Tíz százalék alatt a munkanélküliség

2013.09.27. 09:17 Módosítva: 2013.09.27. 09:56

3 millió 980 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma június–augusztusban a KSH friss adatai szerint, ami történelmi csúcs. A 15–74 évesek körében a foglalkoztatottak száma 66 ezer fővel magasabb, mint egy évvel korábban.

A munkanélküliek száma kissé tovább csökkent, 439 ezer főre, de már ez is elég volt ahhoz, hogy picivel 10 százalék alá kerüljön a munkanélküliségi ráta. A június-augusztusi időszakban tehát 9,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta, ami utoljára még 2009-ben volt egy számjegyű.

A munkanélküliség azért nem csökken úgy, ahogy a foglalkoztatottság emelkedik, mert a kormányzati intézkedések (például a szociális rendszer és a nyugdíjak szigorításának) hatására egyre többen mennek vissza a munkaerőpiacra.

Created with Highcharts 4.0.1Foglalkoztatottak száma és munkanélküliség 2008-2013ezer fő és százalék; forrás: KSH2009január–március2009február–április2009március–május2009április–június2009május–július2009június–augusztus2009július–szeptember2009augusztus–október2009szeptember–november2009október–december2009 november–2010. január2009december–2010. február2010január–március2010február–április2010március–május2010április–június2010május–július2010június–augusztus2010július–szeptember2010augusztus–október2010szeptember–november2010október–december2010november–2011. január2010december–2011. február2011január–március2011február–április2011március–május2011április–június2011május–július2011június–augusztus2011július–szeptember2011augusztus–október2011szeptember–november2011október–december2011november–2012. január2011december–2012. február2012január–március2012február–április2012március–május2012április–június2012május–július2012június–augusztus2012július–szeptember2012augusztus–október2012szeptember–november2012október–december2012november–2013. január2012december–2013. február2013január–március2013február–április2013március–május2013április–június2013május–július2013június–augusztus2013július-szeptember01 0002 0003 0004 0005 0006 00099,501010,501111,5012

A mostani nyári időszak a szezonális foglalkoztatás szempontjából egyébként is kedvező, ősszel általában újra emelkedni szokott az állástalanok aránya. Igaz, ez idén változhat. Novembertől ugyanis indul a téli közfoglalkoztatás, amelynek keretében további 200 ezer embert szeretnének foglalkoztatni.

A fellendülő mutatók ellenére továbbra is elmaradás látszik az egymilliómunkahely-számlálón, azon a trendvonalon, ami azt mutatja, időarányosan hol tartunk a 2010-es kampányban ígért egymillió új álláshoz vezető úton. Igaz, a mutató ötödik hónapja javul, de még így is 117 ezerrel van kevesebb állás, mint időarányosan kellene, ráadásul tavaly még csak 84 ezres mínuszban állt ilyenkor a kalkulátor.

  • Munkahelyek száma (2010 augusztus):3 789 400
  • Munkahelyek célszáma (2020 augusztus):4 789 400
  • Aktuális foglalkoztatotti szám:4 000 000
  • Eltelt hónapok száma:39
-114 400
Created with Highcharts 4.0.1Munkahelyek számának alakulásaVárt munkahelyekMunkahelyek számaKülönbség2012. Apr2012. Jun2012. Aug2012. Oct2012. Dec2013. Feb2013. Apr2013. Jun2013. Aug2013. Oct3700k3800k3900k4000k4100k4200k
Created with Highcharts 4.0.12010. Sep2011. Jul2012. May2013. Mar2014. Jan2014. Nov2015. Sep2016. Jul2017. May2018. Mar2019. Jan2019. Nov2020. Sep

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.

március 2., 17:22

  • Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.

március 2., 16:27

  • Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.

március 1., 14:26

  • Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

2 órája

  • Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.

13 órája

  • Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.

március 2., 17:19

  • Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.

március 2., 06:06

  • Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.

március 1., 17:54

  • Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.

24 perce

  • Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.

március 1., 20:46

  • Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita

Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita

Átszakadt a 400-as lélektani határ.

március 1., 09:22

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02

  • Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.

február 28., 11:06

  • Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.

március 1., 11:02

  • Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.

február 28., 11:29

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.

március 1., 09:47

  • Címlapon
Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.

1 órája

  • Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

A megvásárolt termékek árát visszatérítik.

február 28., 12:38

  • Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.

február 28., 12:24

  • Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára

Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára

Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.

február 28., 12:26

  • Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.

4 órája

  • Címlapon
Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv

Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv

Lehet, hogy az Egyesült Államok értetlenkedése ver éket Washington és közel-keleti szövetségesei közé?

13 perce

  • Gazdaság
Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon

Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon

Megálljt parancsolhat az ingatlanpiaci túlárazásnak.

február 28., 17:12

  • Gazdaság
Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése

Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése

Tizenötödik alkalommal rendezték meg Az év irodája versenyt.

február 28., 17:11

  • Gazdaság
Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel

Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel

Hosszú közleményt adott ki a szaktárca a témában.

február 28., 19:13

  • Gazdaság
Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből

Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből

Nyilvánosságra került a negyedik negyedéves jelentés.

február 28., 18:50



Bezárás