A rezsibiztos rászállt a bankokra is
Németh Szilárd rezsibiztos szombaton benyújtotta törvénymódosító javaslatát, amely a bankoknak kötelezővé tenné, hogy tájékoztassák devizahiteles ügyfeleiket arról, mennyit spóroltak meg az árfolyamgáttal – akik pedig nem éltek eddig ezzel, azok mennyit spórolnának.
А javaslat értelmében a bank minden negyedévben köteles az adóst аz árfolyamgátas tartozásról készített kimutatás keretein belül tájékoztatni az árfolyamgát rendszerének köszönhetően megtakarított pénzösszeg mértékéről.
А tájékoztatót jól elkülönített helyen, bekeretezve és а tájékoztató ív többi adatával legalább azonos betűméretben kell feltűntetni. Nagyjából úgy, mint a rezsicsökkentéssel – bár itt legalább nem kell a bankoknak narancssárgával szedni a spórolt forintokat.
Ezen túl a bankok 2014. március 20-ig kötelesek tájékoztatást küldeni minden olyan adósnak, aki jogosult gyűjtőszámlahitelге, de még nem kötött erre vonatkozó szerződést és nem is kezdeményezte annak megkötését. А tájékoztatásra vonatkozó feltételeknek való megfelelést а Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi eljárás keretében vizsgálja – áll a törvényjavaslat indoklásában.