1 Gyurcsány=64,98 Lázár
További Gazdaság cikkek
- Jelentősen megváltozhat a budapesti lomtalanítási rendszer
- Különös indokkal szünteti meg a kormány a paksi különleges gazdasági övezetet
- Több mint 7,7 milliárd forintot ad a kormány a budapesti egészségügy fejlesztésére
- Autót venne a munkáshitelből? Mutatjuk, hogy miért nem érdemes
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
A 199 parlamenti képviselőből 54-nek összesen 95 cégben van valamekkora tulajdonrésze, legalábbis ennyit vallottak be a tavaly december végén leadott vagyonnyilatkozatokban.
Ezeknek a cégeknek – mint a többi 500 ezernek – elvileg május 31-ig kellett elküldeniük az Igazságügyi Minisztériumnak az éves beszámolóikat, amikből kiderül, hogyan ment tavaly az üzlet, és mennyit akaszthattak le maguknak a tulajdonosok osztalék formájában. Úgyhogy meg is néztük, mennyit hozott a képviselőinknek a magángazdaság.
Bár a parlamentben a Fidesz már elvesztette a kétharmadát, a cégtulajdonos képviselőknek több mint kétharmada még mindig fideszes. Arányaiban viszont az LMP-ben és a DK-ban ül a legtöbb vállalkozó.
A céges érdekeltséggel bíró képviselők így oszlanak meg a pártok között a decemberi állapot szerint:
A nagyobbik kormánypártban 115 képviselőre jut 36 olyan, akinek van céges tulajdonrésze, míg a KDNP-ben 16 honatyára jut négy, a DK-nál 4-re 2, az LMP-nél pedig 5 képviselőre 3 vállalkozás, tehát igazából a Fidesz frakcióban van arányaiban majdnem a legkevesebb vállalkozó képviselő. Náluk csak a Jobbik áll rosszabbul, ahol 24 képviselőre jut egy olyan, akinek van vállalkozása.
A legtöbb politikusi cég viszonylag kicsi, ami, ha van egyáltalán valami aktivitása, legfeljebb pár millió forintos bevételt és jó esetben pár százezer forint profitot termel. Rosszabb esetben pár tíz vagy százezres, még rosszabb esetben pár milliós veszteséggel zárták a tavalyi évet. Összességében azért több cég zárta pluszban 2014-et azok közül, amelyekről egyáltalán volt valamilyen értékelhető adat az éves eredménykimutatásokban.
a maradék 29 vagy nullás bevallást adott le – feltehetően nem végzett tevékenységet –, vagy nem is közölt adatokat. Milliós vesztesége 11, milliós nyeresége pedig 18 vállalkozásnak volt.
A legtöbb cég amolyan családi vállalkozás, amelyeket – úgy tűnik – mintha azért hozták volna létre, hogy el lehessen számolni bennük a családtagok különböző üzleteit, vagy mondjuk ilyen-olyan megbízási szerződéses munkáját (ami egyébként nem csak a parlamentben, hanem az egész gazdaságban elég jellemző). Éppen ezért gyakori, hogy a cégek bejegyzett tevékenységei között mindenféle és amúgy elég különböző tevékenység szerepel.
Persze vannak köztük a képviselők polgári foglalkozásához köthető cégek, ügyvédi irodák, magánorvosi praxisok, kereskedelmi cégek, agrárvállalkozások, kis és nagykereskedők stb. De van azért három-négy milliárdos bevételű nagyvállalat is, és vannak képviselők, akiknek ezekben van kisebb-nagyobb részesedésük.
A legnagyobb keresők
Na de térjünk rá a szaftos dolgokra, hogy ki is kereste a legtöbbet a cégein! A képviselők üzletei közül csak nagyon kevés fizetett osztalékot a tulajdonosoknak az év végén, vagy azért, mert amúgy is veszteségesek voltak, úgyhogy nem nagyon volt mit kiosztani, vagy pedig mert a cég közgyűlése a megtermelt pénzt az eredménytartalékba tette ahelyett, hogy kiutalta volna a tulajdonosoknak.
