Mégsem vált el Kucsera Gábor és Tápai Szabina

2024.03.31. 09:16
Hiába zengett hosszú hetekig tavalyi válásuktól az egész hazai bulvár, úgy tűnik továbbra sem tudja elengedni egymást Kucsera Gábor és Tápai Szabina. Olyannyira, hogy kiderült, a páros hivatalosan még el sem vált, kettejük kapcsolata pedig annyira harmonikus, hogy a folytatás sem kizárt – erről a korábbi kézilabdázó és testvére, Tápai Andi mesélt a Palikék világa című műsorban.

Ahogyan arról korábban az Index is beszámolt, Kucsera Gábor világbajnok kajakozó és felesége, az EHF kupát is nyert exkézilabdázó bejelentette a válását, miután állításuk szerint házasságuk menthetetlenül megromlott. A bulvárlapok hasábjait hosszú hetekig ostromló történet azonban még egy esztendővel később sem zárult le, sőt ismét meghökkentő információk láttak napvilágot kettejük kapcsolatáról.

Tápai Szabina a Palikék világa című YouTube-csatorna vendége volt, ahol többek között arról is lerántotta a leplet, milyen a kapcsolatuk egykori párjával. Ilyen esetekben persze előfordul, hogy valaki a régi sérelmeket hangoztatja és befeketíti a másikat, ezúttal azonban pontosan az ellenkezője történt, ráadásul az is kiderült, hogy

A PÁR MÉGSEM VÁLT EL.

Mindez (egyelőre) csupán azt jelenti, hogy a hivatalos utat még nem járták végig, bár a kézilabdázónak a műsorban szintén szereplő testvére, Tápai Andi szerint még bármi lehet kettejük kapcsolatából – legalábbis ő nagyon bízik ebben.

Azt látom, hogy olyan szépen beszélnek egymással, harmónia van közöttük, úgyhogy én nagyon remélem, hogy egyszer még együtt lesznek

– idézte a Bors

Ráadásul kettejük újra fellobbanó harmóniáját Tápai Szabina is megerősítette, aki szerint jó szülőpárost alkotnak ketten, így a jövőben semmit sem lehet kizárni, már ami kettejüket illeti. 

Valóságos az, hogy iszonyatosan jó a kapcsolatunk. Tényleg jól működünk együtt mint szülők, aztán, hogy lesz-e ebből valami, vagy nem lesz, ki tudja. Soha ne mondd, hogy soha, én már tényleg ezt mondom

– vélekedik a korábbi kézilabdázó, aki azt is kiemelte, hogy jelenleg két férfi létezik az életében, a kisfiuk, Beni és Kucsera Gábor, akivel mindent meg tudnak beszélni, és örül, hogy szülőként remekül tudnak funkcionálni együtt.

A teljes beszélgetés alább megtekinthető: