Egy német-magyar polgárcsalád hétköznapjai

A legtöbb családban lappang a fiók mélyén, a ruhásszekrény aljában néhány album, egy-két doboz fekete-fehér fotó a nagyszülők, szülők fényképeivel. Elfelejtett nyaralások, rég elsüllyedt családi események dokumentumai, kevés köztük az igazán érdekes, és ahogy az idő múlik, úgy vesznek el a hozzájuk kötődő információk. Kieselbach Tamás esetében azonban ez a családi hagyaték szokatlanul gazdag és bőséges. Az ismert műgyűjtő és galériás nagyapja, idősebb Kieselbach Vilmos, édesapja, ifjabb Kieselbach Vilmos és nagybátyja, Kieselbach Gyula egyaránt lelkes amatőr fotós volt, mindketten rengeteg képen örökítették meg családjuk mindennapjait. De a Kieselbachoknál az élet dokumentálása nem korlátozódott a fotókra: gondosan lefűzött okiratok, gépelt önéletrajzok, levelezések maradtak utánuk olyan bőségben, amiből meg lehetne írni egy egész családmonográfiát, egy német-magyar polgárcsalád 

A Kieselbachok megpróbálták karnyújtásnyi távolságra tartani maguktól a történelmet, inkább a család felé fordultak – de a két világháború és a szocializmus hatása ebben az időszakban mindenki életét alapvetően befolyásolta, az övéket is. A családi emlékezet általában két-három nemzedéket fog át, de a Kieselbachoknál a dokumentálás vágya már a régi időkben is erős lehetett, mert a távolabbi ősökről is tudni lehet az alapvető adatokat. Johann Friedrich Kieselbach (1798-1845), Kieselbach Tamás szépapja a mecklenburgi Bützowban volt asztalosmester. A linzi Höhneleknek festészeti vállalkozása volt, egy másik ágon Friedrich Höhnel pékmesterre bukkanunk, aki a nyugat-poroszországi Graudenzben született 1800 körül, megint egy másikon August Friedrich Stöckle regensburgi kántor-tanítóra, egy harmadikon Martinus Pater (szül. 1699) lőcsei polgárra. 

A fotók azonban a közelebbi múltról mesélnek, az apa és a nagyapa életéről. Ezekből a fényképekből adott át Kieselbach Tamás 320 darabot a Fortepannak, és adunk közre most az Indexen egy szűkebb válogatást. A Fortepanra felkerülő képeknél sok esetben csak maguk a fotók maradtak meg, a kontextus örökre elveszett. A Kieselbach-hagyaték kivételes értékét az adja, hogy minden alapvető adat ismert, és Kieselbach Tamás Svédországban élő nagynénje, a fényképek jelentős részén szereplő Ingeborg segítségével a képek készítési idejét, helyszíneit is azonosítani lehetett. Így állt össze ez a fényképekből kibomló, 1914-től 1954-ig négy mozgalmas évtizedet felölelő családtörténet.

A Kieselbach-család tagjai Kassán, a Harang utca 3. szám alatti házban az 1960-as évek elején. A képen a hátsó sorban id. Kieselbach Vilmos áll, mellette testvére, a képet készítő Kieselbach Gyula felesége, Loydly Margit (Gitta néni), bal szélen Kieselbach Vilmosné Sebesta Gladys. A széken a két házigazda, Vilmos középső bátyja, Kieselbach Géza festő és felesége, Bauer Irma (Micka néni). A Kieselbachok - a dédapa, Julius Kieselbach díszítő- és szobafestő, felesége, Luise Höhnel, egy linzi festővállalkozó lánya és három fia - az első világháború előtt ebben a kassai házban éltek, de a történelem szétszórta a családot. Csak a müncheni akadémián tanult, állatfestő Géza maradt élete végéig az egykori családi fészekben (az emeleti műteremben készült kép hátterében az ő állatfestményei és egy tátrai tájkép látszik). A rokonlátogatások azonban még a szocializmus alatt sem maradtak el. A kassai városfalhoz tapadó Harang utcai ház idővel valóságos időkapszula lett, üvegbúra alatt megőrzött századfordulós otthon, egészen a megözvegyült Micka néni haláláig, 1981-ig. Kieselbach Tamás 1978-ban járt ott először, és lenyűgözte ez az elvarázsolt és nemsokára eltűnő világ. (Az átalakított épületben ma hotel van.)

