Halhatatlanná tenni a nagyapa világát

fortepan 148302
Barbjerik Ferenc 1920-ban született Miskolcon, gyerekkoráról keveset tudni. Tizenkilenc éves volt, amikor kitört a második világháború. Szülei szerették volna, ha ügyvéd lesz, de csak egy évet járt egyetemre. A negyvenes években kapta meg a behívóját, a hagyatékot gondozó unoka szerint híradós volt. A háború után nem sokat mesélt erről az időről, az amerikai és a francia hadifogságról is csak egyszer. Alakulatuktól szándékosan lemaradva egy ausztriai kisváros főterén kerültek amerikai hadifogságba, itt kóstolt először nescafét, rendes ételt kaptak és a háború vége után munkájukért fizetséget. Az ezt követő francia hadifogságban földbe ásott gödörben aludtak, éheztek. Fotózni nem tudott, naplót írt és verseket. Aztán valahogy hazakerült. A Magyar Újságírók Országos Szövetségénél (MÚOSZ) tagdíjszedéssel kezdte, majd munka mellett tanult, és főkönyvelőként ment nyugdíjba.

A harmincas években kezdett fotózni, leginkább a családot, szerelmét (aki később a felesége lett), de van kép légvédelmi fülelőberendezésről, és az utazásairól Kassára, Kolozsvárra. A háború után Forte filmekre fotózott és Forte papírokra dolgozta ki a képeit. Ezekből a nyersanyagokból még jutott fotózással foglalkozó unokájának, Kőhidai Szabolcsnak is. Ő már az üldögélős, csendes nagyapára emlékszik, aki nem beszélt sokat a fotóiról sem. Saját világában élt, amelyhez hozzátartozott a sok régi fotóskönyv, újságból kivágott képkompozíció, a katalogizált kis műhely, ahol minden szögnek, csavarnak, öngyújtóalkatrésznek szigorú helye volt, és ahol szívesen bíbelődött órák, más elromlott szerkezetek javításával.

Hogy a 2002-ben elhunyt Barbjerik Ferenc miért kezdett fotózni, vagy mi vezette, amikor egy-egy képét elkészítette már nem fogjuk megtudni, de maradt utána sokezer negatív, kidolgozott kép és dia. Ezek közül több mint 700 kép látható a Fortepanon. És rajta a nagyapa világa.