Nagyon nyomul Lengyelországban a Wizz Air

2014.08.29. 15:12

Tíz év alatt a Wizz Air legfontosabb piaca lett Lengyelország, mint ahogy az európai fapados társaságoknak általában, mondta Váradi József, a légitársaság ügyvezető igazgatója a Rzeczpospolita napilapban pénteken megjelent interjúban, amelyet az MTI szemlézett.

Az ügyvezető igazgató a cég évi 25 százalékos növekedésére számít Lengyelországban, miközben a lengyel piacon működő többi fapados társaság általában évi 5 százalékot vár el. „Úgy látom, a lengyel utazási kereslet nagyobb lesz a hivatalos előrejelzéseknél” – mondta. Arra számít, hogy jövőre Lengyelországban a Ryanair után a magyar cég lesz a második legnagyobb légitársaság, megelőzve a járatok csökkentésére kényszerült lengyel LOT-ot.

Váradi József azt mondta, a cége egyelőre nem szándékozik változtatni profilján, nem alakul át hagyományos légitársasággá, és nagyobb csoportok, mint például a Air France-KLM részévé sem szándékozik válni.

Továbbra is a nemzetközi járatokra összpontosít, a lengyel belföldi járatok indítását - a Ryanairtól vagy az Eurolottól eltérően – nem tervezi. Az ukrajnai, izraeli járatok beszüntetését firtató kérdésre az ügyvezető igazgató azt válaszolta, a cég rugalmassága megengedi a politikai eseményektől függően egyes járatok megszüntetését, új járatok indítását.

Az orosz szankció alól kivételt képező Kijev–Moszkva-járattal kapcsolatos kérdésre, miszerint az engedély megszerzését megkönnyítették-e a jó magyar–orosz kapcsolatok, Váradi József így válaszolt: „biztosan nem tették nehezebbé, bár ezen járat engedélyezéséért már régen folyamodtunk. Az orosz piacra való bejutás továbbra is nagyon korlátozott, nem repülhetünk például Lengyelországból Oroszországba, bár nagyon szeretnénk. Előbb-utóbb azonban az orosz piacot is liberalizálni fogják.