Miért kell rendőröket küldeni Simorra?

„Valamit találni kellett, hogy még egyszer beleköthessenek Simor Andrásba. Talán azt gondolhatják, ha sikerül megmutatni, hogy milyen rossz és felelőtlen volt a távozó jegybanki vezetés, akkor könnyebb lesz elterelni a saját MNB-elnökjelöltjük hiányosságait vagy alkalmatlanságát” – egy névtelenséget kérő forrásunk véleménye ez, de piaci és banki körökben a többség hasonlóan látja azt az eljárást, amit az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelzésére a Fővárosi Főügyészség kezdeményezett az MNB-vel szemben.

A főügyészség ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés gyanújával indított eljárást, az ügy most a rendőrségnél van. Névtelenséget kérő forrásaink többsége szerint a feljelentés egyszerű boszorkányüldözés, aminek az egyetlen célja Simor András jegybankelnök lejáratása.

Persze akad, aki máshogy gondolja. „Az MNB megszegte a hitelintézeti törvény egyik paragrafusát, amikor a hét legnagyobb kereskedelmi bank bizalmas pénzügyi adatait többször is átadta a Nemzetközi Valutaalapnak. Ezzel kiszolgáltatottá tette a magyar pénzügyi közvetítőrendszert, ami az ország és a pénzintézetek elleni spekulációkra teremthetett lehetőséget” – hallottuk egy szintén névtelenül nyilatkozó forrásunktól a másik oldal álláspontját.

Megint mi van?

Az Állami Számvevőszék napokban publikált jelentése szerint a helyzet a következő: a jegybank a 2008 őszi IMF-hitelmegállapodás megkötése után több alkalommal is olyan adatokat adott át az IMF-nek a hét legnagyobb magyarországi bank pénzügyi helyzetéről, amik elméletileg titkosak voltak és az üzleti titok kategóriájába tartoztak. A hitelintézeti törvény – amit az ÁSZ szerint az MNB megszegett – tényleg kimondja, hogy ezeket az adatokat a jegybank a nemzetgazdasági minisztert leszámítva senkinek nem adhatja tovább.

Az ügy azonban ennél összetettebb. Ami például külön érdekes, hogy a kifogásolt adatszolgáltatás több évvel ezelőtt, még az előző kormányok idején történt, ezért a dolog felmelegítése, illetve annak az időzítése meglehetősen furcsa. De mi is történt 2009-ben?

Máshol ez nem is lenne téma

Az MNB a szóban forgó kényes banki adatokra egyszerűen azért láthat rá, mert a monetáris politikai és pénzügyi stabilitási feladatai ellátásából következően ezek minden egyes bankból befutnak hozzá.

A kereskedelmi bankok számlát vezetnek az MNB-nél, ott tartják a kötelező tartalékukat, fölösleges, a hitelezésben éppen nem szükséges pénzeiket pedig kéthetes jegybankkötvényben és egynapos betétben tárolják itt. Ha a piaci folyamatok akadozása miatt – ilyenekre 2008-2009-ben sok példa volt – a bankok nem jutnak kellő mennyiségű devizához, a jegybank ebben is tud nekik segíteni saját tartalékai terhére, illetve nemzetközi jegybanki megállapodásainak köszönhetően. Rázós helyzetekben tehát a jegybank végső hitelezőként a gazdaság és pénzügyi rendszer utolsó védőbástyája, amihez elengedhetetlen a piaci, banki folyamatok folyamatos és késleltetésmentes monitorozása.

Az ÁSZ szerint az így begyűjtött pénzügyi adatok egy részét adta át a jegybank a Valutaalapnak. Az adatszolgáltatás azért csak a legnagyobb bankokat érintette, mert a magyar bankrendszer egészének a stabilitása a legnagyobb mérlegfőösszeggel rendelkező pénzintézetek stabilitására épül, hiszen ők uralják a piac nagyon nagy részét.

