Megszavazzák a trafiktörvényt
A trafikrendszer hosszú távú működőképességének biztosításával indokolta Lázár János, hogy cigarettán és szerencsejáték-termékeken kívül más árucikkeket is lehessen forgalmazni a nemzeti dohányboltokban.
A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ezt azzal kapcsolatban mondta hétfőn az MTI-nek, hogy a parlament a nap folyamán szavaz a trafikok termékkörének kibővítéséről. Szavai szerint a magyar kormány tiltakozni fog, ha az Európai Unió liberalizálja a dohánytermékek nemzetközi internetes értékesítését.
Lázár János elmondta, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetője, Gyulay Zsolt kereste meg a kormányt azzal a kéréssel, hogy bővítsék a nemzeti dohányboltokban forgalmazható termékek körét, mert több szakmabeli szervezet is jelezte, ha a trafikok csak dohányárut és hozzá kapcsolódó kiegészítőket árulhatnak, abból nehezen tudják majd fenntartani magukat. "Miközben az előterjesztők mindig hangsúlyozták, nem busás jövedelmezőségű üzlet a trafik, természetesen fontos minden megoldásra nyitottnak lenni azért, hogy a trafikrendszer hosszú távon is működőképes legyen" - hangsúlyozta az államtitkár.
A dohánytermékek kötelező árréséről szólva közölte: a jogszabállyal főként a fiatalok hatékonyabb védelme volt a céljuk, és így eredetileg nem szándékoztak beavatkozni a dohánygyártók és a kiskereskedők közötti szerződéses viszonyokba. A kormány azt remélte - magyarázta -, hogy a piac megoldja ezt a kérdést is, hiszen több gyártó már előre jelezte: hajlandó lesz több árrést biztosítani a kiskereskedőknek.
"De tény az is, a kormányzatnak megvannak a jogi eszközei arra, hogy előírja a minimális kiskereskedelmi árrést" - hívta fel a figyelmet, példaként említve, hogy Olaszországban, Franciaországban kötelezően 10 százalékos, Spanyolországban 8,5, Ausztriában pedig csaknem 13 százalékos árrést írtak elő. Azaz "ha a dohánylobbi a kiskereskedőknek adott alacsony árréshez való görcsös ragaszkodással reméli ellehetetleníteni a trafikrendszert, akkor ki kell ábrándítanom őket: ennél jóval nehezebb feladattal is megküzdöttünk már" - mondta a politikus.
Így a dohányboltok - a már korábban elfogadott szerencsejáték-termékek mellett - szeszes italt, energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőitalt, valamint újságot is árulhatnak, és egyébként akár már májusban megkezdhetik működésüket.