Emma
5 °C
23 °C

Házkutatás volt az ex-NAV-os Horváthnál

2013.12.19. 10:52 Módosítva: 2013.12.19. 12:18
Házkutatást tartottak a rendőrök az áfaügyet kirobbantó Horváth Andrásnál. Elvitték a számítógépének a merevlemezét, sok iratot, és a zöld dossziét, amivel a parlamenti bizottsági meghallgatáson is megjelent. Horváth szerint a rendőrök azt közölték vele, hogy személyes adattal való visszaéléssel gyanúsítják.

A rendőrök reggel fél nyolckor jelentek meg a korábbi adóhivatali dolgozó, Horváth András lakásán. Erről a november elején az áfacsalási ügyet kirobbantó Horváth beszélt az Origónak telefonon.

Horváth az Indexnek azt mondta, hogy bármilyen előzetes értesítés nélkül kopogott a Nemzeti Nyomozóiroda négy nyomozója, ő eddig azt sem tudta, hogy nyomozás van ellene. A feljelentést a Közép-Magyarországi Regionális Adóigazgatóság főigazgatója tette jogosulatlan adatkezelés ügyében. Horváth azt mondja, hogy az elhurcolt dokumentumokról semmilyen másolata nem volt, azt viszont jegyzőkönyvben rögzítették, hogy több bizonyítékot is elvittek tőle, ami az ő feljelentésében bizonyíték. 

Úgy tudjuk, több civilszervezet összefogva szimpátiatüntetést szervez délután 16.00-re az ügyészség Markó utca épülete elé, mert felháborítónak tartják, ami történt. 

Horváth András
Horváth András

Iratokat vittek el tőle, benne azt a zöld dossziét is, amely állítása szerint azokat az információkat, cégneveket tartalmazza, amelyek a kiterjedt áfacsalásra, az abban részt vevő vállalkozókra utalnak. Elvitték a rendőrök a számítógépének merevlemezét is.

Horváth szerint átadtak neki egy papírt a rendőrök, amelyben az áll, hogy jogosulatlanul vagy a céltól eltérő adatkezeléssel elkövetett, személyes adattal való visszaélés bűntettének alapos gyanújával gyanúsítják.

Az NNI nyomoz 

Hétfőn egyébként Horváth korábbi feljelentése is célt írt: a Nemzeti Nyomozó Iroda hivatali visszaélés gyanújával rendelt el nyomozást Horváth információira építve. 

Horváth a közelmúltban azzal állt a nyilvánosság elé, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) kivételezett helyzetben tartanak egy jól körülhatárolható adózói kört, amelynek tagjai döntően a kiemelt adózók közül kerülnek ki. A kiskereskedelmi láncoknál és beszállítóiknál szerinte szinte soha nincs áfaellenőrzés, és ha van, az érdemi megállapítás nélkül zárul.

Ez évi 1000-1700 milliárd forint áfabevétel-elmaradást okoz Horváth szerint, egyelőre viszont nem tudni, hogy feljelentéséhez milyen dokumentumokat csatolt. Első olvasatban az ügyészség a feljelentését nem találta elegendőnek, és csak a feljelentéskiegészítés után került abba a helyzetbe az NNI, hogy a nyomozás megindításáról határozhasson. Horváth Andrást kerestük, de egyelőre nem értük el.   

Mi van a parlamenti bizottsággal?

Eközben az LMP-nek is sikerült összegyűjtenie a 78 aláírást, így megalakulhat a NAV-botrányt kivizsgáló parlamenti bizottság, ami az állami adóhatóság 2002 és 2013 közötti, kiemelt adózókkal kapcsolatos gyakorlatát vizsgálja majd.

Nagy kérdés viszont, hogy ennek mi lesz a sorsa. Az alkotmányügyi bizottság ugyanis elfogadott egy olyan módosító indítványt, ami szerint a bizottság csak akkor vizsgálhat egy ügyet, ha azt az ügyészség eredménnyel zárja le. A bizottság tehát ennek megfelelően akkor kezdi meg a működését, ha a vizsgálat tárgyában indult büntetőeljárás büntetőjogi felelősséget állapít meg.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!