Sámuel, Hajna
19 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Lefekszenek a görögök a trojkának

2015-02-09T094749Z 500398656 GM1EB291DCL01 RTRMADP 3 EUROZONE-GR
2015.02.10. 10:06 Módosítva: 2015.02.10. 10:30

Majdnem teljesen engedne a görög kormány az európai döntéshozók és hitelezők követeléseinek abban a javaslatban, amit szerdán mutatnának majd be Brüsszelben – írta anonim hivatalnokokra hivatkozva a New York Times.

A terv szerint a görögök 70 százalékban betartanák a mentőcsomag feltételeit és le is hívnák a csomagból hátra lévő 7 milliárd eurót, amit korábban nem akartak elfogadni.

A trojka feltételei közül viszont a legszigorúbb megszorításokat nem hajtanák végre, ehelyett a világ fejlett gazdaságait tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezettel (OECD) közösen kidolgozott reformokat vezetnének be.

A kompromisszummal a baloldali görög kormány azt reméli, hogy sikerül megpuhítani az európai vezetőket, akikkel a múlt héten nem sikerült egyességre jutni. Alekszisz Ciprasz miniszterelnök és Janisz Varufakisz pénzügyminiszter múlt heti turnéján vagy csak semmitmondó udvariaskodással, vagy rideg elutasítással találkoztak, például Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter részéről, aki szerint csak abban tudtak egyet érteni Varufakisszal, hogy nem értenek egyet.

Ezek után ismét elterjedt a félelem, hogy Görögország már nem húzza sokáig, megállapodás nélkül fizetésképtelenné válhatnak és kiszorulhatnak az eurózónából. A görög bankokból elkezdett menekülni a tőke, az államkötvények kamata nyár óta a legmagasabb szintre, 21,74 százalékra emelkedett, az athéni tőzsde pedig 14 százalékkal esett hétfőn. A görög kormány arra játszik, hogy az államcsődöt mindenki el akarja kerülni, mert az az egész eurózónát magával ránthatná, így Brüsszelben elfogadják majd a kompromisszumot.

A mentőcsomag utolsó részlete mellett a Cipraszék azt is kérni fogják a New York Times szerint, hogy a hitelezők fizessék be a görög kasszába azt a 1,9 milliárd euró profitot, amit a görög államkötvényeken kerestek, és kérni fogja, hogy a görög bankok feltőkésítésére szánt 11 milliárd eurót azok a rossz hitelek kezelésére használhassák el.

Ha a trojka belemegy a javaslatba, az ugyan valószínűleg valamekkora arcvesztéssel jár majd a Szirizának, viszont több időt hagy arra, hogy tárgyaljanak a hitelezőkkel arról, milyen feltételekkel finanszíroznák az országot a mentőcsomag után. Olyan megállapodást kellene például kötniük, ami mellett a kormány:

  • az év végéig meg tudja emelni a legalacsonyabb nyugdíjakat,
  • visszaállíthatja a szakszervezetek jogát a bérmegállapításban
  • és a jelenlegi 586 euróról fokozatosan 751 euróra tudja emelni a havi minimálbért.