Dominóhatás

Ezen bankok valamelyikének sérülékenysége dominóként szaladhat végig a rendszeren, ami aztán a régiós országokra átterjedve akár nagyon súlyos globális bankpánikot is okozhat. Ennyi év távlatából most kicsit hihetetlennek is tűnhet ez a lehetőség, de ne feledjük, hogy a 2008 őszén elmélyülő globális pénzügyi válság a pénzügyi szektorból indult, és akkor reális veszélynek tűnt, hogy az EU-ból Izland után másodikként az IMF-hez forduló Magyarország bankrendszerének összeomlása a szomszédos országokat is visszafordíthatatlanul komoly válságba sodorja.

A ma gyakran kritizált IMF-hitellehívás mögötti egyik fő mozgatórugó is ez volt (a devizaválságban kellett az országnak az IMF-től kapott deviza), az akut pánikban sem az akkori kormány, sem az MNB, sem pedig a Valutaalap nem merte felvállalni a tavalyihoz hasonló taktikázást, mindennél fontosabb volt a stabilitás - és tegyük hozzá, hogy a hitelfelvétel nem csak a leggyorsabb és legbiztonságosabb, hanem az egekbe szökő állampapírhozamok miatt a költségvetés szempontjából a legolcsóbb megoldás is volt egyben.

Tudni akarták, mire adnak pénzt

Ez volt tehát az a környezet – és az ezt követő egy-két, részben még hasonló év –, amiben az IMF bizalmas banki adatokat kért a Magyar Nemzeti Banktól. A Valutaalap érthető módon nem egyesével ment a kereskedelmi bankokhoz, hiszen a hitelt sem közvetlenül a kereskedelmi bankoknak, hanem az országnak adta – a pénzből pedig néhány kereskedelmi banknak is jutott, ezek célja egyrészt a hitelezés felpörgetése lett volna, de aztán az érintett bankok gyorsan visszafizették a kölcsönöket, mert éppen az olcsó hitelek sem kellettek senkinek.

Az MNB logikus módon azért nem csak az IMF-programban érintett bankok adatait adta ki, mert azok nem tükrözték volna megfelelően a magyar pénzügyi rendszer egészének a kockázatait. Ne feledjük: hiába van egy nagybank pénzügyileg rendben, ha egy vagy két alaposabban nem vizsgált társa bedől, az szélsőséges esetben a stabil pénzintézeteket is elmoshatja. És máris jön az emlegetett dominóhatás.

Spekulálni lehetett-e vele?

Az átadott számsorok azonban nem is igazán alkalmasak arra, hogy azok alapján – adott esetben több nap késéssel, az adatok feldolgozása és kiértékelése után – valaki spekulatív támadást indítson egyes bankok vagy éppen a forint, illetve az állampapírok ellen. A bankrendszer likviditási helyzetét jelző számoknak nagyjából csak egyetlen napig lehet piacmozgató hatásuk, hiszen ha a számsorok valahol komoly bajt jeleznek, ott meglehetősen gyorsan megtörténhet a jegybanki vagy más jellegű beavatkozás.

Egyik névtelenül válaszoló forrásunk szerint ezek a kérészéletű számok nem indíthatnak el spekulatív mozgásokat, és nem is minősülnek üzleti titoknak. A miniszterelnök szava járást használva „IMF-tagországként” miért is kellene titkolnunk ezeket az adatokat, miközben éppen a Valutaalap segít ki bennünket? Úgy tudjuk, a Nemzetközi Valutaalap szükség esetén, ha valamiért fontosnak ítéli, más országoktól is rendszeresen lekérdezi a bankrendszer állapotát jellemző számsorokat, sok más bizalmas információval együtt, ezek nélkül ugyanis nem tud segíteni, hiszen nem tudhatja, hogy hol van a baj. „Ez lenne az együttműködés lényege, ez a Valutaalp munkája, nem?” – hallottuk.

