Eddie Murphy és Martin Lawrence hamarosan egy család lesznek

GettyImages-2157943290
2024.12.01. 21:03
Hollywood két legendája, Martin Lawrence és Eddie Murphy hamarosan egy családdá válik, hiszen gyermekeik, Jasmin Lawrence és Eric Murphy eljegyezték egymást. A pár már évek óta boldog kapcsolatban él, most pedig hivatalosan is összeköthetik életüket.

Hollywood két ikonikus színésze, Martin Lawrence és Eddie Murphy hamarosan rokoni kapcsolatba kerül, hiszen gyermekeik, Jasmin Lawrence és Eric Murphy összeházasodnak.

A boldog pár november 27-én jelentette be az eljegyzést, Lawrence lánya Instagram-posztban osztotta meg követőivel az örömhírt:

2024.11.27. Eljegyeztük egymást! Isten valóban megáldott minket egy olyan szerelemmel, amely sorsszerűnek tűnik. Alig várjuk, hogy elkezdjük ezt az új fejezetet. Külön köszönet mindenkinek, aki ezt a pillanatot olyan széppé tette!

– áll a posztban.

A pár kapcsolata még 2021 júliusában kezdődött, azóta pedig elmondásuk szerint töretlenül boldogok együtt. Érdekesség, hogy Jasmin és Eric nem híres szüleik révén találkoztak, hanem Jasmin nagybátyja hozta össze őket. Bár Eddie és Martin barátok, akik két filmben is szerepeltek együtt – a Bumerángban (1992) és az Életfogytigban (1999) –, a sorsszerű találkozás nem rajtuk múlott.

Jasmin Lawrence szerint kapcsolatuk sikerének egyik kulcsa, hogy családjaik természetes módon megértették és támogatták őket. „Egy bizonyos szinten mindig is megértettük egymást a családi kapcsolódások miatt” – idézi a TMZ.

Az esküvő részletei még nem ismertek, de a hír már most izgalomba hozta mindkét színész rajongóit, akik kíváncsian várják, hogy Hollywood két nevetőmestere hogyan ünnepli majd az egybekelést.

(Borítókép: Gilbert Flores / Getty Images Hungary)