Ilyen volt a magas élet, a 30-as években
Vitorlások az égkék Balatonon, mosolygó feleség, vadászat vizslákkal, magas élet - mintha csak az Instagramon járnánk, pedig Ember Károly színes fotói a 30-as években készültek. Az orvos egyszerűen azt fotózta, amitől boldog volt. A barátokkal töltött nyarak és a nagypolgári család emlékezete a szintén fotós unokája, Ember Sári munkáiban is visszhangzik; idén tavasszal zárta le a három generáció óta meghatározó körúti lakás történetét.
![Dr. Ember Károly és Asbóth Magdolna a harmincas évek derekán házasodtak össze, nem sokkal azután, hogy a szülész-nőgyógyász 1936-ban hazaköltözött Berlinből. Ezt a boldog évtizedet, a háború előtti Magyarország nagypolgári életének minden szépségét sugározzák a képei is. A családja azt mondja, akkor fotózott, mikor elégedett volt az élettel, a szereplők pedig mind családtagok és barátok.](https://kep.index.hu/1/0/1396/13961/139615/13961548_222ee8e7651f6a9c58eb49256ac7eaeb_wm.jpg)
Dr. Ember Károly és Asbóth Magdolna a harmincas évek derekán házasodtak össze, nem sokkal azután, hogy Magdolna 1936-ban hazaköltözött Berlinből. Ezt a boldog évtizedet, a háború előtti Magyarország nagypolgári életének minden szépségét sugározzák a képei is. A családja azt mondja, akkor fotózott, mikor elégedett volt az élettel, a szereplők pedig mind családtagok és barátok. (Fotó:
Dr. Ember Károly / FORTEPAN)
![A képek szinte kiáltják: nézd, milyen jó nekünk! Kisebbik fia, Ember Sándor szerint viszont nem a nagyközönségnek, csak a közeli barátoknak szánták őket: "Papa sosem gondolta volna, hogy a képei szűkebb rokonokon és barátokon kívül másokat is érdekelhet. Ő ezt csak kedvtelésből csinálta, amikor boldog volt. Szívesen vetítette családi körben és baráti összejöveteleken, de kiállítása, vagy akár nyilvános bemutatója sosem volt.” - mondta a Mai Manó Háznak.](https://kep.index.hu/1/0/1396/13961/139615/13961524_2959352d84198aaac589b2bba986c3d3_wm.jpg)
A képek szinte kiáltják: nézd, milyen jó nekünk! Kisebbik fia, Ember Sándor szerint viszont nem a nagyközönségnek, csak a közeli barátoknak szánták őket: "Édesapám sosem gondolta volna, hogy a képei szűkebb rokonokon és barátokon kívül másokat is érdekelhet. Ő ezt csak kedvtelésből csinálta, amikor boldog volt. Szívesen vetítette családi körben és baráti összejöveteleken, de kiállítása vagy akár nyilvános bemutatója sosem volt.” - mondta a Mai Manó Háznak. (Fotó:
Dr. Ember Károly / FORTEPAN)
![A harmincas években egy Leicával dolgozott, később áttért az akkor megjelent csúcsgépre, a Contaxra, amiben már automata fényérzékelő is volt. Nem sok színes képet találhatunk a háború előtti Magyarországról, főleg nem ilyen jó állapotban. Ember Sándor szerint apja kizárólag Afga diafilmre dolgozott.](https://kep.index.hu/1/0/1396/13961/139615/13961536_9df8111d9d197d431b2e1df74534ccd3_wm.jpg)
A harmincas években egy Leicával dolgozott, később áttért az akkor megjelent csúcsgépre, a Contaxra, amiben már automata fényérzékelő is volt. Nem sok színes képet találhatunk a háború előtti Magyarországról, főleg nem ilyen jó állapotban. Ember Sándor szerint apja kizárólag Agfa diafilmre dolgozott. (Fotó:
Dr. Ember Károly / FORTEPAN)
![Hogy miért ilyen ismerősek ezek a fotók? A kollégánk nagyon találóan megállapította, olyan érzés, mintha egy mintha egy hetven évvel ezelőtti Instagram-profilt nézegetnénk (Valencia filterrel!). Ahogy az okostelefonos fotósok, úgy Ember Károly is a családjával, barátaival töltött boldog pillanatokat szerette megörökíteni - és bár a képek a szűk családi körről készültek, annyira jól komponáltak, mintha a külvilágnak szólnának.](https://kep.index.hu/1/0/1396/13961/139615/13961530_7c1aeb8fa82db8e279154a550b4649c5_wm.jpg)
