Hollywood megitta a magáét, de még így is autóba szállt

GettyImages-859568248
2024.06.23. 12:29
Az ittas vezetés sajnálatos módon korántsem ritka jelenség, arra azonban mégis mindenki azonnal felkapja a fejét, ha egy hírességről derül ki, hogy elázva próbálta úton tartani az autóját. Emiatt kaphatott ekkora médiafigyelmet a múlt héten Justin Timberlake is, aki ittas vezetés miatt áll majd bíróság elé a hónap végén. Tette persze nem egyedülálló, korábban amerikai elnököt, profi sportolókat és más előadókat is csíptek fülön besörözve a volánnál.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, ittas vezetésért letartóztatták Justin Timberlake tízszeres Grammy-díjas amerikai énekest, miután szabálytalanul vezetett, elbukott a mozgásvizsgálaton, és visszautasította az alkoholtesztet. A bírósági dokumentumban az állt, hogy „szemei véreresek és üvegesek voltak, leheletének erős alkoholszaga volt, nem tudott figyelni, lassan beszélt, bizonytalanul állt a lábán, és minden szabványosított józansági teszten rosszul teljesített”. A New York Post szerint az énekes a rendőrségi ellenőrzés során azt állította, hogy csak „egy Martinit” ivott, vagyis gyakorlatilag józan volt, de mivel nem vállalta az alkoholtesztet, letartóztatták. Másnap óvadék ellenében elengedték. 

Az énekesnek július 26-án kell bíróság elé állnia, ám Justin Timberlake állítólag aznap este Európában tartózkodik majd, mivel épp a lengyelországi Krakkóban lép fel. Azt egyelőre nem tudni, hogy New York államban személyesen kellene-e megjelennie a bíró előtt.

A történet persze felkavarta a hollywoodi állóvizet, mégsem lepődik meg különösebben senki azon, hogy a legnagyobb hírességek körében is akad olyan, aki nem éppen józanul ül a volán mögé. Az ilyen esetek általában nem úgy végződnek, ahogy egy átlagembernél döntenének a hatóságok, a rendőrség feketelistáján azonban még így is helyet kapott egy korábbi amerikai elnök, egy profi golfozó, sikeres színészek és több előadó is. 

Kiefer Sutherland viszi a prímet

Az ittas vezetés miatt lefülelt hírességek között is fekete báránynak számít az édesapját a napokban elveszítő Kiefer Sutherland. 

A színészt négyszer – egyesek szerint ötször – is letartóztatták már ittas vezetés miatt.

Először még 1989-ben, amikor amellett, hogy alkoholt fogyasztott, mielőtt autóba ült, fegyverviselés, valamint töltött lőfegyver közterületen történő hordása miatt is szembe kellett néznie a hatóságok haragjával. Már ha lehet ezt annak nevezni, ugyanis valamiért végül mindegyik vádat ejtették ellene... Akárcsak 1993-ban, amikor szintén az üveg fenekére nézett vezetés előtt, ám ekkor sem ítélték el a ballépésért. 

Először végül csak 2004-ben sikerült őt elítélni ittas vezetésért, majd három évvel később, 2007-ben szintén emiatt csattant a kezén a bilincs. Utóbbiért ráadásul 48 napos börtönbüntetésre ítélték, ám a bíróság végül a tárgyalás napjait beleszámította a büntetésébe, így néhány, rácsok mögött töltött nap után végül folytatni tudta a 24 című sikersorozat forgatásait. Ráadásul úgy tűnik, hogy azóta sem nőtt be teljesen a színész feje lágya, állítólag 2020-ban ötödször is ittas vezetésen kapták, ám arról az esetről azóta sem derült ki, hogy valóban megtörtént-e. 

Amerika bosszúállója és a Jézus halálának forgatókönyvírója sem veti meg az alkoholt 

A 2001. szeptember 11-i terrortámadást megbosszuló volt amerikai elnököt, George W. Busht ugyan főként a politika színteréről ismerjük, ám természetesen ő is volt fiatal, amikor nem mindig cselekedett megfontoltan. 1976-ban, 30 éves korában őt is elítélték ittas vezetés miatt, miután a rendőrség tetten érte, miközben a munkából hazafelé autózott. A későbbi amerikai elnököt otthona közelében, a maine-i Kennebunkportban tartoztatták le.

Végül a vétség miatt 150 dollár (55 ezer forint) bírságot fizetett, ráadásul ideiglenesen felfüggesztették a vezetői engedélyét is, így esetében nem mondható, hogy nem lett következménye a botlásnak. Érdekesség, hogy a szintén korábbi elnök édesapja, George H. W. Bush az ittas vezetés évében a CIA igazgatója volt, mégsem élt vissza a befolyásával, ha a fiáról volt szó.