(Fotó: Kieselbach Gyula / FORTEPAN)

Kieselbach Vilmos rovargyűjtő felszereléssel egy kiránduláson 1913-14 táján, talán Kassa környékén. A fényképet bátyja, Gyula készítette, aki később kalandos pályát futott be, katonatisztként Palesztinában harcolt az első világháborúban a britek ellen (közben persze lelkesen fotózott), Máltán volt hadifogoly, majd Budapest élelmiszer-fővegyésze lett. A fennmaradt levelek egy nagyon szoros, szeretetteljes családi közegről tanúskodnak. A szülők azonban fiatalon meghaltak a háború alatt (Julius Kieselbach 1915-ben, 55 évesen, Luise Höhnel 1919-ben, 49 évesen), a három fiúból pedig Trianon után ketten Budapestre költöztek. (Fotó: Kieselbach Gyula / FORTEPAN)

Ezt a különleges képet az egyik legismertebb, később Németországban és Amerikában befutott magyar fotográfus, Munkácsi Márton készítette 1927-ben a mátrafüredi hegyiverseny egyik veszélyes kanyarjában gróf Széchenyi Miklósról és mitfahreréről, Kieselbach Vilmosról. (A nagyapja hagyatékában fennmaradt kép vintázsa elkelt Kieselbach Tamás 2018 tavaszi aukcióján.) Kieselbach Vilmos élete az autók és a motorok körül forgott. Az autózás hazai hőskorában, az 1920-as években ez még úri hobbinak számított, de ő maga nem volt vagyonos. 1920-ban, 19 évesen került Budapestre a kassai gimnázium elvégzése után. Gépészmérnöknek tanult a Műegyetemen, de a háború utáni válságévek, a száguldó infláció miatt kénytelen volt félbehagyni a tanulmányait, és 1924-től a Baross Autó Vállalat műszaki vezetője lett. Az Automobil Club másodtitkáraként versenyügyekkel, autóversenyek szervezésével foglalkozott. (Fotó: Munkácsi Márton / Kieselbach Tamás)

Kieselbach Vilmos 1929-ben megnősült, választottja, Sebesta Gladys szülei a két háború közötti időszak társadalmi elitjéhez tartoztak. Apja, Sebesta Kolos a Magyar Általános Hitelbank igazgatója volt, 1918 tavaszán a magyar delegáció tagjaként részt vett a központi hatalmak és Szovjet-Oroszország közötti breszt-litovszki béketárgyalásokon. Később kormányfőtanácsos és a Nemzeti Hitelintézet vezérigazgatója lett, 1938-ban hunyt el. Az erős és önálló személyiségű Rojkó Szidónia Rosenzweig néven zsidó családba született. Férjéhez hasonlóan aktív közéleti szerepet vállalt, közgyámként dolgozott az Újpesti és Pesti Izraelita Nőegyletben, később a magyar revíziót népszerűsítő Pro Hungária mozgalom női ágának tevékeny tagja volt. A családi archívumban fennmaradt fotó talán őt ábrázolja 1936-ban a Nemzetközi Asszonyhét egyik rendezvényén. A modern szellemi áramlatokra való fogékonyságát mutatja, hogy már 1915-ben cikket írt a gyermekek szociális neveléséről, és a Magyar Teozófiai Társulatba is belépett. Gladys nővére, Vilma orvos lett, 1944-ben a zsidótörvények hatálya alól mentesítő papírt szerzett. (Fotó: Kieselbach család archívuma)