Így gyűjtöttünk adatokat
A politikusok cégeinek eredményeire vonatkozó adatokat az e-beszamolo.im.gov.hu-ról és a Céginfóból gyűjtöttük ki, a tulajdoni hányadára vonatkozó adatokat pedig a saját vagyonbevallásukból, ahol ezt kötelező feltüntetni. A dokumentumokat a K-Monitor szedte össze és küldte el nekünk könnyen kereshető formában. Az osztalékokat több esetben is úgy számoltuk ki, hogy a képviselők ismert tulajdoni hányadából és a teljes osztaléktömegből mi számítottuk ki a rájuk eső osztalékrészt. Több cégnél különböző típusú részesedések léteznek (pl. osztalékelsőbbségi részesedés stb.), ezeknél nem tudtuk minden esetben a képviselőre eső pontos összeget meghatározni. A tőzsdei társaságok részvényeinek birtoklását – noha jogilag azok is tulajdonrészt testesítenek meg –, nem tekintettük céges érdekeltségnek.
Összesen tehát csak 9 politikusnak van részesedése olyan cégben, ami fizetett osztalékot az év végén.
Az Altus talán a legismertebb cég az aktív politikusok érdekeltségei közül, ami kisebb politikai botrányba is keveredett pár héttel ezelőtt az EU-s megbízásával kapcsolatban. Ezenkívül a cégnek több más vállalkozásban is van tulajdonrésze, így tehát elméletileg az exminiszterelnök lát rá a magángazdaság legnagyobb szeletére a saját cégein keresztül.
Az Altus-csoportot már többször átszervezték, így a tanácsadás és a portfóliókezelés is külön cégekhez került, amiknek viszont mind a zrt. a tulajdonosuk. Ennek egyedüli részvényese pedig a volt miniszterelnök, aki a 2014-es vagyonbevallása szerint is 168 milliós osztalékot kapott a cégtől.
A cégeiken legtöbbet keresők második helyén dr. Kovács József Békés megyei fideszes képviselő és belgyógyász szakorvos áll, akinek két orvosi ellátást nyújtó cége is van Gyulán. Ezek közül a Munka-Med Kft. teljesített jobban, 43 millió forintot hozott a tulajdonosoknak, ennek a fele pedig Kovácsot illeti az e-beszámolóra feltöltött céges eredménykimutatás kiegészítő melléklete szerint. De az osztalék másik fele is a családban marad, a cég másik fele ugyanis Kovács feleségéé.
A harmadik legnagyobb osztalékot a parlament fideszes újonca, Tuzson Bence kapta. Bár a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője látványosan kilépett a közbeszerzéseken is induló ügyvédi irodájából, miután bekerült a Parlamentbe, két cége még így is maradt, a mérnöki tanácsadással és kivitelezéssel foglalkozó Tuzson Kft. és a mérnöki és üzleti tanácsokat adó Beta Consulting Kft.
A kettő közül az utóbbi volt nyereséges tavaly, amelyet ugyanazzal a Biczi Tamással tulajdonolnak felesben, akivel közös ügyvédi irodájuk is volt. A két tulaj 12,178 millió forinton osztozhatott 2014 végén.
név | párt | cég | Tulajdonrész (%) | osztalék | |
1. | Gyurcsány Ferenc | DK | Altus Befektetési Zrt. | 100 | 180 000 000 |
2. | Dr. Kovács József | Fidesz | Munka-Med Kft. | 50 | 21 500 000 |
3. | Tuzson Bence | Fidesz | Beta Consulting Kft. | 50 | 6 089 000 |
4. | Lázár János | Fidesz | Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. | 2 | 2 771 680 |
5. | Szél Bernadett | LMP | Mirawind Kft. | 50 | 2 000 000 |
6. | Szabó Zsolt | Fidesz | Exact-Cont Kft. | 26 | 714 286 |
7. | Czerván György | Fidesz | Aranyszarvas Mezőgazdasági Zrt. | 24,88 | 671760 |
8. | Hargitai János | KDNP | Bólycoop 2013 Kft. | 3,43 | 172 500 |
9. | Gőgös Zoltán | MSZP | Táncsics Mezőgazdasági Zrt. | 0,3 | 90 144 |
Tuzson után Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter jön, akinek a vagyonbevallása szerint a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-ben két százalékos tulajdonrésze van. A beszámoló szerint a vállalat 138,5 millió forint osztalékot fizetett, ez alapján Lázár 2,77 milliót kaphatott (ez nagyjából egyhatvanad része Gyurcsány osztalékának). Meg kell jegyeznünk, hogy a vállalat közgyűlési jegyzőkönyvének az adózott eredmény felhasználásáról szóló kivonata nem tesz különbséget a tulajdonosok részesedéseiből következő osztalékfizetési jogosultságok között, ezért mi abból indultunk ki, hogy Lázár a rá eső részt arányosan megkapta.
