Amikor még cápányi halakat adott a Duna

Itt minden bizonnyal egy tógazdasági léki lehalászást látunk, klasszikus kerítőhálós módszerrel. A vastag jégpáncél elzárja a víz oxigénellátását, ezért a kivágott lékhez húzódnak a halak, a halászok ezt használják ki. Ilyenkor azokat a rafinált halakat is ki lehet hálózni, akik az őszi lehalászást kibekkelték.

Korabeli halszállító teherautó. Valószínű, ugyanott készült, mint az előző kép, a kerítés, és a halőrház is inkább halgazdaságra utal, mint természetes vízre.

Halszállítás klasszikus módon. Ez a fotó akár 200 éve is készülhetett volna, ha akkor már feltalálják a fényképezést. A haltartó kosarasak, abroncsos dézsák, a szekér, a kenderkötélből fonott halkiemelő szákok talán a honfoglalás korában is ugyanígy néztek ki. A nyári hőségben nagyon kellett vigyázni a halak életben tartására, ez komoly szakértelmet igényelt. 

Halkimérés halászbárkán a pesti rakparton a Nagycsarnok közelében. Valószínű a halászoktól közvetlenül sokkal olcsóbb volt megvenni a halat, mint a benti halaskofáktól. Viszont ez otthoni pucolással is járt, ami nem egy kellemes feladat a repkedő pikkelyek miatt – tapasztalatból tudom. Egy nagy nagyüzemi halpucolás után – ez egy párkilós pontyot jelent nálam – például már én sem kívánom annyira a halászlevet.

A halászbárka testében kialakított haltartó rekeszekben nyüzsögnek a halak. Jól látható, ahogy a próbálnak kiemelni belőlük néhányat. A bárkán kialakított, vízzel teli rekesz a legkézenfekvőbb módszer a halak szállításának és életben tartásuknak.

A Bromberger Testvérek halkereskedése jól megfér Tóth Józsefé mellett a Nagycsarnokban. A pultokból következtetve itt már pucolt halakat vásárolhat a finnyásabb háziasszony, vagy a halért leküldött cseléd. Az oldalt látható tábláról a kínálat is kiderül, fogas, süllő és süllőfilé, keszeg és kecsege. A fogas egyébként szintén süllő, csak nagyobbra nőtt példányokat becézik így. Valószínű a piaci nap vége felé készülhetett a fotó, mer t a még nyitva lévő standon csak néhány árva keszeg várja a vásárlóját. Kecsegét sajnos manapság már nem nagyon lehet kapni, mert védetté nyilvánították.

Itt egy kicsit megakad a halbiológiai tudásom, ugyanis nem tudom eldönteni, hogy a képen egy kisebb viza, vagy egy óriásra nőtt kecsege látható, mindenesetre a halas kofák nagyon vidáman fotózkodnak. A viza és a kecsege is édesvízi tokhal féle, régen a vizabőség olyan magas volt a fővárosban, hogy partszakaszt neveztek el róla, Vizafogó néven, ennek az emlékét ma is őrzi egy lakótelep. A Vaskapu erőmű megépítése óta nem tudnak idáig feljönni az akár 3 méteresre, 500 kilósra megnövő, száz évig is elélő  vizák, amelyek egykor Bécsig is felúsztak a Dunán Az ötvenes években azért nagy ritkán mág akadt a hálóba néhány méretes viza. Tehát nagyobb az esély arra, hogy a képen kecsegét látunk (A hetvenes években tettek kísérletet a viza és a kecsege keresztezésére, ebből lett a hibrid vicsege, de a programokat később beszűntették, de azóta is tettek lépéseket az édesvizekben ívó, de a tengerben élő viza újratelepítésére.) Egyébként füstölve a tokhal a legfinomabb, bárki meggyőződhet erről, ha ki tudja fizetni a borsos árat valamelyik eredeti orosz étkeket áruló gasztroboltban.