A világ legvagyonosabb fiatalja 37-szer gazdagabb, mint Mészáros Lőrinc

GettyImages-1435880847
2024.04.13. 14:50
15 év után először fordult elő, hogy a leggazdagabb 30 év alatti fiatalok semelyike sem önerőből lett vagyonos, hanem milliárdos örökség szállt rájuk. A Forbes legújabb listája szerint az élen Mark Mateschitz végzett, akinek édesapja alapította a Red Bullt, míg a legfiatalabb közülük a 19 éves Livia Voigt, aki annak ellenére, hogy még egyetemre jár, már 1,1 milliárd dollár csücsül a bankszámláján.

A világ leggazdagabb emberei között minden évben nagy versengés folyik, hogy melyikük végez majd az élen a legtehetősebbeket felsorakoztató listán. A sorrend egyébként rendszerint többször is változni szokott egy esztendő folyamán. Míg tavaly például Elon Musk lett a legnagyobb vagyonnal rendelkező ember a földön, addig idén úgy néz ki, hogy Bernard Arnault, a luxuscikkeket gyártó LVMH cég alapítója, elnöke és vezérigazgatója szerzi vissza tőle ezt a címet. Legutóbb a világ leggazdagabb nőjével, Francoise Bettencourt Meyersszel foglalkoztunk, aki nagyapjának, Eugéne Schuellernek köszönheti – aki 1909-ben alapította meg a L’Oréalt, hogy egy általa feltalált hajfestéket gyártson és forgalmazzon –, hogy 99,5 milliárd dolláros (36 128 milliárd forintos) vagyonnal rendelkezik. Édesanyja, Liliane Bettencourt halálát követően egyedüli gyerekként rá szállt a mesés örökség, amely magában foglal egy 35 százalékos részesedést is az óriáscégből.

Ugyanakkor nem Francoise Bettencourt Meyers az egyetlen a gazdagok között, aki annak következtében válhatott milliárdossá, hogy jó családba született. A Forbes legújabb, 25 legvagyonosabb fiatalt rangsoroló listáján 18-an ugyanis hasonlóképp örökölték a bankszámlájukon pihenő tetemes összeget. Sőt, 15 éve nem fordult elő, hogy a 30 év alattiak egyike sem saját erőből küzdötte fel magát az élvonalba. A legfiatalabb közülük a 19 éves Livia Voigt, a brazil elektromos berendezéseket gyártó WEG milliárdos társalapítójának – aki 2016-ban halt meg – egyik unokája. A cégben, amely több mint 135 országba exportál, 3,1 százalékos részesedéssel rendelkezik.

A Forbes listája szerint jelenleg a 39,6 milliárd dollárral, vagyis 14 400 milliárd forinttal rendelkező, osztrák Mark Mateschitz a legtehetősebb fiatal, aki édesapja, a Red Bullt 1984-ben alapító Dietrich Mateschitz 2022-ben bekövetkezett halála után örökölte meg a 49 százalékos részesedést a cégből. A 31 éves férfi azt megelőzően a vállalat egy részlegét vezette, ám lemondott erről a posztról, azt nyilatkozva, nem tartja helyénvalónak, hogy ugyanazon személy legyen egy vállalat alkalmazottja és részvényese is. A Red Bull tavaly 11,6 milliárd dolláros bevételt termelt, és 12,1 milliárd italt adott el, ami azt jelenti, hogy 1,5 doboznyi jut minden emberre a földön. Mateschitz egyébként 2018-ban megalapította saját italgyártó cégét, a Thalheimer Heilwassert, amely a sör mellett olyan limonádét gyárt, amihez Ausztria legrégebbi forrásai biztosítják a vizet.  

A második helyen a 33 éves, ír származású John Collison áll, aki tudós szülők gyermeke, és a becslések szerint 7,2 milliárd dollár, azaz 2616 milliárd forint csücsül a bankszámláján. A testvérével, Patrickkal hozta létre anno a Shuppa szoftvercéget, ami később egybeolvadt az Auctomatic nevű eBay-menedzsmentszoftverrel, amit a Harj és Kulveer Taggar testvérpárral együtt alkottak meg. 2007-ben, amikor ő még csak 17 éves volt, 5 millió dollárért adták el a vállalkozást. Később a Harvardon tanult, majd a testvérével újabb céget alapított, a Stripe fizetési szoftvert, amit februárban 65 milliárd dollárra értékeltek. 

A dobogó harmadik fokán ugyanakkor holtverseny alakult ki, mivel a 25 éves Zahan Mistry és a 27 éves Firoz Mistry mindketten 4,9 milliárd dollárt – jelenlegi árfolyamon 1781 milliárd forintot – tudhatnak magukénak. A testvérpár 4,6 százalékos részesedéssel rendelkezik a 150 milliárd dolláros bevételt elkönyvelő indiai konglomerátumban, a Tata Sonsban, amely 29 állami vállalat tulajdonosa. Mistryék még 2022-ben örököltek az édesapjuktól, Cyrus Mistrytől, aki autóbalesetben halt meg. Három hónappal azelőtt pedig a nagyapjuk, a cég egykori elnöke hunyt el 93 éves korában. A vállalatban egyébként a nagybátyjuk, Shapoor Mistry birtokolja a legnagyobb, 18,4 százalékos részesedést, akinek a cégében, a Shapoorji Pallonji Group építőipari óriásvállalatban további 25 százalékos részesedés az övék. 

