Mennyi minden történhet egy utcasarkon, nézzék csak!
![fortepan 192951](https://kep.index.hu/1/0/3324/33247/332474/33247456_422e7aba584a86b172f1592a930e8ebd_wm.jpg)
Az 1912-ben született szerző a háború után kezdett el aktívan fotózni. 1950-ben, ahogy ő fogalmazott „bekapcsolódott a fotóamatőr mozgalomba”, és évtizedekig vezette a Tungsram Fotókört, majd párhuzamosan az Óbudai Fotóklubot is. Mindkét körben fotós kirándulásokat és kiállításokat szervezett, szakcikkeket írt, de a mi történetünk szempontjából fontosabb, hogy fotózott. A halála után fennmaradt, 1955–1983 között készült negatívokat a szerző Kanadában élő fia osztotta meg velünk. Az 1965 előtti időszak sajnos csak hiányosan maradt fenn, de a későbbi évek teljesnek mondhatóak. A negatívtartó-tasakokra írt számokból látható, hogy szinte hetente fotózott valahol a szerző. Körülbelül 30 000 fotóról van szó, amiből 1700 kép került föl a Fortepanra.
Kriss Géza világa egy fura keverék: geometriából, kontrasztokból, meleg fényekből és érzelmekből áll. Jellemző nézőpontja a felülnézet (ablakból, toronyból, teraszról fotózott). Rajonghatott a kortárs építészetért. (Fura, de az általa lefotózott épületeket mára vagy átalakították, vagy lebontották, vagy sebként kerülgetik a városlakók). Sok képet készített teleobjektívvel (visszatérő motívuma pl. az úttest és a zebra), de igazi streetfotósként is megjelent: járókelők, kártyázók, piaci kofák tűnnek fel a fotóin. Nagyon szépek a lépcsőházakban, járdákon készült ellenfényes képei. Konstruktivista nézőpontok lakótelepekről, közben pedig gyerekek mindenfelé, játszótereken, grundokon, tornapályákon. Kedvelte a vizes, tükröződő aszfaltot, úgy képzelem, hogy ha elkezdett esni az eső, már vette is a fotóstáskáját. A sokfelé kanyargó életmű visszatérő helyszíne a Práter utca, a szerző ablaka, ahonnan időről időre fényképezett utcai jeleneteket. A tűzifást, a szódást, a tócsákat kerülgető, havat lapátoló embereket. Mennyi minden történhet egy utcasarkon, nézzék csak!
![1966](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331834/33183488_f458d80735c778983414afd48b67dcdb_wm.jpg)
![1968](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331834/33183460_f41b17716a81dc43621b467afe4df478_wm.jpg)
![1968](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331834/33183464_6585bc8626aed6f22d5071c3b0bb4655_wm.jpg)
![1968](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331834/33183458_0f2e31c9b8d7c3314dd5bf2ce4a60b1c_wm.jpg)
![1968](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331834/33183472_9b312bdcd4e4cd3fba83258e87eb0262_wm.jpg)
![1968](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331834/33183470_86dae4ee380913dd93c9e8ca313104db_wm.jpg)
![1972](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331833/33183392_ab62d6fa3e3e50fb77edaa4205910017_wm.jpg)
![1972](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331834/33183408_c365c4110a6580f4d63b04f1cc78c327_wm.jpg)
![1976](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331833/33183372_a1df3f8e9f6608aa30ec5edd86e5ea87_wm.jpg)
![1973](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331833/33183382_a51583af7de4b6dc3b43ae771bab29ac_wm.jpg)
![1971](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331834/33183434_266b5fb45d3d34a44623459bd3987122_wm.jpg)
![1970](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331834/33183452_355c71e6fbe942855236bc51b8c07b35_wm.jpg)
![1973](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331833/33183394_14bd5c61ea5ca3314c2520a77152495a_wm.jpg)
![1976](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331833/33183380_645354a3ca5eac3e0229fad34ae60f5f_wm.jpg)
![1978](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331833/33183362_9c5e50b5a082e0feb0ac72630d78ea56_wm.jpg)
![1973](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331833/33183384_1d024b9f57decfc7475864af785bda09_wm.jpg)
![1980](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331833/33183332_ad42d13cbc0b3fd74512d916ca88d560_wm.jpg)
![1979](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331833/33183338_928eb7943ac8015c0d068d8dc46196f8_wm.jpg)
![1976](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331833/33183374_65944a3bc4518d33dd71073d1abe7357_wm.jpg)
![1979](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331833/33183340_b2bd7f6581d2ebd0c9e8e5e5e38c6647_wm.jpg)
![1978](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331833/33183348_3c3a84211d43b2bc97911a6467300880_wm.jpg)
![1978](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331833/33183344_361378f9924dea1d1d3ec845fee4336e_wm.jpg)
![1981](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331833/33183330_c130af846b95ade438f8fd81fef373e4_wm.jpg)
![1983](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331833/33183326_c5268c3ff9ad89e9a84383aaf52faecb_wm.jpg)
![1978](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331833/33183352_2d917a5c3a483344cb82495b15439ba6_wm.jpg)
![1972](https://kep.index.hu/1/0/3318/33183/331834/33183422_ea834f24dc6fdd99ecd13aef6edc899e_wm.jpg)
Hiába nézegetem Kriss Géza képeit hónapok óta, nem jövök rá, mire is készült valójában. Jók az életképei – szeretett volna hivatásos fotóriporter lenni? Volt szeme az építészethez – elment volna képeslapfotósnak a Képzőművészeti Alaphoz? Vagy a helyén volt az Óbudai Fotóklubban, és nem bánta, hogy csak „amatőr”? Valószínűleg szerethették a tanítványai, a Tungsram, meg az Egyesült Izzó munkásai. Hogy nála tehetségesebb fotós lett volna közöttük, azt kétlem. Egyértelmű, hogy az év nagy felfedezése – nekem – Kriss Géza!
Tamási Miklós
Rovataink a Facebookon