További Gazdaság cikkek
- Pénzkapun léptek át, akik ide tették a forintjukat, és még koránt sincs vége
- A cégek így próbálják meg megoldani, hogy ne kelljen emelniük az árakon
- Brutális számot jelentett be a Mohu: egymilliárd palackot váltottak vissza a magyarok
- Önti a pénzt a lakosságra a kormány, de az autópiac már beindult
- Ismét drágul az üzemanyag, ezúttal a benzinesek foghatják a fejüket
Büntetőfeljelentést tett bennfentes kereskedelem és abban való bűnsegédlet miatt ismeretlen tettes ellen Pápa Levente, az Együtt-PM szövetség politikusa kedden.
Pápa Levente szerint Matolcsy György szakmai alkalmatlansága a pénzügypolitika irányítására eddig is tudott volt, ha azonban igazolódik a kiszivárogtatás gyanúja, akkor a jegybankelnök erkölcsileg is alkalmatlan állami vezetői tisztségre, az ügynek pedig büntetőjogi következményei is lehetnek.
Az Együtt-PM politikusa elmondta: azért fordult az ügyészséghez, mert a Matolcsy György vezette nemzeti bank összeférhetetlenség miatt nem folytathat vizsgálatot az ügyben. Ha a magyar hatóságok nem járnak el érdemben, akkor "nemzetközi botrány lesz", és készek a brit és az amerikai értékpapír-felügyelet elé vinni a történteket - közölte.
Pápa Levente pénzügyi hazaárulásnak minősítette a feltételezett kiszivárogtatást, és azt mondta: az a labdarúgásból ismert bundabotrányokra emlékeztet, hiszen a kedvezményezettek biztos információk birtokában, kockázat nélkül kereshettek sok pénzt.
Arra a felvetésre, hogy a kiszivárogtatást Matolcsy György és Pleschinger Gyula, a gazdasági tárca egykori államtitkára is cáfolta, Pápa Levente elmondta: a jegybankelnök először valósnak minősítette a korábbi kabinetfőnöke, Wiedermann Helga könyvében foglaltakat, majd "a büntetőjogi felelősség árnyékában" kezdte tagadni a leírtakat.
A jegybank szerint csak fikció az az üzleti ebéd, amelyen Matolcsy György kiszivárogtatta a Goldman Sachsnak, hogy a kormány az IMF-hez fordul. Matolcsy munkatársa szerint az ebéd megtörtént, csak a kiszivárogtatás nem igaz. Egy londoni elemző viszont emlékszik arra, hogy volt szivárogtatás.
Ha bővebben érdeklik Matolcsy féltett titkai, akkoritt megtalálja. Kiderítettük, hogy saját ex-kabinetfőnökének, Wiedermann Helgának az elmondása szerint Matolcsy szivárogtatott a Goldman Sachsnak 2011 novemberében arról, hogy a kormány az IMF segítségét kérte. Egy nappal cikkünk megjelenése után Matolcsy megrémült, az MNB cáfolta Wiedermann állítását, azzal, hogy ez a rész csak fikció a könyvben.