Az, hogy ezek az információk mégsem nyilvánosak és bárki számára elérhetőek, az egyszerű óvatosság miatt van: nehogy nagy baj esetén az adott országon belül, a lakosság irányából érkező esetleges bankpánik és betétkivonási hullám maga alá temesse a rendszert. Ezért csak azok értesülhetnek az esetleges rendszerszintű bajokról, akik utána nem pánikot keltenek, inkább ellenkezőleg, képesek lehetnek megelőzni azt.

Akkor miért lett ez ügy?

Az ÁSZ szerint a kifogásolt adatkezelés 2009-2010-re esett, a probléma pedig a bizalmas adatok átadása volt törvényi felhatalmazás és írásos engedélyek beszerzése nélkül. A számvevők megállapításai egyébként részben rendben is vannak. Az MNB is elismerte, hogy valóban voltak hiányosságok az adatszolgáltatás időszakában: leegyszerűsítve annyi, hogy nem papírozták le a bankokkal a pénzügyi adataik továbbadását. (Miután az ÁSZ ezt jelezte, Simorék – igaz utólag –, de egyből intézkedtek a megfelelő engedélyek beszerzéséről.)

Mindezért feltételezhető, hogy az egészből nem szimplán azért lett ügy, mert hiányzik pár pecsét és aláírás bizonyos papírokról, és nem is azért, mert a jegybank a hivatali utak megkerülésével törvényi előírásokat sérthetett.

Ezeknél talán lényegesebb, hogy egyesek szerint mindez jó alkalmat adhatott a magyar pénzügyi rendszer, és ezen keresztül az egész magyar gazdaság spekulatív megtámadására. Mindez pedig jól illik a kormányzat elmúlt bő egyéves kommunikációs stratégiájába. Ebből a megközelítésből szintén fontos – és a politikai logika mentén hasznos is – rámutatni a felelősökre, Simor pedig távozó elnökként pont kapóra jön.

A vizsgálat kapcsán azért is merülhet fel az politikai szinten meghozott döntés gyanúja, mert egy hete az ÁSZ elnöke még úgy nyilatkozott, hogy nem lát okot a büntetőfeljelentésre. Ehhez képest az ügy ma már a rendőrség asztalán van.

Egyik forrásunk arra azért figyelmeztetett, hogy az ügyészség nem banktitokra, hanem üzleti titokra hivatkozva indított eljárást, ezt pedig a törvények sokkal kevésbé szankcionálják szigorúan. Ezért is tűnik úgy, hogy nem maga az eset a fontos, hanem a ráépített kommunikációs ziccerhelyzet kihasználása.

Hogyan vizsgálódik az ÁSZ?

Legalább ilyen érdekes kérdés, hogy miért pont most, több évvel az események után került napirendre ez az egész – a jegybanki elnökcsere előtt szűk egy héttel.

Ehhez érdemes tudni, hogy az ÁSZ szabályossági ellenőrzéseket és eredményességi ellenőrzéseket is tart. A közpénzek költése és hatékony felhasználása, ami kapcsán az ÁSZ-t a legtöbbször emlegetni szoktuk, csak az utóbbi vizsgálat esetén fontos. Az MNB ebben az ügyben a szabályossági ellenőrzést kapta a nyakába, aminek a törvényes működés vizsgálata a lényege.

Az ÁSZ ezeknél az ellenőrzéseknél lényegében mintákat vesz az MNB dokumentumaiból és adatrendszereiből. Az egyik ilyen mintavételnél találtak rá az adatkiadás nyomaira.

Úgy tudjuk, mindez több hónapja történt, az ügyészségnek pedig már akkor jelzést küldtek, hogy álljon rá az ügyre. Az ügyészség történetesen éppen most befejezte a vizsgálódást, aminek a megállapításai – miszerint indulhat a rendőrségi eljárás – az ÁSZ-elnök múlt heti szavaival éppen ellentétesek.