Gyönyörű és borzalmas hotelek a szocializmus éveiből
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
A két világháború közt volt a magyar turizmus fénykora, tele volt az ország szállodákkal, a szállodák meg emberekkel. Aztán jött a háború, lezárult a vasfüggöny, és a többségnek elment a kedve az utazgatástól. Nem véletlen, hogy egészen a hatvanas évekig (addig még a szocialista országok közt is vízumkényszer volt) nem nagyon épültek új szállodák. Akkor viszont szépen lassan kitárult a világ és felpörögtek a fejlesztések. Ebben, az akkor aranykornak tűnő világban készültek Bauer Sándor fényképei a szocialista szállodák világáról.
Mintha egy formatervezési kiállítás egyik pavilonjánál járnánk: virágcsokor, hófehér telefon és egy lekerekített tükör. Ám ami a mai ember tekintetét egyből megragadja, az hordozható, citromsárga televíziókészülék, kihúzható antennával. A nyaraláson is szurkolhatott a vendég a vb-n játszó magyaroknak. Vagy bármilyen más csapatnak, hiszen az ilyen szállók vendégkörének jelentős része külföldi volt. (Fotó:
Bauer Sándor / FORTEPAN)
A szállodaépítési lázban minden nagyobb város kapott saját hotelt - a legtöbb egy kaptafára készült. Szinte csak a hosszát és a magasságát változtatták az építőelemes épületeknek. Ez itt a Hotel Veszprém, mely alig egy féléve, kétcsillagos szállodaként zárt be. (Fotó:
Bauer Sándor / FORTEPAN)
Ha csak a bútorokat nézzük, akár egy kilencvenes évek végi kollégiumban, vagy egy nyolcvanas évek végi vállalati üdülőben is járhatnánk. Pedig a recepciós pult felett nagy betűk hirdetik: valutabeváltás / geldweschsel / change! Nagy szükség volt ugyanis a nyugati turisták dollárjára, márkájára. Úgyhogy szocializmus ide, dolgozó nép oda, nem véletlenül van kiírva angolul az ajtó fölé, hogy drink bar. (Fotó:
Bauer Sándor / FORTEPAN)
Bár hivatalosan a modern volt a menő - minden új szálló ebben a stílusban épült és a berendezését is ehhez igazították -, azért voltak akiknek a békebeli hangulat jobban bejött. Talán mert nyolcvanas években a külföldi vendégek egy jó része nem is volt igazán külföldi. Akár nagypolgári lakás is lehetne, ha nem lenne ilyen szellős, és ilyen sterilen szimmetrikus. (Fotó:
Bauer Sándor / FORTEPAN)
A 60-as, 70-es, 80-as évek idején épült számos hotel hibája, hogy rendkívül merev a szerkezetük. Mára megváltoztak az igények, az vendégeknek más méretű terekre lenne szükségük, de a házgyári elemekből épült szállodák falait nem lehet elmozgatni. Így egy darabig, csak veszítik a csillagaikat, amíg a végén arra a sorsra juthatnak, mint a Volga Szálló. (Fotó:
Bauer Sándor / FORTEPAN)
A feliratok alapján akár külföldön is járhatnánk, csak az egyik magyar nyelvű prospektus utal arra, hogy egy itthoni szállodában készülhetett a kép. De vajon melyikben? Aki tudja, árulja el, a palackmintás, áttört válaszfal talán segít. (FRISSÍTVE: Mint azt Szilvia megírta nekünk, a kép a budapesti Feneketlen-tó melletti Sport Szállóban készült, mely ma is hotelként üzemel Danubius Hotel Flamenco néven.) (Fotó:
Bauer Sándor / FORTEPAN)
"Sok mindennel akkoriban találkoztunk először." - emlékszik vissza a hetvenes évekre egy ötcsillagos szocialista szálloda alkalmazottja Kordos Szabolcs Luxushotel, Hungary című könyvében. "A jéggépet még filmekből sem ismertük, de gyorsan megtanultuk, hogy egy amerikai számára jég nélkül nem élet az élet. Új volt a csigavilla és az amerikai gyártmányú kávégép, sőt a vendégek is: soha nem találkoztunk olyan emberrel, aki képes ilyen – számunkra – horribilis összegeket kifizetni egy szállodai szobáért. Akkoriban két banán is kincsnek számított, mi pedig kilószámra hordtuk fel a déligyümölcsöket a szobákba. Olyan újságokat lapozgathattunk nap mint nap, amelyeket a belügy finoman szólva sem ajánlott a lakosság figyelmébe. Néhány vendég szándékosan ottfelejtette a paplan alatt a német, angol és francia folyóiratokat, hogy a vasfüggöny mögött is értesüljünk a világ dolgairól. Mi napi nyolc órát Nyugaton töltöttünk, ezért sokkal vidámabbak és tájékozottabbak voltunk, mint az ország nagy része." (Fotó:
