Betegség miatt lemondta koncertjét a Campus szombat esti sztárfellépője

2024.07.27. 16:46
Az utolsó pillanatban át kellett szervezni a Campus Fesztivál nagyszínpadának line upját, az aznap esti headliner, Rita Ora ugyanis betegség miatt nem tud a közönség elé állni.

A Campus Fesztivál utolsó napján Rita Ora lett volna a nagyszínpad sztárfellépője, a koszovói albán származású brit énekesnő azonban betegség miatt az utolsó pillanatban lemondta a fellépését.

A szervezők azonnal átalakították az esti programot, és áthelyeztek egy másik formációt, az eredetileg a Debreceni Egyetem Színpadára pozicionált Zenevonat az LGT sztárjaival névre keresztelt együttest a nagyszínpadra – a jelenlegi felállás szerint ByAlex és a Slepp, valamint Rúzsa Magdi zárja majd a programot.

Süli András, a fesztivál programigazgatója az Index kérdésére elmondta:

„Ma délután 15 óra körül tájékoztatott minket Rita Ora menedzsmentje arról, hogy az énekesnő, aki egyébként már tegnap óta Budapesten tartózkodik, súlyos, akut problémával kórházba került, és az állapota nem teszi lehetővé, hogy fellépjen ma. Bár az énekesnő stábja már tegnap éjszaka óta dolgozott a Campus Fesztivál nagyszínpadán a technikai előkészületeken, sajnos a koncertet nem tudjuk megvalósítani. Egyeztetünk a lehetséges jövőbeni pótlásról. Rita Ora tervezett időpontjában Rúzsa Magdi koncertjét lehet majd látni.”

Az énekesnő a közösségi oldalán tájékoztatta a rajongóit, hogy miután megérkezett Budapestre, kórházba került, és ott is töltötte az éjszakát. Hozzátette: követnie kell az orvosok utasításait, és nagyon sajnálja, hogy nem tud színpadra állni.

A szervezők tájékoztatása szerint a METAL-SHEET NAGYSZÍNPAD programja szombat este az alábbiak szerint alakul:

  • 17:00 Anna and the Barbies
  • 18:30 Zenevonat az LGT Sztárjaival
  • 20:15 ByeAlex és a Slepp
  • 22:00 Rúzsa Magdolna

A fesztivál zárónapján egyébként olyan nevek is színpadra lépnek, mint a Carson Coma, T.Danny, 30Y, az Ossian, a Kerekes Band és a Tankcsapda is rendhagyó koncertet ad, ezúttal akusztikus hangszerelésben.