A felsorolásunkban vélhetően szintén meglepő név Mel Gibsoné, akit még 2006-ban csíptek el, mert ittasan igazgatta a kormánykereket. A többek között a Passiót rendező, kétszeres Oscar- és Golden Globe-díjas, amerikai születésű ausztrál színész-producer Bushhoz hasonlóan azok közé tartozik, akiknek felelniük kellett a bűneikért. 2006-ban Gibsont a rendőrök azért állították meg, mert 140 kilométer per órás sebességgel hajtott egy 56 kilométer per órás zónában.

Emiatt letartóztatták, majd a szonda kijelezte, hogy ráadásul az ittassága is közrejátszhatott abban, hogy ennyire ránehezedett a lába a gázpedálra. Végül 5000 dolláros (1,8 millió forintos) óvadék ellenében szabadon engedték, ám később három hónapig az anonim alkoholisták vendégszeretetét kellett élveznie, 1300 dollár (482 ezer forint) büntetés kifizetésére kötelezték, emellett pedig vezetői engedélyét is felfüggesztették 90 napra – ami önmagában azért nem feltétlen hangzik akkora visszatartó erőnek...

A tinilányok bálványa és a balhés golfbajnok is ámulatból kábulatba esett

Mára ugyan teljesen visszavonult életet él, és a legtöbbször még a kamerák kereszttüzét is igyekszik kerülni, az apai örömök elé néző Justin Bieber korábban többször is a botrányaival hívta fel magára a figyelmet. Legalábbis a rendőrségét és a bulvárlapokét biztosan. A bűncselekmények ellenére azonban, ahogyan a legtöbb híresség, ő is olcsón megúszta. 

Justin Biebert illegális versenyzés miatt állították meg a rendőrök még 2014-ben Miami Beachen. Noha a kanadai előadó Justin Timberlake-kel ellentétben nem volt részeg,

marihuána és Xanax volt a szervezetében.

Az ügyét tovább súlyosbította, hogy nem akart eleget tenni a rendőri intézkedésnek, emellett pedig a vezetői engedélye sem volt érvényes – így halmozott büntetésre számíthatott. Ezt azonban megúszta. Ügyét egy vádalku keretében rendezték, amelyben Bieber 50 ezer dollárt (18,5 millió forintot) fizetett egy ifjúsági jótékonysági szervezetnek, és bűnösnek vallotta magát közúti veszélyeztetésben, valamint a letartóztatásnak való ellenállásban. A történteket követően haragkezelési tanácsadáson és alkoholproblémákkal küzdők gyűlésein is részt kellett vennie. 

2017-ben szintén a kábítószer és a gyógyszerek miatt került bajba a balhés golfbajnok, Tiger Woods is. Esete hasonló Bieberéhez, mivel a sportoló szintén nem volt alkohol vagy kemény drogok hatása alatt, amikor a rendőrök elfogták. Ennek ellenére valami nagyon nem stimmelt Woodsnál, hiszen autójának egyik kereke teljesen le volt eresztve, az első lökhárítón pedig szintén sérülések voltak láthatók, amikor a rendőrök a járművéhez értek. Sokat nem kellett agyalni azon, hogy mi történhetett, hiszen a járó motor mellett az autóban ülő Woods mélyen aludt, amikor mellé értek a rend éber őrei.

Woods készségesen válaszolt a rendőrség kérdéseire, és alávetette magát az alkoholszondás vizsgálatnak is. Annak ellenére, hogy az negatív lett, bevallotta, hogy vényköteles gyógyszereinek mellékhatása miatt kábulhatott el ennyire. Amikor letartóztatása után vérvizsgálatot végeztek nála, a szervezetében több különböző erős gyógyszer hatóanyagát is kimutatták, Vicodin, morfium, Xanax, Ambien és marihuána is volt a vérében. Woods végül szintén megúszta a komolyabb felelősségre vonást, egyéves próbaideje alatt az anonim alkoholisták gyűléseire járt. 

2021-ben jött az újabb csavar az amúgy is kanyargós életútban, februárban súlyos autóbalesetet szenvedett. Túl gyorsan hajtott Los Angelesben, lesodródott az útról, és felborult az autójával. Lábsérüléseket szenvedett, műteni is kellett, de nem került életveszélyes állapotba, és a rendőrségi beszámolók szerint ezúttal nem állt semmilyen tudatmódosító szer hatása alatt sem.

(Borítókép: Brazzo / Getty Images Hungary)