Bauer Sándor / FORTEPAN)
A balatoni nyaralás fellendülése már a 40-es években elkezdődött a szakszervezeti üdültetés beindulásával. Persze az igazi bumm itt is csak a 60-as évekkel jött el. akkor több nívós szálloda is épült a környéken: a Marina, a Helikon, vagy épp ez, az Auróra Almádiban. Ma már gyakorlatilag nincs igazán kiemelkedő minőségű balatoni szálloda ilyen kapacitással. (Fotó:
Bauer Sándor / FORTEPAN)
"Ha komoly keleti vendég érkezett, akkor a dollárboltot, ahol nyugati termékeket, például csokoládét, kólát meg whiskyt lehetett venni, villámgyorsan átalakították a hungarikumok házává. Lekerültek a polcokról a dollárjelek meg a bourbonok, a helyükre szalámirudakat, Globus konzerveket és tokaji borokat tettek. Rubelért. Aztán, amint a szovjet vezető kitette a lábát a szállodából, helyreállt a rend és a virágzó dollárüzlet" - meséli egy ott dolgozó Kordos Szabolcs már idézett könyvében. (Fotó:
Bauer Sándor / FORTEPAN)
A dollár, a márka nagy kincs volt akkoriban: nem lehetett csak úgy beváltani pénzt. A hatóságok rajta is tartották a szemüket a hoteleken. Előfordult, hogy a vendég valutával fizetett, az alkalmazott forintról töltötte ki a számlát, azután feltöltötte a kasszát a saját pénztárcájából. (Fotó:
Bauer Sándor / FORTEPAN)
Persze akkor sem csak luxusszállodákból állt az ország - sőt. Az olcsó szállások is széles skálán mozogtak. Bár itt sem a kilátás, sem a berendezés, sem az elrendezés nem valami fényes, mégis tiszta, rendes, rendezett a szoba. Ez is sokat ért azért! (Fotó:
Bauer Sándor / FORTEPAN)
Beindult a Velencei-tó környékének fejlesztése is. Ez itt a vadonatúj Touring Hotel Gárdonyban. A terep még rendezetlen körülötte, viszont az épület csillog villog. Ma már gyönyörű, nagyra nőtt nyárfák veszik körbe, csak épp az épület kopott meg, de nagyon. Még a bordó szín is eltűnt a homlokzatáról. (Fotó:
Bauer Sándor / FORTEPAN)
Legnagyobb kedvencem a korszak hotelei közül a keszthelyi Helikon. A számtalan szellemes megoldással gazdagított épületben a kedvencem, hogy Tolnay Lajos milyen ügyesen csinált saját partszakaszt a vendégeknek, anélkül, hogy elvette volna a Balaton-partot másoktól. Az első szintről egy kis híd vezet egy mesterséges szigetre, ahol csak és kizárólag a szállóvendégek sütkérezhetnek. (Fotó:
Bauer Sándor / FORTEPAN)
Épül a Hotel Duna Intercontinental, melyet 1969-ben adtak át. Ez volt az első fecske a pesti parton, amit a Fórum és az Atrium-Hyat követett. A budapestiek valószínűleg soha nem bocsájtják meg Fintának, hogy ilyen csúnyán elvette tőlük a Dunát. (Fotó:
Bauer Sándor / FORTEPAN)
Egy recepció rengeteg zászlóval. Igazi nyíltság: legalább annyi szocialista országból érkezett vendég ebbe a hotelbe , mint ahány kapitalistából. Persze épp ezért remek helyek voltak ezek a gyanús elemek megfigyelésére. Nem csak a személyzetben voltak ügynökök, de "belügyes hárem" is létezett. Bár a prostituáltak ki voltak tiltva a hotelekből, voltak, akikkel kivételt tettek - őket ugyanis épp a hatóság helyezte el a szállodákban. (Fotó:
Bauer Sándor / FORTEPAN)
Erről a képről elsőre nehéz lenne megmondani mikor és hol készült. A boy sapkáján mindesetre Royal felirat van, amely 1961-ben nyitott újra, s mintha ugyanezt az évszámot lehetne kiolvasni a táviraton is. (Fotó:
Bauer Sándor / FORTEPAN)
Gigantikus víkendháznak becézték az 1969-ben megnyílt balatonfüredi Hotel Marinát, amelyért Mányoky Lászlót és Bedécs Sándort Ybl-díjjal jutalmazták. A Közti-könyv szerint ez volt az első modern balatoni hotel, ahol minden egyben volt: kapcsolat a parttal és a kempinggel, saját kikötő, a hallból pedig lépcső vezetett le a strandra. Szállodához egy lábakon álló motel kapcsolódott, amely alatt nem csak parkolhattak, de az utánfutón szállított vízi sporteszközöket is ott tarthatták a vendégek. Vajon hány hazai turista élhetett akkoriban ezzel a lehetőséggel? (Fotó:
Bauer Sándor / FORTEPAN)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon