Nem minden rezsi csökkent 10 százalékkal

2013.01.04. 13:29

Nem mindenhol éri el az áramszámlák csökkenése a 10 százalékot, csalódniuk kell például azoknak a takarékos fogyasztóknak, akik már korábban áttértek az úgynevezett két zónaidős tarifára, írja a Napi Gazdaság.

A január 1-jétől érvényes lakossági, egyetemes szolgáltatásbeli áramtarifákat több szolgáltató − így például az Elmű és az EDf Démász − is ismerteti honlapján. Ezek alapján az energiaárak, valamint az elosztói, illetve rendszerhasználati díjak egyöntetű csökkenésének eredményeképp hozzávetőleg 10,1 százalékkal mérséklődnek a bruttó áramdíjak a korábbiakhoz képest, legalábbis az egy zónaidős tarifáknál.

Az Elmű-Émász csomagját két zónaidős mérőórával rendelkező lakossági fogyasztók vehetik igénybe, és jelentős megtakarítást érhetnek el az éjszakai időszakban, amennyiben éjszaka működő villamos berendezést üzemeltetnek. Az ő esetükben a bruttó (csúcs- és völgyidőszaki) áramdíj mindössze hozzávetőleg 4,1, illetve 5,4 százalékkal mérséklődik januárban. Vagyis csúcsidőszaki fogyasztásukért − összehasonlítva az egy zónaidős, A1-es árszabással − idén januártól az eddigieknél nagyobb prémiumot kell fizetniük, illetve jelentősen zsugorodik az éjszakai vételezés árelőnye is, írja a lap.

A villanyszámlánál többnyire jóval nagyobb havi kiadási tételt képviselő gázszámláknál teljesül a 10 százalékos árcsökkentési ígéret a lapnak a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete alapján végzett számításai szerint. Az országosan egységes alapdíjnál ugyan alig érzékelhetően túl is teljesül a 10 százalékos csökkentési ígéret, ez azonban csak a számla kis részét teszi ki, az annak zömét adó, egyes szolgáltatási területenként eltérő gázdíj 8,2−8,5 százalékkal lett alacsonyabb, ezt kerekíti ki 10 százalékra a biztonsági készletezési díj háztartások számára való eltörlése.

A Napi Gazdaság szerint a távfűtés esetében jóval egyszerűbb a képlet, mivel a rendelet egyszerűen úgy fogalmaz: "a lakossági felhasználó (...) a 2012. november 1. napján alkalmazott szolgáltatási díjnál 10 százalékkal alacsonyabb összegű, legmagasabb hatósági árnak minősülő szolgáltatási díjat köteles fizetni".

A csaknem négymillió háztartást érintő rezsiköltség-csökkentésről december 12-i ülésén döntött a kormány. Giró-Szász András kormányszóvivő akkor azt hangsúlyozta: a szolgáltatóknak kell viselniük a terheket, azokat nem háríthatják át. Úgy vélte, a szektor 1995-ös privatizációjában részt vevő cégek az elmúlt 17 esztendőben évente átlagosan húszszázalékos nyereségre tettek szert, így a befektetés már 3,5-szer megtérült nekik.