Végtörleszthetnek a lízingesek is
253 igen szavazattal, 7 tartózkodással, ellenszavazat nélkül elfogadta a parlament a gazdasági bizottság javaslatát, így a lakóingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződéssel rendelkezőkre is.
Az előterjesztő a végtörlesztés kiterjesztését a lakáscélú pénzügyi lízingügyletekre azzal indokolta, hogy a lakáscélú devizahitelezés hátrányos következményeit elszenvedő, kiszolgáltatott csoportok mindegyike élhessen a végtörlesztés lehetőségével.
A módosítás értelmében az ügyfelek díjmentesen kaphatnak tájékoztatást a végtörlesztés várható összegéről, de ez nem minősül végtörlesztési igénybejelentésnek. Emellett pontosították a központi hitelinformációs rendszerhez kapcsolódó adatkezelési és tájékoztatási szabályokat, hosszabb időt biztosítva az adatok feltöltésére.
A rögzített árfolyamon történő végtörlesztésről szóló törvényt szeptember 19-én fogadta el az Országgyűlés, a törvény október 1-jén lépett hatályba. Kormánypárti politikusok korábban azt mondták, két-háromszázezer embernek segíthet, de egy Matolcsy-levél szerint csak nagyjából százezren tudják igénybe venni.
A törvényt az elfogadása óta már módosították, illetve felmerült a jogszabály pontosításának igénye is. Emellett, miután várhatóan nem tudnak vele tömegeknek segíteni, kormányzati és kormánypárti körökben vizsgálják a rendszer kibővítésének lehetőségét is, habár még minisztériumi szakvélemény is leírta, hogy a mostani szabályozás is borítékolhatóan jogellenes.
A kedvezményes árfolyamon való végtörlesztés lízingesekre való kiterjesztése meglepő annak fényében, hogy Matolcsy György nemezetgazdasági miniszter korábban egy írásbeli válaszában mégelutasította ennek lehetőségét.
Mint fogalmazott, a végtörlesztési konstrukcióval az otthonok elvesztésének kockázatát kívánják minimalizálni és nem az otthonteremtést elősegíteni, így csak azoknak az adósoknak biztosít segítséget a jogszabállyal, akik a kölcsönt a tulajdonukban lévő lakóingatlanra vették fel. A lízing esetében azonban az ingatlan tulajdona a lízingbeadónál marad, a lízingbevevő csak az ingatlan használati jogát szerzi meg egy bérlethez hasonlóan.