Kieselbach Vilmos pályája együtt emelkedett az autózás elterjedésével: több cégnél dolgozott, 1928-tól 1936-ig a Shell Kőolaj Rt. autóosztályának vezetője volt, nemzetközi tanulmányi kiküldetéseken járt Németországban és Hollandiában, újjászervezte a cég jugoszláviai részlegének szállítási hálózatát, garázsokat és műhelyeket épített Belgrádban, Zágrábban, Szarajevóban, Mostarban, Dubrovnikban. 1937-ben megvalósította régi álmát: önállósult. A Múzeum utca 9. számú bérház fedett udvarán hozott létre korszerű garázst, töltőállomást és autójavító műhelyt. "Rövid idő alatt a legelső garage-műhelyek közé küzdöttem fel magamat" - írta büszkén gépelt önéletrajzában. A fényképen fia, ifj. Kieselbach Vilmos látható a Múzeum utcai garázsban. (Fotó: Kieselbach Ingeborg)

A családi fotókon átvitt módon megjelenik a "nagy" történelem: 1942-ben apa és fia, id. és ifj. Kieselbach Vilmos elmentek megnézi a második bécsi döntéssel visszakapott Erdélyt (itt készült a kép). Az anya otthon maradt, mert azon a nyáron született meg a második gyerek, Ingeborg. Észak-Erdély visszatérése nagy izgalmat és lelkesedést váltott ki, azokban az években sokan mentek el Kieselbachékhoz hasonlóan megnézni a festői szépségű országrészt. A fiús utazáson sok kép készült a Gyilkos-tóról, rokonoknál is jártak (bár a család felvidéki volt, Erdélyben is éltek távolabbi rokonok). A háború és a szocializmus miatt aztán ilyen közös családi utazások később nem nagyon voltak. (Fotó: id. Kieselbach Vilmos / FORTEPAN)

A színes fotók szintén a jómód jelei, hiszen a színes film drágább volt, mint a fekete-fehér (jellemző, hogy a háború után megint fekete-fehér fotók készültek). Ezen a zebegényi képen ifjabb Kieselbach Vilmos (Kieselbach Tamás apja) látható, aki akkor tízéves volt. Kieselbach Tamás szerint ez a korszellemet tükröző, alulról fotózott kompozíciójú kép kiemelkedik nagyapja fényképei közül. Id. Kieselbach Vilmos fényképei általában nem művészi alkotások, hanem családi fotók, de az átlagosnál magasabb színvonalúak, képeit gondosan megkomponálta, a megvilágításhoz Jupiter-lámpákat használt. Sok ezer képet készített, saját maga hívta elő őket, külföldi szakkönyveket és folyóiratokat vásárolt, fotóit albumokba rendezte. (Fotó: id. Kieselbach Vilmos / FORTEPAN)

A Múzeum utcai garázs tisztes polgári jólétet biztosított, a Trianon után üres zsebbel érkezett Kieselbach Vilmos a 40-es évek elejére sikeres budapesti vállalkozó lett. 1943-44-ben, ahogy egyre baljósabb hírek érkeztek a frontról, és 1944 tavaszától Budapestet is bombázni kezdték a britek és az amerikaiak, a család egyre több időt töltött az idillikusan békés Zebegényben, ahol el lehetett feledkezni a közeledő viharról. (Fotó: id. Kieselbach Vilmos / FORTEPAN)

Zebegényben egy sváb családnál béreltek szobát, a fotó az ő kertjüket mutatja a kerekes kúttal. A nyaralást a kiskamasz fiú evezéssel, úszással, napozással töltötte a Duna egyik homokpadján. A háborúról azonban nem lehetett teljesen megfeledkezni, a családi emlékezet megőrizte, hogy Kieselbach Tamás apja Zebegényben szemtanúja lett egy vadászgép lezuhanásának. 1944-ben a Múzeum utca 9. svéd védett ház lett, mivel a svéd nagykövetség a garázsban javíttatta az autóit, a hagyomány szerint Raoul Wallenberg kocsijában egy kisebb rejtekhelyet is kialakítottak a kérésére. (Fotó: id. Kieselbach Vilmos / FORTEPAN)

