Tápai Szabina és Kucsera Gábor újra egy párt alkot
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
Mint írtuk, Kucsera Gábor Hajdú Péter műsorában vallotta be, hogy többször is hűtlen volt feleségéhez, az afférokat pedig mindig letagadta Tápai Szabina előtt. A Blikk beszámolója szerint a legfrissebb adásból – amely pénteken 19 órától lesz elérhető – az is kiderül, hogy néhány hónapja már kibékültek.
Szerettük volna ezt egymásra és a gyerekekre koncentrálva megélni, illetve biztosan úgy érezni, hogy ezt meg tudtuk oldani
– mondták el közösen a műsorban.
Tápai Szabina arról is szót ejtett, hogy mindent sikerült egymással megbeszélniük, még a megcsalásokat is, majd közölte: „Ez volt az a pont, amikor tényleg elkezdtem újra hinni benne, mert mi igazából két évig váltunk, csak nem papíron, mert nem úgy adta az élet. Voltak titkok, amiket be kellett hogy valljon, és amikről én már tudtam más forrásból. Volt, amin csak nevettünk, mert én másik nőre gondoltam... Mondtam is neki, hogy ne már, még vele is?”
Kucsera Gábor pedig azt mondta: jelnek tekintette, hogy végül nem adták be a válási papírokat. „Soha nem tudtuk rászánni magunkat. Könnyű vagdalkozni és egymás fejéhez vágni mindent, de amikor tényleg oda kerül a dolog, megremeg a kéz, pedig már teljesen másban voltunk mind a ketten, elmentünk egymás mellett. A mi kapcsolatunkra mindig az volt a jellemző, hogy sosem akartuk egyszerre, mindig a másik akarta épp jobban” – fogalmazott a kajakozó.
Ahogyan arról korábban az Index is beszámolt, annak ellenére, hogy sokáig úgy tűnt, biztosan külön utakon folytatja életét az elmúlt években a tévés szerepléseikkel hírekbe került exsportoló házaspár, Tápai Szabina és Kucsera Gábor, mégsem váltak el hivatalosan, a párhoz közel állók pedig akkor úgy nyilatkoztak, hogy korántsem lefutott kör még a kettejük kapcsolata.
A Frizbi TV YouTube-csatornáján vetített műsorban a korábbi olimpikon kajakozó amellett, hogy házasságának legféltettebb titkait is kiteregette, beszélt drogügyeiről és sportkarrierjének legnehezebb pillanatairól is. A legmegdöbbentőbbeket mégis Tápai Szabinával kapcsolatban mondta, akivel már 11 éve alkotnak egy házaspárt, 2013 óta azonban többször is nehézségekkel szembesültek.
(Borítókép: Tápai Szabina és Kucsera Gábor 2020. augusztus 3-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)