A Közgépet minden közbeszerzésből kitiltják

2015.07.17. 17:55 Módosítva: 2015.07.17. 18:20

Ez a közigazgatási határozat még a sokat látott közbeszerzési szakértők szerint is kirívóan sérti az magyar és az európai uniós jogszabályokat - 

ezt mondja Simicska Lajos cége, a Közgép a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) egy mai határozatára. 

Az ügy előzménye, hogy a Közgép a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő kivitelezői munkálataira pályázott, de a KDB adathamisításra hivatkozva kizárta.

Az ok, hogy a közbeszerzés ajánlatkérőjének - az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnak - a gyanúja szerint a Közgép a Kötiviép'B-vel közös konzorciumban beadott pályázatában

  1. alvállalkozói referenciájára,
  2. illetve a közbeszerzés pályázati kiírásában előírt zárt hajórészek méretére vonatkozóan hamisított adatokat közölt.  

Pedig a Közgép és társa ajánlata volt árban a legkedvezőbb, ami a március 24-i tenderbontáson derült ki. Az építkezést 6,7 milliárdért vállalták volna, 200 millió forinttal olcsóbban a 6,9 milliárdos ajánlattal induló A-Híd-, Swietelsky- és Mészáros és Mészáros Kft.-konzorciumnál. Utóbbi cég tulajdonosa a felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc. 

Az ügyben nem is a Közgép kigolyózása a legérdekesebb, hanem az, hogy

a Simicska céggel szembeni adathamisítós vád miatt a vállalat három évig semmilyen közbeszerzésen nem indulhat.

Ez az oligarcha és a kormányfő szétválásának eddigi leglátványosabb következménye lenne - Simicska államigazgatásban tevékeny embereinek kisöprése mellett. És persze nagyon is pikáns, hogy az évekig nagy kedvenc cég, amelyik hasonló módszerekkel ért el rekordbevételeket mindenféle közbeszerzésen, most a megromlott kapcsolat miatt totális parkolópályára kerülhet. 

A Közgép ki is adott gyorsan egy közleményt, amiben többek között arra panaszkodik, hogy

a hamis adatszolgáltatást annak ellenére állapították meg cégünk terhére, hogy a Közgép csak továbbította azokat az adatokat, amelyeket az érintett hajók tulajdonosa közölt -

magyarán a cég szerint a hamisítás nem volt szándékos, ráadásul a Közgép-pályázatában leadott és a hajó tényleges mérete közti eltérése nem is túl jelentős, nem több tíz négyzetméternél. 

Simicskáék az üggyel bíróságra mennek és "valamennyi rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségét ki fognak" használni. Ez a folyamat a fellebbezésekkel együtt persze évekig is húzódhat, addig várhatóan elúszik minden államtól érkező pénz, ami a Közgép működését fenyegeti. 

A kikötőpályázat eddig a kizárásügy miatt állt, a KDB döntése után viszont elméletileg bármikor jöhet az eredményhirdetés.