Kizárták Hollandiát az Eurovíziós Dalfesztiválról
További FOMO cikkek
Joost Klein nem tudott megjelenni a dalverseny péntek esti zsűridöntőjén, élő szereplése helyett korábbi, elődöntős felvételét használták róla a műsor készítői. Ahogy arról a Deadline is beszámolt, ennek oka, hogy épp vizsgálat folyik Klein ellen egy színpadon kívüli incidens miatt.
A European Broadcasting Union (EBU) közleménye szerint:
A holland előadó idei Eurovíziós Dalfesztiválon történt incidensének ügyében még tart a nyomozás. Egyeztetések folynak továbbá az EBU és az AVROTROS, a részt vevő holland műsorszolgáltató között is.
A nyomozás idejére az EBU nem engedélyezte Klein fellépését a verseny péntek esti fordulóján, továbbá végleg ki is zárták őt az idei megmérettetésből.
Az információk szerint a fellépő az utolsó percben esett ki.
A színpadtechnika és a csapat már készen állt a pénteki fellépésre, épp rakták össze a díszletet, amikor jelezték számukra, hogy a holland produkció helyett a következő performansznak készítsék elő a terepet.
Vita és tüntetés
Joost Klein dala, az Europapa a 2024-es műsor egyik legnépszerűbb szerzeménye, amiről többen úgy vélték, jó esélye van akár a győzelemre is. A svéd műsorszolgáltató, az SVT információja szerint az előadó ügyében egy fotóssal való összetűzés miatt nyomoznak. Szinte semmilyen konkrétumot nem tudni az esetről, annyi bizonyos csupán, hogy a két fél között „fizikai vita” alakult ki. Hogy ez pontosan mit takar, nem tudni. Az EBU reméli, hogy a hatóságok hamar az ügy végére járnak a helyzet sürgősségére tekintettel.
A 2024-es Eurovíziós Dalfesztivál azonban nem csupán a holland énekes esetével kell megbirkózzon. Sokan bírálták a versenyt, mivel engedélyezte Izrael részvételét a jelenlegi konfliktus ellenére is. A helyzetet tovább bonyolította, hogy az izraeli versenyző, Eden Golan egészen a döntőig jutott, ahol ma este fel is lép. A napokban majd 12 ezer ember gyűlt össze tüntetni Malmö (mintegy 325 ezer lakosú) városában, ahol a versenyt is tartják.
Kifütyülték az Eurovíziós Dalfesztivál izraeli versenyzőjét
Eden Golan előadását fújolás kísérte.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Sztárparádé és elképesztő kaszkadőrmutatványok a Lánchíd felett, látványos akciójeleneteket forgattak Budapesten
Helikopterek köröztek a Duna felett, és a híd tetején rohangáltak a kaszkadőrök.
február 9., 16:26
- FOMO
Kétezer meztelen ember ringatózik egy hajón a Karib-tengeren
A méregdrága úton rendkívül szigorú szabályok uralkodnak.
1 órája
- FOMO
Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen
Az énekesnő csalódott a barátnőjében, aki szerinte kihasználná.
február 8., 09:59
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
2 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
2 órája
- FOMO
A szexmunkásokról szóló Anora lett a legjobb film a Critics Choice Awardson
A színészi kategóriákban díjat kapott Demi Moore és Adrien Brody is.
február 8., 18:02
- FOMO
Dudás Miklós újabb részletet árult el édesapja halálával kapcsolatban
A támadásról készült felvételek is szóba kerültek.
február 9., 12:46
- FOMO
Megszegte az édesapja zenei örökségéhez kapcsolódó fogadalmát Koós Réka
Feldolgozta Koós János egyik szerzeményét.
február 9., 07:14
- FOMO
Csak egy szörnyeteg képes arra, amire P. Diddy
Az előadóról megjelent dokusorozat szerint eldobható tárgyként kezelte a nőket.
február 8., 12:23
- FOMO
Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának
Egy másik csecsemő halálát is megjátszotta.
február 8., 10:20
- FOMO
Dudás Miki a halott apját vádló Tasnádi Péternek: Megöltek egy embert, erre nincs mentség
A korábbi maffiózó szerint a világbajnok kajakozó édesapja fenyegetőzött, amivel kivívta a támadók haragját.
február 8., 11:29
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
1 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
4 órája
- FOMO
Pataki Ági a kisbabája elvesztéséről vallott, elárulta, hogyan dolgozta fel a vetélést
Egy 33 évvel ezelőtti nagy esemény begyógyította a sebeket.
február 10., 18:05
- FOMO
Még a színjátszással is felhagyott, úgy összetört
100 éve született Jack Lemmon, Hollywood fénykorának egyik nagy nevettetője, aki a komoly szerepekben is csillogott.
február 8., 06:02
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
4 órája
- Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről
Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.
3 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
39 perce
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
5 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
6 órája
- FOMO
Demi Moore újranézte a Ghostot, és megdicsérte magát, milyen jól játszott
Sokáig „popcornszínésznőként” hivatkoztak rá a szakmában.
február 6., 16:21
- FOMO
Kanye West nácinak és Hitler-imádónak vallotta magát, majd törölte magát az X-ről
A rapper megköszönte Elon Musknak, hogy elmondhatta a véleményét.
február 10., 16:41
- FOMO
Kanye West is kampányol Donald Trumpnál P. Diddy kegyelmi ügyében
Több tucatnyi szexuális visszaélés miatt életfogytiglan várhat a rapperre.
február 8., 06:30
- FOMO
Dokumentumfilm készül Curtis életéről
A Majkával való szakítása is terítékre kerül.
február 6., 18:19
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
8 órája
- FOMO
Elfeledett színésznők karrierjét támasztják fel Hollywoodban
Demi Moore és Jennifer Coolidge csak egy a sok közül.
február 6., 20:26
- FOMO
A Velencei-tó partján tér vissza az egyik magyar elektronikus fesztivál
Júliusban napokon át lehet majd partizni.
február 7., 12:10
- FOMO
Gábor Zsazsa özvegye Magyarországra tart
Nagyon beteg, de a hagyományos születésnapi utat nem akarja kihagyni.
február 6., 20:54
- FOMO
Harrison Ford elárulta, mit tervez visszavonulása után
A családjával és a repüléssel is több időt töltene.
február 7., 18:34
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
10 órája
- Mindeközben
Keleti Andrea: 30 éven keresztül minden összejövetelen azt kellett mondanom, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, fogyókúrázom
11 órája
- Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
7 órája
- FOMO
Titokban megnősült Elijah Wood, A Gyűrűk Ura-filmek Frodója
A színész Svédországban állt oltár elé.
február 7., 12:51
- FOMO
Dubajban héderel a Tinder-csaló, és már a férfiak zsebéből is kiimádkozná a pénzt
Hiába károsított meg nőket több milliárd dollárral, úgy él, mint Marci Hevesen.
február 7., 15:25
- FOMO
Olyan csattanós viccet mondott, hogy a fal adta a másikat
A ma 60 éves Chris Rock születésnapjáról egy kvízzel emlékszünk meg.
február 7., 09:32
- FOMO
Ozzy Osbourne már járni sem tud, de még utoljára színpadra áll a Black Sabbathtal
A legendás énekest a Parkinson-kór sem tartja vissza a búcsúkoncerttől.
február 7., 09:20