindannyiunk élete. Ez most tényleg egy óriási mérföldkő a zenekar életében, mi pedig igyekszünk ezt most megélni” – mondta Szakács Gergő

A zenekar ehhez mérten mindent meg is tesz annak érdekében, hogy a közönség jól szórakozzon: soha nem látott show-val és temérdek meglepetéssel készülnek a szombat estére. Egy arénakoncert azonban egészen másfajta felkészülést igényel, mint amihez a korábbi években hozzászoktak.

Ez az eddigi leghosszabb műsorunk lesz, soha nem játszottunk ennyi dalt egyszerre, ami tényleg egészen más feladatokat adott nekünk most. Egy teljesen megreformált műsorral készülünk, nagyon sokat dolgoztunk vele. Maga a látvány, a színpadkép, minden óriási melót jelent, amiben rengeteg ember segített, és ezt nagyon köszönjük

– mondta Fura Csé. 

A zenekar további részleteket is megosztott a show-ról – az már egészen biztos, hogy a slágerek mellett a látványra sem lehet majd panasz az arénában. BLR elárulta, mivel jóval nagyobb helyszínről van szó, mint azok, ahol eddig felléptek, a lehetőségek is megsokszorozódtak. Ezúttal egy hármas kifutóval toldják meg a színpadot, amelynek vége nyíl alakban ér össze, a színpadképet pedig egy, az arénában eddig még sosem látott méretű kijelzővel dobja fel a csapat. 

Olyan LED-falunk lesz, ami itthon még nem volt – a súlya miatt külön engedélyeztetnünk is kellett, mert nem húztak fel még ekkora kivetítőt az arénában. Pont emiatt bőven ütköztünk is nehézségekbe a szervezés során

– emelte ki Szakács. 

Persze a látvánnyal szemben továbbra is a zene áll majd a középpontban, ami a zenekar ígérete szerint sokkal „rappesebb” lesz, mint bármikor korábban – a slágereiket is igyekeznek új köntösbe bújtatni, ezeket pedig egy lemezen egyébként ki is adják majd.

Mindent megidézünk, ami hozzánk köthető, és ezúttal lesznek olyan részek, amelyek a lehető legrappesebb alakot öltik. Nyilván ennek ellenére popzenekar maradunk, nem úgy kell ezt elképzelni, hogy a 90-es évek legjobb zenéire toljuk a mi dalainkat, de igyekeztünk minél több hiphopelemmel tarkítani a teljes műsort

– tette hozzá Fura Csé. 

Teljesen rendben van, hogy nem ismerik fel őket

Az arénában fellépni kétségkívül minden előadó számára hatalmas lehetőségnek és mérföldkőnek számít, a Budapest Parkban adott koncerteknek és az MVM Dome-os fellépésüknek köszönhetően viszont a banda már tudja, hogyan kell bánni egy nagyobb létszámú közönséggel.

Volt már hat darab Budapest Park-os koncertünk, ebből több telt házas volt, tehát a nagy tömeget szerencsére volt alkalmunk megtapasztalni, itt pedig még többen lesznek. Az elmúlt hat évben szert tudtunk tenni olyan rutinra, ami remélhetőleg segít majd minket ezen az estén is

– vélekedett BLR. 

A sikerek és az egyre csak gyűlő tapasztalat ellenére azonban a zenekar tagjai szerények maradtak – továbbra is az a legfontosabb számukra, hogy a zenéjüket minél többen ismerjék és szeressék, ahelyett, hogy az ő személyük lenne a középpontban. Fura Csé szerint ez azért lehet, mert nem egyik napról a másikra lettek híresek, hanem húsz évnyi munkát tettek abba, hogy eljussanak az arénás koncertig. „Persze az megfigyelhető volt, hogy napról napra egyre többen ismernek fel a buszon” – viccelődött. 

Arról azonban szó sincs, hogy a tagok sapka vagy kapucni nélkül ki sem tudnának lépni az utcára, aminek  örülnek, hiszen szeretik élvezni a dalaik sikerét, miközben ők maguk inkognitóban maradhatnak.

Azt gondolom, az előadótól is függ, hogy milyen hullámokat gerjeszt maga körül. Én büszke vagyok, és örülök annak, ha beszállok egy taxiba, amelyben egy olyan dal megy, amit én énekelek, és a sofőr nem feltétlenül tudja összekötni, hogy az én hangomat hallja, ettől függetlenül dúdolja. Kicsit inkognitóban zenélünk, és annak örülünk leginkább, ha a számaink eljutnak emberekhez. Szerintem nem az a fontos, hogy személy szerint mi kik vagyunk. Ez olyan, mint amikor Cillian Murphy az év színésze lett, és egy sima repülőjárattal ment Írországból a díjátadóra. Ezt a mentalitást nagyon jónak találom

– magyarázta Szakács Gergő, akivel a társai is egyetértettek. Fura Csé még azt is hozzátette: szerinte magáért beszél, hogy még egyetlen főzőműsorban sem szerepeltek. Hogy az arénás fellépés mit jelent számukra, Fura Csé úgy fogalmazott:

Mi úgy nőttünk fel, hogy ez volt a legnagyobb szám, amit egy előadó itthon elérhet. Nyilván most már vannak fiatalok, akik megugorják a Puskást is, de nekem ez soha nem volt vágyam. Vannak ambícióim, de azt gondolom, hogy a Papp László Sportarénával most kipipálunk mindent, amiről kisgyerekként álmodtunk. Persze, ha történik még ennél nagyobb dolog is velünk, annak nyilván nagyon örülünk, de ha nem, akkor is nyugodtan fogok aludni

– zárta a beszélgetést Fura Csé, aki a beszélgetésünket követően mikrofont ragadva társaival együtt fél lábbal már az arénában is érezhette magát. 

(Borítókép: A Follow the Flow zenekar tagjai, Szakács Gergő, Molnár Csaba és Vincze Gergely [b-j]. Fotó: Tövissi Bence / Index)