Novemberben indulhat a nagy állami földeladás
November közepétől indulhat a licit az állami földekért – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1-en kedden. Korábban még arról volt szó, hogy már októberben elindulhatnak az árverések.
A novemberi kezdés azt jelenti, hogy a kormánynak alig két hónapja lesz arra, hogy kihirdesse és megszervezze a nyilvános árveréseket, és eladja a nagyjából 380 ezer hektár, még állami tulajdonban lévő földet – Orbán Viktor ugyanis december 31-ig adott erre határidőt a Földművelésügyi Minisztériumnak (FM). Ráadásul ebben a két hónapban vannak ugye az ünnepek. Az FM egy korábban kiszivárgott előterjesztésben azzal számolt, hogy hetente átlagosan 500 árverést kellene lezavarni ahhoz, hogy kész legyen, ráadásul ebben a dokumentumban még úgy kalkulált, hogy elég, ha jövő februárig végez az árverésekkel.
Fazekas Sándor a tegnapi összellenzéki tüntetésről is megemlékezett:, szerinte az ellenzék demonstrációi gazdaellenesek, a kormány programja viszont gazdabarát program.