Rezsicsökkentés 2.0: szavazott a parlament
A parlament döntött a szemétszállítás, a víz és a csatorna díjának csökkentéséről, és már a ház előtt fekszik a PB-gáz árának mérséklését rögzítő javaslat is, amely szerint június 1-jétől - a tavaly december 31-i árakhoz képest - ugyancsak tíz százalékkal lehet olcsóbb a lakossági tartályos és vezetékes PB-gáz, valamint a 11,5 kilogrammos gázpalack ára.
Az ígéretek szerint félév végéig csökkentik a kéményseprés és a szennyvízszippantás díját is, utóbbit hatósági árassá teszik. A hétfőn elfogadott javaslat törvényben rögzíti a januári távhő-, áram- és gázárcsökkentéseket is, valamint azt, hogya hibás számla esetén tízezer forintos kötbért lesz köteles fizetni a szolgáltató az ügyfélnek. Ez a kitétel a javaslat szövege szerint egyébként a szemétszállításra nem vonatkozik.
A szemétszállítási díjaknál a 2012. áprilisi árakat venné az idén július 1-jétől esedékes 10 százalékos csökkentés alapjául. Eszerint a szolgáltatók júliustól a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szemétszállításért. Az indoklás szerint ez a megoldás azért szükséges, mert tavaly április és december között több helyen nagyobb mértékben emelkedtek az árak.
Ellenzéki képviselők korábban a csökkentés sávos bevezetését javasolták, szerintük ugyanis igazságtalan az egységes, tízszázalékos mérséklés, a megtakarítás háromnegyede a lakosság legtöbbet fogyasztó egynegyedénél csapódik le. Az egyik zárószavazás előtt beadott szocialista módosító javaslat arra tett javaslatot, hogy a csökkentés mértéke legyen 50 százalékkal nagyobb a lakossági földgáz- és áramfogyasztók számára az átlagfogyasztás mértékéig. A módosító javaslatot nem szavazták meg.