Rogán nyilatkozattal védené a rezsiháborút
A rezsicsökkentés védelméről szóló politikai nyilatkozattervezetet nyújtott be Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője. A dokumentum az európai bürokrácia nyomásgyakorlásával szemben védené a rezsiháborút (amit itt Ön is megvívhat a rezsidémonok ellen).
A nyilatkozattervezet azzal érvel, hogy
a közösségi jog semmilyen formában nem tiltja a közszolgáltatások árával kapcsolatos hatósági ármegállapítást, mely az Európai Unió 28 tagállamából 18-ban többféle formában is jelen van. A magyar Országgyűlésnek ki kell állnia azért, hogy Magyarországot, mint az Európai Unió tagállamát, e közösség tagjaként, a többi tagállammal azonos jogok illetik meg és azonos kötelezettségek terhelik. Ezért a magyar Országgyűlés elfogadhatatlannak tart minden olyan törekvést, amely az Európai Uniót létrehozó alapszerződések módosítása nélkül kívánja a közösségi jogot olyan területekre is kiterjeszteni, amelyek egyértelműen tagállami hatáskörbe tartoznak.
![D FO20131007001](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/497/4979/49792/4979268_aad8e7c2e6c95ac0e964ccee901534cf_wm.jpg)
Az egészben az az érdekes, hogy Brüsszelnek valójában nem a kormány rezsicsökkentésével vagy az állami ármegállapítással van baja, és ennek az eltörlését nem is éri Brüsszel. Az EU azt kérte Magyarországtól, hogy az úgynevezett harmadik európai energiacsomag előírásait ültessék át a magyar jogba, ez pedig közvetlenül nem a rezsicsökkentést támadja.
Azt egyébként Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára is elismerte, hogy Brüsszelnek nincs baja a rezsicsökkentéssel, például a rezsicsökkentés kifejezés nem is szerepel a kifogásokat tartalmazó nekünk küldött levélben.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)