Fotóritkaságok a Tabánról

2015.05.18. 23:52 Módosítva: 2015.05.19. 00:11
A Fortepan életében is egyedülálló fotóhagyaték feldolgozása folyik Érden a Magyar Földrajzi Múzeumban. Egy több mint kétezer darabos üvegnegatív-gyűjtemény digitalizálását végzi a Fortepan – és egy megdöbbentő sorozat darabjai kezdenek kirajzolódni.

A hagyaték története nehezen rekonstruálható, mert egyelőre nem áll rendelkezésre elegendő adat. Ami biztos, hogy az üveglemezek a budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem pincéjéből kerültek a Földrajzi Múzeumba, harminc évvel ezelőtt. (Ezt sajnos a fotók állapota is igazolja, sok az erősen sérült lemez, az emulzió levált az üvegről, pereg és töredezik).

A szerző kiléte egyelőre csak feltételezhető. Az eredetileg keményfa dobozokban tárolt, többször át- és újraszámozott negatívok egy része ugyanis Erdélyi Mór fotográfus céges emblémájával ellátott borítékokban, illetve műtermi tasakokban volt. Hogy valóban ő készítette-e a képeket, még nem tudni. De hogy egy nagy szakmai tudású, hivatásos fényképészről van szó, az a képeket látva bizonyos.

(Fotó: Tamási Miklós / Fortepan)

A történelmi Magyarországot keresztül-kasul utazó fotós erdélyi és felvidéki kisvárosok főtereit, szállodáit, fürdőit és villamosvonalait dokumentálta – a fotókból pedig sejthetően nagyítások vagy képeslapok készültek. A pár hónapon belül online is látható több száz kép közül bevezetőként egy tabáni sorozatot szeretnénk bemutatni. A fotós itt láthatólag kilépett a cs. és kir. udvari fotográfus szerepéből, és egy korai szociosorozatot készített nekünk, helyenként a belső udvarokat, lakókat is megörökítve.