Elég a látványosságokból és a strandolásból, itt az alvásturizmus
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
Hiába képzeljük és tervezzük el jó előre, hogy a nyári szabadságunk alatt kizárólag pihenéssel töltjük az időnket, a nyaralások a legtöbbször sokkal inkább feszített tempójú teljesítménytúrához hasonlítanak. Hiszen ha már repülőre ültünk, és pénzt nem sajnálva elutaztunk, akkor egy darab látványosságról sem szabad lemaradni, a strandra pedig szintén nem fog senki elmenni helyettünk.
Mindez persze érthető, hiszen élni kell az adódó lehetőségekkel, azonban ezeken a heteken vagy napokon az ember, még ha fejben sikeresen ki is tud kapcsolni, fizikailag még fáradtabban tér haza, mint egy húzós munkahét után.
Emiatt is vannak egyre többen, akik már jó előre elhatározzák, hogy a szabadságuk alatt sokkal inkább arra vágynak, hogy csend, nyugalom és hűvös legyen, míg az ébresztőóra csörgését, a szomszéd hajnali fűnyírását és a lakásban uralkodó rekkenő hőséget hátrahagyják – a fáradalmakat pedig egy klimatizált, kényelmes hotelszobában pihenjék ki.
A jelenségnek ráadásul már neve is van, ez pedig nem túl meglepő módon az alvásturizmus.
A feltörekvő trend globálisan érinti a wellnessturisztikai iparágat, hiszen a világ egyre több pontján jelennek meg a luxusszállodákban olyan szobák és lakosztályok, amelyek pontosan ezt a fajta pihenést nyújtják a vendégeknek.
Az sem alaptalanul fordul meg az emberek fejében, hogy miért is utaznának órákat amiatt, amit otthon is meg tudnak csinálni, ám sok esetben a pihenés korántsem sül el úgy, ahogyan azt elterveztük.
Megéri az alvás miatt hotelbe menni?
Ha ilyen nyaralásra vágyunk, érdemes magunkat a profikra bízni és olyan szállodát választani, amely kifejezetten figyelembe veszi azt, hogy a vendég emiatt érkezik hozzájuk – vagy akár ilyen szobával és csomaggal is rendelkezik.
Amikor hotelben szállunk meg, valószínűleg megszabadulunk minden olyan stressztől, amellyel a mindennapi életben találkozunk (mint például a munkahelyi nyomás vagy a megélhetési problémák). Illetve az éjszakai alvászavartól, amit otthon tapasztalhatunk (a szomszédos építkezések, nyugtalan háziállatok és gyerekek miatt), így nem véletlen, hogy a szállodák által kínált alvási szolgáltatásoktól függetlenül is jó eséllyel jobban fogunk aludni.
Ennek ellenére fontosak a részletek is, mivel, ahogyan az sejthető, a trend alapját a hálószoba, azon belül is az ágy jelenti, a szolgáltatások azonban ezenkívül is meglehetősen sokszínűek lehetnek. Az alvásturizmus iparágában elérhető szolgáltatások közül éppen ezért a legtöbb a hálószobát kizárólag alvásra optimalizálja, hiszen ez az alváshigiénia egyik alapvető összetevője. Az alváshigiénia egészséges alvási gyakorlatok sorozata, amelyek elősegítik a jó alvást, beleértve az alvást egy kényelmes hálószobában, jó matraccal és párnával, a megfelelő hőmérsékletet, fényeket és hanghatásokat, illetve a lefekvést és ébredést követő relaxációt.
Persze egyszer minden jó dolog véget ér, így az alvásturizmus előnyeit sem élvezhetjük sajnos egész évben. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy a testünk nem szereti az alvásidő változását. Ennek legáltalánosabb példája az úgynevezett „social jet lag”, amikor is a hétköznapi alvás nagymértékben különbözik a hétvégi alvástól, ami igazán nyűgössé tesz bennünket hétfőre – vagy amikor a hetet indítjuk. Az alvásturizmus is hasonló lehet, ha nem azzal a szándékkal térünk haza, hogy az alvást előnyben részesítsük.
Ezért ügyelnünk kell arra, hogy a nyaralásról hazatérve az otthoni körülmények optimalizálására is odafigyeljünk, hogy egyenletes, megfelelő alvást biztosítsunk minden éjszaka. És hogy hogyan? A The Conversation szakírója szerint az alábbi pontokat követve sokat tehetünk az otthoni jó alvásért:
- Kerülje az erős mesterséges fényt esténként (például erős mennyezeti lámpákat, telefonokat, laptopokat)!
- A tökéletes párna és matrac kiválasztása elengedhetetlen, ahogyan a megfelelő időközönként kimosott ágynemű is.
- Használja a sötétítő függönyt vagy más árnyékolót, és tartson fenn hűvös szobahőmérsékletet az ideális alvási környezet érdekében!
- Alakítson ki egy esti, megnyugtató rutint, például meleg zuhanyt és könyvolvasást, hogy mire eljön a lefekvés ideje, ne csak testben, de mentálisan is készen álljon a kikapcsolásra!
- Használja a következetességet a jó alvási rutin kulcsaként! Törekedjen arra, hogy a hétköznapokban és a hétvégéken is hasonló időben feküdjön le és keljen fel, az egyenletesség ugyanis jóval kipihentebbé teheti!
A megoldás után azonban az okok mellett sem mehetünk el szó nélkül.
Nem kihasználnak bennünket, csak kialvatlanok vagyunk
Az alvásturizmus iránti érdeklődés növekedése arra utal, hogy a lakosság jelentős része krónikusan alváshiányos. Ezt jól mutatja, hogy a felnőttek több mint egyharmada meg sem közelíti az ajánlott 7-9 órás alvást éjszakánként, ennek a nem megfelelő alvásnak pedig komoly ára van, hiszen mind a gazdaság, mind pedig az emberek egészsége megszenvedheti a fáradtságot. Mint az ismert, a nem megfelelő alvás hosszú távon komoly egészségügyi problémákat okozhat, beleértve a rossz mentális egészséget, a szívbetegségeket, az anyagcsere-betegségeket és a bármilyen okból bekövetkező halálozást.
A Sleep folyóiratban publikált tanulmány eredményei szerint a rendszertelen alvási szokásokkal bírókhoz képest 20-40 százalékkal volt alacsonyabb a bármilyen okból bekövetkező halálozás kockázata azoknál, akiknél szabályszerű és következetes alvási szokások alakultak ki.
A RÁK OKOZTA HALÁL KOCKÁZATA 16–39, MÍG a SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI BETEGSÉGEK miatt bekövetkező halálozásé 22–57 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENT A megfelelő mennyiségű és minőségű alvást beiktatóknál.
A folyóiratban szereplő tanulmány megállapítja, hogy a jobb egészség megőrzése érdekében érdemes lehet következetes és eközben tartható alvási szokásokat kialakítani. Amíg pedig erre otthon nincs lehetőségünk, ne érezzük kellemetlennek, ha emiatt elutazunk.
(Borítókép: Pitiphat Kanjanamukda / Getty Images Hungary)