Elszámolta magát a kormány

A gazdasági minisztérium több intézkedés, így a kisvállalati adónemek, a munkahelyvédelmi akcióterv és a közbeszerzési törvény finomhangolásán dolgozik, de az adórendszerben nagyobb átalakításra már nem kell számítani, mondta a nemzetgazdasági miniszter a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 52. küldöttgyűlésén.

Varga Mihály előadásában azt mondta: a kisvállalkozásokat érintő adók, így a kisvállalati adó (kiva) és a kisadózó vállalatok tételes adója (kata) tekintetében a kormány kissé túlbecsülte az átlépők várható számát. "Elképzelhető, hogy kis finomhangolást végzünk ezen a területen" - mondta, hozzátéve, hogy ez ügyben a Nemzetgazdasági Minisztérium szakértői egyeztetnek majd a kereskedelmi kamara képviselőivel. A munkahelyvédelmi akciótervet a kormány úgy szeretné kibővíteni, hogy a foglalkoztatás lehetővé váljon azoknál is, akiknél valamilyen adminisztrációs okból nem sikerült azt megoldani.

Az új közbeszerzési törvényről azt mondta, az csak részben váltotta be a kormány jelentős várakozásait. Kedvező elmozdulásnak nevezte ugyanakkor, hogy tíz közbeszerzési eljárásból nyolcat hazai mikro-, kis- és középvállalkozás tudott megnyerni. Varga Mihály előadásában elismerte, hogy a pénztárgépek adóhatósági bekötésével kapcsolatos szoftverfejlesztésben van némi csúszás, de a kormányzati szándék változatlan, és a rendszer elindításának június 30-i határidején nem kívánnak változtatni. A pénztárgépek üzemeltetőinek, ha önhibájukon kívül esnek késedelembe - a törvényi előírásoknak megfelelően - nem kell büntetéstől tartaniuk.

A magyar gazdaság első negyedévi teljesítményét értékelve elmondta: már látszanak biztató jelek, hiszen a "gazdaság már nem lefelé megy, hanem kis növekedés van". Azonban senki ne gondolja azt, hogy már hátra lehet dőlni - figyelmeztetett a miniszter.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08