- FOMO
- kiképzés
- reality
- sport
- tv2
- honvédelmi minisztérium
- sajtótájékoztató
- szalay-bobrovniczky kristóf
- stohl andrás
Katonák menekítették ki Stohl Andrást a Bálnából
További FOMO cikkek
2024 augusztusában jelentette be a TV2, hogy a Honvédelmi Minisztérium támogatásával új sportreality műsort indítanak A Kiképzés címmel. A minisztérium megbízásából készült műsorban kifejezetten a honvédségre szabott formátumban civil versenyzők (szám szerint 24-en) mérik össze tudásukat csapat alapú feladatokban, a győztes formáció tagjai pedig 20 millió forintos összedíjazásban részesülnek, repülhetnek Gripennel, és még a területvédelmi tartalékosok sorába is felvételt nyerhetnek.
A verseny három tematikus ciklusból áll: a toborzás, a kiképzés, valamint a végső bevetés szakaszából. A négy főszereplő, a csapatok vezetői, a kiképzők, akik különböző területekről érkező katonák, a Magyar Honvédség állományának hivatásos vagy szerződéses tagjai, míg a műsorvezetői szerepet Stohl András ölti magára. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elmondta:
amellett, hogy a nézők drukkolni fognak a csapatoknak a helytállásukért, a műsor révén átérezhetik, hogy mit jelent a haza szolgálata, mindannyiunk számára milyen fontos feladatot látnak el a katonáink, legyenek akár szerződéses vagy hivatásos állomány tagjai.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdai közleménye szerint a rendezvényéhez kapcsolódóan csütörtökön 15:20 és 16 óra között katonai járművek megjelenésére, nagyobb hanghatásra, és ideiglenes, legfeljebb 30 percig tartó korlátozásra kell számítani a Bálna Honvédelmi Központ környékén. Megérkezve a helyszínre nyilvánvalóvá vált, hogy mire gondoltak: egy járműoszlop érkezett ugyanis, amiből négy raj szállt ki, majd egységekbe rendeződve behatoltak a Bálnába, ahonnan
védett, nem katonai személyként „kimentették” Stohl András műsorvezetőt.
Az akció végén kiderült, hogy a műveletet a 24 versenyző (a Kinizsi, a Bocskai, a Dobó és a Hunyadi raj) kezdetben civil, de a műsor során kiképzett és szinte profivá vált versenyző hajtotta végre. Minden rajnak lesz egy profi kiképzője, akik mind a Magyar Honvédségben, a légierőnél szolgálnak, név szerint:
- Oravecz Kristóf főhadnagy;
- Farkas András törzszászlós;
- Nagy Ádám zászlós;
- és Molnár Attila főtörzsőrmester.
21. századi haderő
A sajtótájékoztatón Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter – és egyben a reality új formátumának fejlesztője – elmondta, a műsor célja, hogy bemutassa a 21. századi, high-tech, magabiztos és tettrekész katonát, hogy eloszlassák azt a képet az emberek fejében, ami eddig élt bennük a honvédségről.
Hozzátette, hogy a köztévén futó Haderő című műsor, és a TV2-n már leadott A S.E.R.E.G. című sorozat után valami olyasmi formátumot akartak bemutatni, ami közelebb hozza a katonákat és a honvédeket a nézőhöz, és ami által bepillantást nyerhetnek az emberek a katonák „valódi mindennapjaiba”.
Elmondása szerint nincs még egy olyan közösség, mint a honvédség, ahol az emberek megtanulják, hogy az ego és az egyén mint olyan nem létezik, csak a csapat és a szakasz, a raj. Véleménye szerint ezzel a formátummal – amely egyedülálló, és nem hasonlít az eddigi military típusú valóságshow-khoz – valami olyasmit sikerült összehozniuk, amit a magyar televíziózásban még senki nem mutatott be.
Meg szeretném változtatni az emberek fejében kialakult képet a honvédségről, mert ez már régen nem az, amiről apáink és nagyapáink meséltek
– hangsúlyozta a miniszter.