Hogy miért ilyen ismerősek ezek a fotók? A kollégánk nagyon találóan megállapította, olyan érzés, mintha egy hetven évvel ezelőtti Instagram-profilt nézegetnénk (Valencia filterrel!). Ahogy az okostelefonos fotósok, úgy Ember Károly is a családjával, barátaival töltött boldog pillanatokat szerette megörökíteni - és bár a képek a szűk családi körről készültek, annyira jól komponáltak, mintha a külvilágnak szólnának. (Fotó:
Dr. Ember Károly / FORTEPAN)
![Kék Balaton, vidám emberek, náci zászló: egészen bizarr a kontraszt a közös életet kezdő pár és a háborúba sodródó Magyarország közt, amit a képek is jól visszaadnak. A család története és a nagybetűs történelem többször is furcsán metszették egymást. A harmincas évek jó idők voltak Emberéknek, 1939-ben született a nagyobbik fiú, ifjabb Ember Károly, a két háború közt készült fotók rendszeres szereplője.](https://kep.index.hu/1/0/1396/13961/139615/13961532_b2f91ac3c85d1409a1669bb43155c376_wm.jpg)
Kék Balaton, vidám emberek, náci zászló: egészen bizarr a kontraszt a közös életet kezdő pár és a háborúba sodródó Magyarország közt, amit a képek is jól visszaadnak. A család története és a nagybetűs történelem többször is furcsán metszették egymást. A harmincas évek jó idők voltak Emberéknek, 1939-ben született a nagyobbik fiú, ifjabb Ember Károly, a két háború közt készült fotók rendszeres szereplője. (Fotó:
Dr. Ember Károly / FORTEPAN)
![Az orvos talán leggyakrabban megjelent képének címe "A vörös ajak vonzza a tekintetet”. Ez is a Balatonon készült, egyike a kevés korabeli színes képnek, ami a magazinokon kívüli divatot is megmutatja.](https://kep.index.hu/1/0/1396/13961/139615/13961526_f806ace0a7e0912dbcd01cc79330caf8_wm.jpg)
Az orvos talán leggyakrabban megjelent képének címe "A vörös ajak vonzza a tekintetet”. Ez is a Balatonon készült, egyike a kevés korabeli színes képnek, ami a magazinokon kívüli divatot is megmutatja. (Fotó:
Dr. Ember Károly / FORTEPAN)
![Unokája szerint volt az időben egy mozgalmas balatoni sportklub, ezért jártak rendszeresen a Balatonra, ahol a nagyapának saját hajói is volta. A klub tagjai rendszeresen találkoztak a tónál, együtt versenyeztek. A képen az Ember-fiúk feszítenek a papa vitorlásán. Sándor emlékszik rá, hogy őket is tanítgatta a fotózásra: “Mindketten 10-12 éves korunkban kaptunk egy fényképezőgépet, és megtanított minket exponálni, fényértéket számítani és egy kicsit a kompozícióról is mesélt.](https://kep.index.hu/1/0/1396/13961/139615/13961528_dd83d6243c68325d53e37d77f5dbb672_wm.jpg)
Unokája szerint volt akkoriban egy mozgalmas balatoni sportklub, ezért jártak rendszeresen a Balatonra, ahol a nagyapának saját hajói is voltak. A klub tagjai rendszeresen találkoztak a tónál, együtt versenyeztek. A képen az Ember-fiúk feszítenek a papa vitorlásán. Sándor emlékszik rá, hogy őket is tanítgatta a fotózásra: “Mindketten 10-12 éves korunkban kaptunk egy fényképezőgépet, és megtanított minket exponálni, fényértéket számítani, és egy kicsit a kompozícióról is mesélt." (Fotó:
Dr. Ember Károly / FORTEPAN)
![](https://kep.index.hu/1/0/1396/13961/139615/13961544_11ffde9e9e862285d7adaee94e345b41_wm.jpg)
(Fotó:
Dr. Ember Károly / FORTEPAN)
![Dr. Ember Károly (bal szélen) és barátai vizslával, vadászat után.](https://kep.index.hu/1/0/1396/13961/139616/13961632_4bfcd0c2db9148813d1c6cdeb9140690_wm.jpg)
Dr. Ember Károly (bal szélen) és barátai vizslával, vadászat után.