Ezt a fotót Kieselbach Tamás nagynénje, Ingeborg őrizte meg. Bár a családi emlékezet szerint Zebegénybe 1943 és 1944 nyarán egy Fiat Topolinóval jártak, a fotón egy Opel látható. "Ez az az autó, amivel Zebegénybe utaztunk (1943 és 1944 nyarán), de evvel az autóval utaztak Mami, Papi és Tommy Kassára is mielőtt én megszülettem (valószínűleg 1941-ben). Erről az útról készült film, onnan tudom" - írta. A Fiat Topolino jól belövi a család társadalmi státusát: nem hivalkodó, de kifejezetten jó minőségű, külföldi gyártmányú kisautó volt. A család az ostromot végül a Múzeum utcában vészelte át, kifejezetten szerencsésen: senki nem lett a háború áldozata, id. Kieselbach Vilmos katona sem volt. (Fotó: Kieselbach Ingeborg)

Ennek ellenére a második világháború cezúrát jelentett: a vállalkozás és a polgári jólét egyaránt odalett. A Múzeum utcai garázst 1948 tavaszáig lefoglalta a szovjet katonaság, majd miután Kieselbach Vilmos visszakapta néhány napra, kiigényelte a Gazdasági Főtanács, és végleg elveszett. Helyette az ostrom után a Szentkirályi utcában nyitott kis autójavító műhelyt, ebből éltek azokban az átmeneti években, amikor még lehetett vállalkozni a szocializmus bevezetése előtt. Az 1946-47 körül készült képen az ötéves Ingeborg látható a hármashatárhegyi vitorlázórepülőtéren. (Fotó: id. Kieselbach Vilmos / FORTEPAN)

Ifjabb Kieselbach Vilmos vitorlázórepülős szemüvegben a tizennegyedik születésnapján, 1947-ben. A vitorlázás hobbi volt, a kamaszodó fiú ebben az időben tanfolyamra járt a hármashatárhegyi bázisra, de soha nem lett belőle repülős, mert az apja ellenezte a veszélyes sportot, és azt sem akarta, hogy ezen keresztül esetleg a hadsereg közelébe kerüljön. A kép hátterében látható Riadó utcai lakás berendezése és a torta mutatja, hogy a Kieselbachok az anyagi nehézségek ellenére a háború utáni években is fenn tudták tartani polgári életmódjukat. A fotóról háttérismeret híján senki meg nem mondaná, hogy nem az ostrom előtt készült. (Fotó: id. Kieselbach Vilmos / FORTEPAN)

Ifjabb Kieselbach Vilmos 1947-ben barkácseszközökkel. A családban a manuális készség erős volt, id. Kieselbach Vilmosnak például a könyvkötészet volt a hobbija. Fia szabadalmi ügyvivő lett, majd német nyelvtudásának köszönhetően a szocializmusban német cégek hazai képviselőjeként dolgozott. Kieselbach Tamás elmondása szerint az erős német kötődés, a nyelvtudás, az utazások, a kinti rokonság, a hazahozott német termékek mindvégig egyfajta nyugati levegőt biztosítottak, akkor is, amikor a vasfüggöny miatt Magyarország a legzártabb volt. (Fotó: id. Kieselbach Vilmos / FORTEPAN)

A két gyerek, Vilmos és Ingeborg 1947-ben a Riadó utca 2/a számú villa udvarán. Vilmos a Vasasban volt tornász, de a húga a hagyomány szerint még ügyesebb volt. Ingeborg fiatalon, 1966-ban emigrált Svédországba, ahol a Stockholmi Egyetem kémiaprofesszora lett, ma is ott él. (Fotó: id. Kieselbach Vilmos / FORTEPAN)