Önerőből lettek gazdagok

A listán második helyen álló John Collison mellett egyébként akadnak mások is, akik nem örökség útján, hanem saját ötlettől vezérelve válhattak sikeressé. Köztük a 33 éves Evan Spiegel, aki 3,1 milliárd dolláros – jelenlegi árfolyamon 1111 milliárd forintos – vagyonnal rendelkezik. A férfi a Stanford Egyetemen megismert két iskolatársával, Bobby Murphyvel és Reggie Brownnak alkotta meg 2011-ben a Snapchatet, amit kezdetben Picaboonak neveztek. Hogy a vállalkozására tudjon koncentrálni, Spiegel otthagyta az egyetemet – majd később, 2018-ban befejezte felsőfokú tanulmányait. 2012-re a Snapchat napi egymillió aktív felhasználót tudhatott magáénak, ami folyamatosan emelkedett, és ma már több mint 400 millióra becsülik ezt a számot. Az üzletember társaival azóta alapítványt hozott létre, amellyel támogatják a Los Angeles-i fiatalokat. A koronavírus-járvány idején pedig 3 millió dollárt adományoztak a betegséggel küzdőknek. Spiegel felesége egyébként Miranda Kerr modell, akitől idén született meg a harmadik gyermeke. 

Szintén magának köszönheti a sikert a 31 éves Ben Francis, aki 1,3 milliárd dolláros – 472 milliárd forintos – bizniszt hozott létre egy barátjával, Lewis Morgannel, akivel közösen indítottak el egy weboldalt, a Gymsharkot, amelyen kis haszonért cserébe étrend-kiegészítőket árultak. Később Francis szüleinek a garázsában kezdtek el fitneszruhákat gyártani, megalkotva sportruházati márkájukat. 2020-ban 1,5 milliárd dollárra értékelték a céget, amelyben Francisnek továbbra is 70 százalékos részesedése van, és ő tölti be a  vezérigazgatói posztot. Továbbá John Collison, Evan Spiegel és Ben Francis mellett lehetne még említeni:

  • az Oculus VR atyját, Palmer Luckey-t, aki 2,3 milliárd dolláros (834 milliárd forintos) vagyonnal bír,
  • a Doordash online ételrendelő platform két megalkotóját, Andy Fanget és Stanley Tanget, akik egyenként 1,2 milliárd dollárral (435 milliárd forinttal) rendelkeznek, illetve
  • Shunsaki Sagamit, az M&A Research Institute Holdings cég megalapítóját, aki 1,9 milliárdot (689 milliárd forintot) tudhat magáénak. 

A teljes lista

Az alábbiakban látható a 25 leggazdagabb fiatal teljes listája, azokat pedig, akik nem családi örökség révén kerültek be a felsorolásba, hanem saját vállalkozást hoztak létre, külön kiemeltük. Az első helyen szereplő Mark Mateschitz vagyonát összevetve a 2023-ban magyar viszonylatban az élen végző, 381,3 milliárd forinttal rendelkező Mészáros Lőrincével, kijelenthető, hogy a Red Bull megalapítójának fia legalább 37-szer vagyonosabb nála. 

  1. Mark Mateschitz: 39,6 milliárd dollár (14 400 milliárd forint)
  2. John Collison: 7,2 milliárd dollár (2616 milliárd forint)
  3. Zahan Mistry: 4,9 milliár dollár (1781 milliárd forint)
  4. Firoz Mistry: 4,9 milliár dollár (1781 milliárd forint)
  5. Leonardo Maria Del Vecchio: 4,7 milliárd dollár (1707 milliárd forint)
  6. Luca Del Vecchio: 4,7 milliárd dollár (1707 milliárd forint)
  7. Clemente Del Vecchio: 4,7 milliárd dollár (1707 milliárd forint)
  8. Michal Strnad: 4,4 milliárd dollár (1598 milliárd forint)
  9. Gustav Magnar Witzøe: 4,2 milliárd dollár (1526 milliárd forint)
  10. Kevin David Lehmann: 3,3 milliárd dollár (1199 milliárd forint)
  11. Evan Spiegel: 3,1 milliárd dollár (1111 milliárd forint)
  12. Sophie Luise Fielmann: 2,7 milliárd dollár (981 milliárd forint)
  13. Remi Dassault: 2,5 milliárd dollár (908 milliárd forint)
  14. Jonathan Kwok: 2,4 milliárd dollár (872 milliárd forint)
  15. Palmer Luckey: 2,3 milliárd dollár (835 milliárd forint)
  16. Shunsaku Sagami: 1,9 milliárd dollár (690 milliárd forint)
  17. Katharina Andresen: 1,7 milliárd dollár (617 milliárd forint)
  18. Alexandra Andresen: 1,6 milliárd dollár (581 milliárd forint)
  19. Kim Jung-min: 1,4 milliárd dollár (508 milliárd forint)
  20. Kim Jung-youn: 1,4 milliárd dollár (508 milliárd forint)
  21. Ben Francis: 1,3 milliárd dollár (472 milliárd forint)
  22. Stanley Tang: 1,2 milliárd dollár (435 milliárd forint)
  23. Andy Fang: 1,2 milliárd dollár (435 milliárd forint)
  24. Livia Voigt: 1,1 milliárd dollár (399 milliárd forint)
  25. Dora Voigt de Assis: 1,1 milliárd dollár (399 milliárd forint)

(Borítókép: Mark Mateschitz, Dietrich Mateschitz fia, a Red Bull vezérigazgatója 2019. június 30-án. Fotó: ATPImages / Getty Images)