Egy kényes vendégnek és a bosszúálló séfnek köszönhetjük a csipsz feltalálását

Egyes generációk tagjai már csak felnőtt korukban ismerkedhettek a ma már a boltok polcait elfoglaló, levegőtől dagadó csipszeszacskók széles választékával, mások azonban már gyerekként az összekuporgatott aprópénzüket számolva a népszerű snackkel álltak sorban az iskola melletti kisbolt kasszáinál. Egy biztos: az elmúlt évtizedekben a ropogós krumpliszeletek az étkezési kultúránk szerves részévé váltak. 

Persze ahogyan a legtöbb élelmiszernél, úgy a vékonyra vágott, agyonfűszerezett sült burgonyakorongoknál is felmerül, hogy vajon az egészségünket milyen mértékben károsíthatja ezek fogyasztása, az mégis megkérdőjelezhetetlen, hogy a csipsz ma már a nassolnivalók koronázatlan királya, amely szinte minden háztartásban megtalálható, a meccsnézések, a születésnapi partik és a hétköznapi étkezések szerves részeként.

De hogyan született meg ez az egyszerű, mégis nagyszerű étel, és hogyan vált az egyik legnépszerűbb sós nassolnivalóvá a világon?

Konyhai csínynek indult

Ahogyan napjaink legfontosabb vívmányainak jelentős része, úgy a csipsz megalkotása is egy egyszerű véletlennek köszönhető. A csipsz feltalálásához egészen a 19. századig kell visszamennünk az időben, ugyanis a nassolnivaló megalkotása egészen pontosan 1853-ra tehető.

A történet szerint akkoriban a Saratoga Springs-i Moon’s Lake House étteremben dolgozott egy George Crum nevű séf. Crum 1824-ben született, afroamerikai és őslakos amerikai származású családban. Eredeti neve George Speck volt, de később a Crum nevet vette fel, amit aztán a vendégek is gyakran használtak. A férfi híres séf lett, és a New York állambeli Saratoga Springs városában, a Moon’s Lake House nevű vendéglőben kezdett dolgozni. Ez egy luxusétterem volt, ahol a gazdag amerikaiak szívesen vacsoráztak, köztük híres politikusok, üzletemberek és arisztokraták.

Részben nekik és egy konyhai csínynek köszönhető a csipsz megalkotása is, miután Crum szerette volna egy elégedetlen vendég igényeit kiszolgálni. Az 1853-as évben egy különösen válogatós vendég, a történet szerint Cornelius Vanderbilt vasútmágnás panaszkodott arra, hogy a felszolgált sült burgonya túl vastag és puha. Akkoriban ugyanis megszokott módon a burgonyát hasábokra vágták, és olajban sütötték ki. A vendég elégedetlensége több alkalommal megismétlődött, és Crum bárhogyan is próbálkozott, Vanderbilt újra és újra visszaküldte az ételt.

Ekkor Crum úgy döntött, hogy

Meglepetésére a vendég el volt ragadtatva az új textúrától és íztől, és azonnal további adagokat rendelt.

A siker hatására Crum étterme hamarosan felvette a „saratoga chips” nevű ételt a menüjébe, amely aztán nem kis meglepetésre villámgyorsan népszerű lett, és a Moon’s Lake House törzsvendégei rendszeresen rendelték. A ropogós burgonyaszeletek népszerűsége hamarosan aztán túllépte Saratoga Springs határait is, és a saratoga chips híre eljutott New York városába és azon túlra is.

Tehetségének és a felfedezésének köszönhetően Crum hamarosan saját éttermet nyitott, ahol a saratoga chips mellett különféle ételekkel kényeztette vendégeit. Az új étterme gyorsan népszerű lett a felsőbb osztályok körében, akik értékelték a Crum által nyújtott magas színvonalú szolgáltatást és a finom ételeket.

Emiatt a burgonyacsipsz tömegtermelése hamarosan más vállalkozók kezébe került, akik ipari méretben kezdték gyártani és forgalmazni az újdonságot, így a Saratoga Chips a világ egyik legismertebb snackjévé vált a 20. század elején, ám Crum anyagi hasznot ebből már nem szerzett.

Az éttermekből a gyártósorokra költöztek a roppanós krumpliszeletek

A csipsz kezdetben csak éttermekben volt elérhető, ahol frissen készítették, ám ez nem maradt így sokáig. Egyesek ugyanis sokkal nagyobb lehetőséget láttak az ételben, amelynek ipari gyártása mégis csak az 1920-as években indult el, amikor Laura Scudder és Herman Lay színre léptek. Scudder egy kaliforniai vállalkozó volt, aki 1926-ban feltalálta a viaszos papírzacskót, amely segített frissen tartani a csipszet hosszabb ideig, így lehetővé téve az étel kereskedelmi forgalmazását.

Herman Lay, aki a mai napig ismert Lay’s márka alapítója, egy újabb kulcsfontosságú szereplő volt a csipsz ipari méretű terjesztésében. Lay 1932-ben kezdett csipszet árulni a déli államokban, és hamarosan egy sikeres üzleti modellt hozott létre, amely a mai napig meghatározza a globális piacot. 

Ahogy a csipsz népszerűsége növekedett, a világ számos országában elérhetővé vált, és különféle változatai jelentek meg. Az alap-, sós ízesítésű csipsz mellett egyre többféle íz és stílus jelent meg a piacon, ahogy a gyártók kísérletezni kezdtek a fűszerekkel és a technológiákkal. Az 1950-es évek végére a burgonyaszirom ipara nagymértékben kibővült, és megjelentek az olyan ízek, mint a paprikás, a sajtos és a hagymás-tejfölös. Az Egyesült Királyságban a „crisps” néven ismert termékeket főként a Walkers gyártotta, amely aztán egy ikonikus brit márka lett. A világ más részein, például Japánban vagy Indiában a csipszek helyi ízekkel, mint a wasabi vagy a curry, váltak rendkívül népszerűvé, így a nassolnivaló globális jelenséggé vált.

Az utóbbi évtizedekben a csipsz piaca nemcsak az ízekben, hanem a gyártási módszerekben is sokat fejlődött. A hagyományos, olajban sült csipsz mellett megjelentek az egészségesebb alternatívák, mint a sütőben sütött vagy az alacsony zsírtartalmú változatok. Emellett egyre több gyártó készít csipszet más alapanyagokból, mint például édesburgonya, lencse, quinoa vagy más zöldségek, hogy megfeleljenek a változó fogyasztói igényeknek és a diétás trendeknek.

A modern fogyasztók körében ugyanis az egészséges nassolnivalók iránti kereslet megnövekedett, így a gyártók kénytelenek voltak alkalmazkodni. Ma már számos light, gluténmentes vagy biocsipsz érhető el a piacon, amelyek kielégítik az egészségtudatos vásárlók igényeit, ezeknek azonban már csupán a nevük miatt van köze Crum ropogósra sütött érméihez.

És hogy melyik a legjobb? Szerkesztőségünk korábban egy teszt során erre is megtalálta a választ!

(Borítókép: Krit of Studio OMG / Getty Images Hungary)