Pete Davidson a ketamint és a kokaint letette, egy drogtól mégsem tud szabadulni
Pete Davidson neve a tengerentúlon már hosszú évek óta ismert, a sikeres humoristának komoly rajongótábora van az Államokban, azonban az USA-n kívül leginkább Ariana Grande és Kim Kardashian miatt ismerik a bulvárlapok olvasói – az énekesnő és az üzletasszony egyaránt a férfi exbarátnője.
Davidson az elmúlt években többször is azzal került a címlapokra, hogy komoly függőséggel küzd; ahogyan azt 2023 augusztusában a Page Six megtudta, a 30 éves Davidson ketaminnal próbálta kezelni a depresszióját. A férfi ebben az időben hagyta ott a rehabot, miután segítséget kért poszttraumás stressz-szindrómája és borderline személyiségzavara miatt.
Pete rendszeresen jár rehabilitációra és lelki elvonulásra, szóval ebben nincsen semmi különös, magyarázta akkor egy bennfentes.
A probléma azonban ennél jóval komolyabb lehetett, ugyanis a férfi – mint kiderült – a ketamin mellett állandóan fogyasztott kokaint és más kábítószert is, amelyeknek hamar függőjévé vált. Szerencsére még időben jött a felismerés, így elhatározta, szakít a korábbi életvitelével, és segítséget kér a leszokáshoz.
Mindez jelenleg is folyamatban van, az eredmények pedig bizakodásra adhatnak okot, még ha a humorista szerint nem is tudott mindentől megválni.
A füvezésről egyelőre nem tudok leszokni, már csak ez maradt. Kokainoztam, ketamint fogyasztottam, szinte bármilyen tablettát bevettem, amit találtam, de ennek már vége. Már csak a fű maradt, úgyhogy közel a vége, de azt egyelőre nem tudtam letenni
– idézi a Page Six Davidsont.
(Borítókép: Will Heath / NBC / Getty Images)