![](https://kep.index.hu/1/0/1396/13961/139615/13961518_58114360f5c40988712599ee5d810a44_wm.jpg)
(Fotó:
Dr. Ember Károly / FORTEPAN)
![Hosszú ideig a Duna-parton, az akkori Ferenc József, mai Belgrád rakparton lakott. Innen költöztek családjával az három generáció számára meghatározó Múzeum körút 19.-be. A lakás minden porcikája a budapesti nagypolgári életről mesél - a belmagasság, a sok szoba, a kilátás az túloldali ELTE-épületre. Itt lakott Károly két kisfiával, feleségével és, ahogy dukál, nevelőnővel, szakácsnéval és szobalánnyal.
A háború, és utána 1947-es válása teljesen új fejezetet nyitott a család életében. Károly a fiúkkal a Múzeum körúton maradt, Magdolna elköltözött otthonról.
A háború, és utána 1947-es válása teljesen új fejezetet nyitott a család életében. Az orvos két fiával a Múzeum körúton maradt, Magdolna kiköltözött tőlük.](https://kep.index.hu/1/0/1396/13961/139615/13961514_02407500b8e30a19e2ccc34138b51c77_wm.jpg)
Hosszú ideig a Duna-parton, az akkori Ferenc József, mai Belgrád rakparton lakott. Innen költöztek családjával a három generációnak meghatározó Múzeum körút 19.-be. A lakás minden porcikája a budapesti nagypolgári életről mesél - a belmagasság, a sok szoba, a kilátás a túloldali ELTE-épületre. Itt lakott Károly két kisfiával, feleségével és, ahogy dukál, nevelőnővel, szakácsnéval és szobalánnyal. A háború, és utána 1947-es válása teljesen új fejezetet nyitott a család életében. Károly a fiúkkal a Múzeum körúton maradt, Magdolna elköltözött otthonról. (Fotó:
Dr. Ember Károly / FORTEPAN)
![A háború alatt a Múzeum körút 19. vöröskeresztes ház lehetett, több orvos is lakott az épületben, akik együtt látták el a betegeket.](https://kep.index.hu/1/0/1396/13961/139615/13961522_24a290533755fd387db3abf62016f19f_wm.jpg)
A háború alatt a Múzeum körút 19. vöröskeresztes ház lehetett, több orvos is lakott az épületben, akik együtt látták el a betegeket. (Fotó:
Dr. Ember Károly / FORTEPAN)
![Sándor úgy emlékszik vissza, testvéréről '39-ben még rengeteg fotó készült. "Rólam alig egy-két kockát nyomott csak el, pedig az ostrom és a pincében élés biztosan sok izgalmas témát adott volna."
Neki a film nem dokumentáció, hanem a szép napok megörökítése volt, a háború alatt nemigen fotózott. Több családi anekdota szól arról, hogy hosszú napokat töltöttek pincében, ezekről viszont csak elvétve találni képet.Az orvosnak a háború alatti időről még van néhány fotója, a válás viszont nagyon megrázta, és élete utolsó 9 évében szinte soha nem fényképezett.](https://kep.index.hu/1/0/1396/13961/139615/13961516_1777174d9ee13a3d8f17a022f9e509c0_wm.jpg)
Sándor úgy emlékszik vissza, testvéréről '39-ben még rengeteg fotó készült. "Rólam alig egy-két kockát nyomott csak el, pedig az ostrom és a pincében élés biztosan sok izgalmas témát adott volna." Neki a film nem dokumentáció, hanem a szép napok megörökítése volt, a háború alatt nemigen fotózott. Több családi anekdota szól arról, hogy hosszú napokat töltöttek pincében, ezekről viszont csak elvétve találni képet. Az orvosnak a háború alatti időről még van néhány fotója, a válás viszont nagyon megrázta, és élete utolsó 9 évében szinte soha nem fényképezett. (Fotó:
Dr. Ember Károly / FORTEPAN)
![Emberék sorsa hatalmasat fordult 1956-ban, mikor a nagyapa februárban elhunyt, rákos volt. Nagyobbik fia disszidált, Sándor és családja maradtak a hatalmas Múzeum körúti lakásban, aztán még az évben visszaköltözött Magdolna az új férjével.