A Kieselbach család 1950-ig egy bérelt lakásban lakott Pasaréten, a Riadó utcában. A fotó ennek a villának a kertjében készült az összetolt kerti bútorok fölött átugró ifj. Kieselbach Vilmosról. A háború előtt id. Kieselbach Vilmos vásárolt egy telket Pasaréten, ahova családi házat akart építeni, de az ostrom után erre már nem volt pénzük, ezért a bérlésnél maradtak. (A telket a 60-as években adták el.) Amikor a Riadó utcából végül menniük kellett, a képen látható vas kerti bútorokat is magukkal vitték. A család erősen kötődött Pasaréthez, ahol korábban a Sebesta-szülők is éltek, ezért nem mentek messzire: a Pasaréti út 16. szám alá költöztek át. (Fotó: id. Kieselbach Vilmos / FORTEPAN)

Kieselbach Ingeborg a szomszéd gyerekekkel a Riadó utcai villa egyik teraszán 1947-ben. A család fogékony volt a modern szellemi áramlatokra, a kislányt beíratták Karlócai Mariann 1948-ban nyitott magánóvodájába, amit hivatalosan gyermekfoglalkoztatónak neveztek. Itt a hagyományos oviktól eltérő reformpedagógiai módszereket alkalmaztak: "Reggel csak szabad játék volt, majd leültünk dolgozni. Hétfőn mindig tornával kezdtem, a többi napokon rajzolás, festés, gyurmázás. Minden rajzra ráírtam a gyermek nevét és elmeséltettem, hogy mit rajzolt. A fantáziajátékokat sokkal többre becsülöm mindennél. Szabad játékunk alatt a gyermek bármit kivehetett, bármit csinálhatott" - mesélte egy visszaemlékezésben Karlócai Mariann. (Fotó: id. Kieselbach Vilmos / FORTEPAN)

Családi diavetítés 1948-ban a Riadó utcai lakásban, a képen a két gyerek és édesanyjuk, Sebesta Gladys. A háttérben a falon kassai látképek, az elődök portréi, a családi hagyományőrzés bizonyítékai. Gladys nagymama németórákat adott, és legendás kekszeket sütött. Egy hónappal a századik születésnapja után halt meg 2012-ben, élete legvégéig fitt és aktív maradt, rendszeresen úszott és tornázott. (Fotó: id. Kieselbach Vilmos / FORTEPAN)

A család élete újabb fordulatot vett, amikor id. Kieselbach Vilmos feladta az önálló autószerelő műhelyt, és 1949. április 5-én belépett a Magyar Gyárépítési Vállalat kötelékébe. Addigra gyakorlatilag befejeződött az átmenet, Magyarország sztálinista diktatúra lett, az önálló vállalkozás lehetőségei bezárultak. Szaktudásra viszont az új rendszernek is szüksége volt, Kieselbach Vilmos pedig értett a kocsikhoz és a fotózáshoz, mindkettőnek hasznát vette. Sok más polgári családhoz hasonlóan a Kieselbachok is megtalálták a módját, hogyan lehetett túlélni az új körülmények között. Id. Kieselbach Vilmos azon a nyáron a mohácsi kombinát építkezésénél volt a szállítási, anyagbeszerzési és anyagnyilvántartási osztály vezetője. A képen látható kamaszfiát is magával vitte, aki ott motorozni tanult. A háború előtt id. Kieselbach Vilmosnak Harley Davidsonja volt. (Fotó: id. Kieselbach Vilmos / FORTEPAN)

Id. Kieselbach Vilmost már 1949 szeptemberében áthelyezték az állami vállalat budapesti központjába. 1952-től a Földmunkát Gépesítő Vállalatnál dolgozott, egy évvel később a munkavédelmi iroda vezetője lett. A fényképezés hobbiból idővel megélhetéssé alakult, és egyfajta védelmet is nyújtott: ipari berendezéseket fotózott, és kapott egy saját kis labort a Honvéd utcában, ahol nagy mennyiségben tudott privát fényképeket is előhívni. A pingpongozó Ingeborgot ábrázoló kép 1954-ben készült az apa munkahelye, a 21. számú Építőipari Tröszt balatonalmádi üdülőjében. (Fotó: id. Kieselbach Vilmos / FORTEPAN)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!