Előd
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Demján beperelte az államot

2014.01.23. 09:48
Demján Sándor már tavaly nyáron jelezte, hogy nem hagyja annyiban a takarékok szerinte pofátlan államosítását. Beváltotta a korábban ígért stratégiáját, pénteken az első tárgyalással el is indul a nagyobbnak tűnő pere az államosításból profitáló Posta, MFB, Takarékbank és a mindezeket támogató felügyelet, az MNB ellen is.

Demján Sándor az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökeként pert indított a Magyar Posta, a Magyar Fejlesztési Bank, a Takarékbank és a Magyar Nemzeti Bank, vagyis az állam ellen. A per első tárgyalása holnap, pénteken lesz, írja az Origo.

Demján már tavaly júniusban erősen kiakadt a takarékok államosításnak megvalósításán. "Láttak már önök olyat, hogy a kisebbségi tulajdonos leváltsa a többségi tulajdonost?" - kérdezte, de olyat is mondott, hogy "ahol lehetőség van, márpedig a törvény a lehetőséget megteremti, ott kétségünk ne legyen, éhes tőkecsoportok próbálják majd a profitcentrumot megszerezni." Többször kiemelte Vojnits Tamás kormánybiztos személyes felelősségét is az ügyben, bár Vojnits szerint igazából nem is történt semmiféle államosítás.

Azt is elmondta, hogy "sokkal nagyobb tűz lesz ebből". A pórul járt takarékok stratégiájaként pedig azt javasolta, hogy betű szerint tartsanak be minden új szabályt, de mellette indítsanak egy pert is a szerintük törvénytelen módosítások ellen. A Takarékbank új alapszabályának elfogadáskor is azt tanácsolták, hogy fogadjanak el mindent, de tüntessék fel, hogy egyébként kényszer alatt cselekedtek.

A takarékok többségét képviselő OTSZ egyéb szabályok mellett erősen kifogásolta például, hogy az állam úgy szerezte meg a többségi befolyást a takarékbankban a Magyar Posta és a Magyar Fejlesztési Bank tulajdonvásárlásával, hogy a takarékoknak csak a piaci ár ötödét fizették ki. "Ez durva kisajátítás, a tulajdonjog megsértése" - fogalmazott akkor Varga Antal ügyvezető igazgató.

Ez történt eddig

A takarékszövetkezeti rendszert radikálisan átszabó törvényt június végén verte át a parlamenten a kormány, rohamtempóban. Eszerint egyesítik az eddigi intézményvédelmi alapokat, és két központi intézmény alá rendelik a takarékszövetkezeteket; az irányítást végző Takarékbankban pedig többségi részedéshez jut az állam (a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Posta). A takarékszövetkezetek vagy belépnek, vagy megvonják tőlük a működési engedélyt.

Azt önmagában kevesen kifogásolják, hogy az állam tehetne valamit a nem túl hatékonyan, egyszerre a tőkebőséggel és -ínséggel működő szektorral. A választott módszer – különösen az állami tulajdonszerzés, és az, hogy a szövetkezeteknek nem hagytak választási lehetőséget – viszont sokaknál kiverte a biztosítékot.

Nem tetszett a törvény Áder János köztársasági elnöknek sem, aki megfontolásra szerdán visszaküldte a törvényt az országgyűlésnek. A törvénygyár nem ült sokáig a feladaton, és gyorsan meg is szavazták a jogszabály módosítását – ami egyébként lényegi változtatásokat nem tartalmaz.