A 2013 utolsó negyedévében regisztrált 2,7 százalékos éves bővüléshez fogható növekedési ütemet utoljára hét éve láthattunk. A negyedéves alapú 0,5 százalékos bővülés kisebb, mint amit a megelőző negyedévben láthattunk, de az előzetes várakozásokat így is meghaladta – írja a Portfolio.hu.
De hogy jött ez ki?
A 4. negyedévben azt láthattuk, hogy az építőipar és a mezőgazdaság két számjegyű bővülést mutatott. Ebben nincs semmi meglepetés, a korábbi adatokból is lehetett rá számítani, hogy az állami megrendelések, a felpörgő EU-forráskiosztás, valamint a jó terméseredmények ezekben a szegmensekben megpörgették a gazdaságot. Kisebb meglepetés viszont az ipari termelés alakulása. Ezen belül főképp a feldolgozóipar jó eredménye nem látszott igazán a havi termelési adatokon. Ehhez képest a negyedéves bővülés 1,2 százalék volt, az éves változás pedig 5,1 százalék.
Kifejezetten jó hír a gazdaság legnagyobb súlyú szektorának, a szolgáltatásoknak az éledezése. Éves alapon 1,3 százalékos volt a bővülés, ami végre fontos hozzájárulást jelentett a GDP-növekedéshez.
A szolgáltatások élénkülésében feltehetően szerepet játszott, hogy a lakossági fogyasztás is magához tért. Éves alapon ugyan még csak 0,5 százalékos a növekedés, de itt a közeljövőben további gyorsulásra számíthatunk. A beruházások hozzáadott értékének gyors bővülését már megelőlegezte a múlt heti volumenadat, itt középtávon már kevésbé lehetünk optimisták. A gyors növekedésben sok az állami, EU-forrásokra alapozott és/vagy választásokra időzített fejlesztés, látványberuházás, ami miatt az év második felében lendületvesztés jöhet.
Mindenesetre most megállapíthatjuk, hogy a belföldi felhasználás érdemben tudta javítani a magyar gazdaság teljesítményét, ami által rövid távon a GDP-növekedés szerkezete javult.