Unokája, a szintén fotós Ember Sári úgy emlékszik a lakásra, mint kicsit nyomasztó helyre, de ezt sokáig nem lett volna szép szóvá tenni.
A családi örökség, mint az üknagyapa, Hubay Jenő zeneszerző kottái vagy az antik Herendi cserépkályha súlyos családi történetet mesélnek, amivel együtt élni ma már nem volt egyszerű. Sári megpróbálta: "Azt gondoltam: hát majd arrébb tolom a bútorokat, és akkor mintha ezt a múltat is el tudnám tüntetni. De kiderült, hogy ez nem ilyen egyszerű." - írja.
A lakásban a barátaival lakott együtt, ekkor értette meg, mit jelent egy ilyen hely annak, aki nem itt nőtt föl. Minden másra túl nagy lett volna, viszont közösségi térként jól működött: a társasággal együtt berendezték a Szalont, ahol koncerteket, színházi előadásokat, performanszokat tartottak.
Ma már új bérlője van a lakásnak aki át is alakította a teret. Mielőtt átadta volna, Sári a három generációs otthontól az év elején egy kiállítással búcsúzott: a lakás őshonos tárgyai, az örökség értékét részletező nagymama videója és saját modern alkotásai is helyet kaptak a térben.](https://kep.index.hu/1/0/1396/13961/139615/13961504_99e7aae1c778630b4be41f1b8bb7ebd6_wm.jpg)
Emberék sorsa hatalmasat fordult 1956-ban, mikor a nagyapa februárban elhunyt, rákos volt. Nagyobbik fia disszidált, Sándor és családja maradtak a hatalmas Múzeum körúti lakásban, aztán még az évben visszaköltözött Magdolna az új férjével. Unokája, a szintén fotós Ember Sári az ArtPortalnak mesélt róla, hogy a lakás a gyerekkorának természetes részét képezte, de már akkor is voltak félelmetes elemei: nem volt például kellemes végigmenni a sötét hallon. A családi örökség, mint az üknagyapa, Hubay Jenő zeneszerző kottái vagy az antik Herendi cserépkályha súlyos családi történetet mesélnek, amivel együtt élni ma már nem volt egyszerű. Sári megpróbálta: "Azt gondoltam: hát, majd arrébb tolom a bútorokat, és akkor mintha ezt a múltat is el tudnám tüntetni. De kiderült, hogy ez nem ilyen egyszerű." - írja. A lakásban a barátaival lakott együtt, ekkor értette meg, mit jelent egy ilyen hely annak, aki nem itt nőtt föl. Minden másra túl nagy lett volna, viszont közösségi térként jól működött: a társasággal együtt berendezték a Szalont, ahol koncerteket, színházi előadásokat, performanszokat tartottak. Ma már új bérlője van a lakásnak aki át is alakította a teret. Mielőtt átadta volna, Sári a három generációs otthontól az év elején egy kiállítással búcsúzott: a lakás őshonos tárgyai, az örökség értékét részletező nagymama videója és saját modern alkotásai is helyet kaptak a térben. (Fotó:
Dr. Ember Károly / FORTEPAN)
![](https://kep.index.hu/1/0/1396/13961/139615/13961510_8dd8a6c29a488a9d28b1e7f556085f0a_wm.jpg)
(Fotó:
Dr. Ember Károly / FORTEPAN)
![](https://kep.index.hu/1/0/1396/13961/139615/13961508_33d01ebe73ef75652b20f6ffd3640998_wm.jpg)
(Fotó:
Dr. Ember Károly / FORTEPAN)
![](https://kep.index.hu/1/0/1396/13961/139615/13961506_f03530c6c22193a086ad092ebca00e23_wm.jpg)
(Fotó:
Dr. Ember Károly / FORTEPAN)
![](https://kep.index.hu/1/0/1396/13961/139615/13961520_d8d38e2f92b1d4bf4139736291ee9b48_wm.jpg)
(Fotó:
Dr. Ember Károly / FORTEPAN)
Rovataink a Facebookon