Őt az LMP-s Szél Bernadett követi, aki az internetes kereskedelemmel és csomagküldéssel foglalkozó Mirawind Kft. nyereségéből kapott 2 milliót.
A Heves megyei fideszes Szabó Zsoltnak a könyvvizsgáló Exact-Cont Kft. fialt 714 ezret, Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár pedig az Aranyszarvas Mezőgazdasági Zrt.-ben lévő közel 25 százalékán keresett 669 600 forintot.
A lista végén a baranyai KDNP-s Hargitay János szerepel 175 ezres osztalékával, és a szocialista Gőgös Zoltán, akinek 90 ezret ért az eléggé szocialista nevű Táncsics Mezőgazdasági Zrt.-ben lévő 0,3 százaléka (ebben az esetben szintén nem tudjuk, hogy Gőgösek kamatozó részvényei vagy törzsrészvényei vannak a cégben, attól függően különböző osztalékot ad a Táncsics Zrt.) Az MSZP-s politikus a vagyonbevallása szerint földet is ad bérbe a cégnek, amiért szintén kap félmillió forintot, valamint felügyelőbizottsági tag is a vállalatnál - az már nem derül ki, hogy ezért mennyit kap.
A parlament legjei
Pár további érdekes adat a parlamenti képviselők cégeiről:
- A legnagyobbat bukó: ez a cím a politikusok cégei közül a Magyar Termés Tész Kft.-t illeti, amiben a fideszes Simonka Györgynek van 11,1 százaléka. Ez a cég több mint 88 millió forint veszteséget termelt tavaly, ami még mindig jobb, mint a 2013-as eredmény, amikor kis híján 225 millió volt a veszteség.
- A legkisebb bukó: hogy megnézzük a skála másik végét, a legkisebb negatív eredményt egy másik fideszes képviselő, a korábbi IX. kerületi alpolgármester Varga József cége érte el, ami a mérleg szerint 1000 forint veszteséget ért el.
- A legjobban kereső: a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. volt. A hódmezővásárhelyi cég 310 millió adózott eredményt ért el (ez ugye nem azonos a 138,5 milliós föntebb említett osztalékkal), ettől jó 30 millióval lemaradt a Táncsics Zrt., amiben Gőgös Zoltánnak van egy kis része és egy kis funkciója.
- A legnagyobb fordulat: Sok cég tudott javítani a 2013-as eredményén, de egyik sem úgy, mint a Hirt Ferenc cégei. A Fidesz Tolna megyei képviselője 50 százalékos tulajdonosa a tamási Hirt Autó és a nagykanizsai Hirt Autó Nagykanizsa Kft.-knek, amik autókat adnak el. Hirt a Tamásiban lévő cégnek ügyvezetője is. 2013-ban mindkét vállalkozásnak elég rosszul ment, a nagykanizsai 8,6 milliós, míg a tamási 11, 7 milliós veszteséggel zárt. Egy évvel később az előbbi 327 ezer, utóbbi pedig 473 ezer forintos profitot ért el (a Tamási Turizmus Kft. nevű cége viszont nyereségesből veszteségebe fordult). Ugyanez visszafelé az MSZP-s Velez Árpád BM Uniker Kft.-jével történt meg, ami tavalyelőtt még 890 ezer forintos pluszban zárt, tavaly viszont már közel 5,8 millió forintos vesztesége volt.
- Legtöbb cég: A legnagyobb cégfelhalmozó a parlamentben a fideszes Bánki Erik, akinek a vagyonnyilatkozata szerint hat cége van, de az idén alapított hozzá még egyet. Persze ha összeszámolnánk, hogy kinek van több cégben részesedése, mint amennyit bevallott, akkor lehet, hogy lennének kihívói. A DK-s Varju László például a Céginfó adatai szerint három olyan cégben is tulajdonos, ami nem szerepel a legutóbbi vagyonnyilatkozatában, pedig akkor már részesedése volt a cégekben. Ha ezeket is beleszámoljuk, akkor már neki is hét cégben vannak érdekeltségei.