Arról is beszámolt, hogy – s ezt aztán egy hosszabb előzetesben be is mutattak a sajtó képviselőinek – a műsor elején civilként jelentkezett és „bevonult” játékosokból (akik között volt geológus, könyvelő, tanár, vagy éppen személyi tréner is), a hetek során igazi katona vált, akik nem önmagukért, hanem egymásért küzdöttek, és akik megtanulták leküzdeni a félelmeiket, átlépni saját határaikat.
Szolgálat és kötelék
Katona Andor, a műsor kreatív producere hozzátette, hogy büszkék arra, amit létrehoztak ezzel az új formátummal, és nagy a bizodalmuk abban, hogy január 27-től minden este emberek tömegei követik majd figyelemmel az epizódokat, és megértik, hogy valójában miről is szól a katonai szolgálat és a kötelék, ami ezek között az emberek között létrejött.
Elmondta továbbá, hogy a műsort hat helyszínen, öt magyarországin és egy külföldin, Szarajevóban rögzítették.
A producer elárulta, a profi kiképzők és a műsor készítői csupa olyan feladat elé állították a versenyzőket, amilyenekkel a valódi honvédek az éles bevetéseknél találkozhatnak, de bőven akadnak majd benne olyan hétköznapi momentumok is – mint például egy katonai jármű kiszabadítása a sárból –, amely képsorokon utólag jókat derültek a résztvevők.
Emellett nemcsak a versenyzőknek, de a műsor készítőinek is előre nem látható akadályokkal kellett megküzdeniük, hiszen a forgatás során több olyan nehézségbe ütköztek bele, ami nem volt a terv része, viszont azonnal le kellett reagálni, meg kellett oldani. Katona Andor szerint sikerrel vettek minden akadályt, és egy „egyedülálló, unikális produkciót” tettek le az asztalra.
„Meglepődések vannak”
Az Index kérdésére Böröndi Gábor vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke elmondta, a kiképzés célja, hogy „a katonát szellemileg, érzelmileg és fizikailag megeddze”. A realityben kiadott feladatok nem mindegyike egyezik meg az alapkiképzésben is felmerülő akadályokkal, viszont a metódus azonos, hogy a nap végén „jól felkészített, kiképzett katonáink legyenek”. Elmondása szerint a látvány kedvéért itt némileg módosítottak a feladatokon.
Meglepődések vannak. Amikor az ember először találkozik ezzel a közeggel, akkor megdöbben, a civil életben ez ritkán fordul elő
– válaszolta arra a kérdésre, hogyan viselték a civil életből érkezők, hogy keményen, erélyesen, parancsoló hangnemben beszélnek velük. Ennek a célja, hogy az emberek megtanulják a parancsot érteni, végrehajtani, és ha kell, akkor kiadni azokat. Viszont senki nem születik vezetőnek, csak „azzá válik”.
A kiképzőket a Honvédség különböző szegmenseiből válogatták, „van valaki a légierőtől, a tartalékosoktól, a kiképzőktől, missziót és külföldi iskolákat megjárt – „példaképeket választottunk” – összegezte. Olyan példaképeket, akikre azt lehet mondani, hogy „egy katona ma így néz ki”.
A versenyzőket pedig az alapján válogatták, hogy egy kisebb alapkiképzés után ki bírja elviselni ezt az „egész kiképzést, a közeget és körülményeket, amivel a műsorban találkoznak.
Elmondta még, hogy maguk a szereplők, a kiképzők, a környezet és a technika az, ami megkülönbözteti A Kiképzést a többi military típusú valóságshow-tól. „Nem akarok senkit megbántani, de ezek általában egy kaptafára készülnek”, ez teljesen más: itt a kitartás, a bajtársiasság, az egymásért való kiállás, egymás támogatása a cél, míg máshol egymás ellen küzdenek a szereplők.
(Borítókép: Tövissi Bence / Index)